Remek dolog, hogy Tiszeker Dániel és csapata felfedezte azt a hiányt, miszerint nekünk, magyaroknak nincsen még saját karácsonyi romantikus filmünk. Olyasféle hiány ez, amire úgy csodálkozik rá az ember, hogy jé, tényleg – hisz amíg ők nem mondták, sosem fogalmazódott meg bennünk, így is van annyi néznivaló az ünnepekkor, hogy csak győzzük bejglivel. Vannak klasszikusok, amelyeket untig ismerünk, és mégis muszáj évről évre újranézni. Mellettük minden évben versenyez a figyelmünkért egy-két vonatkozó nemzetközi mozipremier, ráadásul ebbe az eleve zsúfolt időszakba pár éve már a streaming is kőkeményen beszállt: a Netflix önmagában annyi karácsonyi tartalmat szállít, hogy az kis beosztással kitart november elejétől január végéig. És bár a karácsonyi filmek ritkán tudnak igazán maradandót alkotni – azokból lesznek, ugye, az említett klasszikusok –, olyan kötelező elemei ezek a filmművészetnek, amibe nagyon itt volt az ideje becsatlakozni nekünk, magyaroknak is. A Nagykarácsony ezt a feladatott jött ellátni, és szolgálatát oly pontosan látta el, mint egy tűzoltóbrigád.
Merthogy a Nagykarácsony főszereplője egy tűzoltó, Arnold (Ötvös András), akinek igazi élethivatása a lánglovag-lét, történetünk kezdetén épp egy zárlatos adventi koszorú – mert van ilyen – okozta lakástűzből ment ki egy fiatal nőt. Arnold a brigádja legjobbja, kollégái felnéznek rá, főnökei szeretik, ő pedig egyetlen dologért rajong annyira, mint a munkájáért: barátnőjéért, Zsófiért (Rujder Vivien), aki tévériporterként dolgozik. Legutóbbi interjúalanya Szabó Kimmel Tamás, a filmsztár – akit döbbenetes meglepetésre nem más, mint Szabó Kimmel Tamás alakít –, aki épp minden csapból folyik, minthogy közeleg a bemutatója a filmnek, amelyben egy szívtipró tűzoltót alakít. Ez később még fontos lesz, de történetünk kezdetén Arnoldot ez még kevéssé érdekli, jobb dolga van annál, titkos akcióra készül: meg akarja kérni Zsófi kezét. Zsófi ugyanakkor ezen az estén egészen mást tervezett, és Arnold gyűrűsdobozzal a kezében kizuhan a tűzoltódaru kosarából, amikor barátnőjét félrelépésen kapja. Nem esik baja, legalábbis fizikailag nem, az esetről ugyanakkor hamar kiderül, hogy több, mint szerelmi csalódás: Arnold brutálisan tériszonyos lesz a zuhanás után. Arnold főnöke persze rájön, és, hogy mentse a fiú irháját, kivezényli a karácsonyi vásár, és az ott tartandó gyerekműsor biztosítására. Érkezése után a műsort rendező tanárnénit, Esztert (Zsigmond Emőke) sikerül rövid úton bajba sodornia, hogy aztán együtt mentsék a menthetőt, Eszter pedig a tériszony leküzdésében próbál segíteni Arnoldnak.
Ahogy az sejthető, a játék az ő bimbózó románcukra megy ki, de nem csak az övékre: tisztességes karácsonyi filmben ugyanis legalább három párnak illik drukkolni. A Nagykarácsonyban sincs ez másként, Arnold és Eszter mellett a vásár egyik árusa (Scherer Péter) és a műsor egyik gyerekszereplőjének egyedülálló anyukája (Pokorny Lia) is ismerkedik, és a nagyöreg Igazából szerelem könyvéből is tanulva a gyerekszereplők között is szövődik egy apró gyerekszerelem. A Nagykarácsony nagyon ügyes abban, hogy tudja: ezek a történetek akkor működnek a legjobban, ha egy teljes közösségről mesélnek, hogy a néző életébe legalább karácsonykor visszacsempésszék a törzs/faluközösségi hangulatot, ahol egy jól sikerült karácsony mindenkinek emel az ünnep fényén – így annál fontosabb megmenteni az esetleges bajoktól. Így aztán a Nagykarácsony romantikus tablóját további mellékszereplők egészítik ki, igazi faluhangulatot adva a filmnek, a mindentudó, bölcs gesztenyeárus (Szerednyey Béla), a pletykás tűzoltódiszpécser (Hernádi Judit), a tűzoltóparancsnok (Csuja Imre), Arnold tűzoltóbrigádja (Orosz Ákos, Egger Géza, Dékány Barnabás). És a gyerekek! A gyerekek, akiket egyrészt meglepően ügyes gyerekszínészek alakítanak, és annak ellenére egészen jófejek, hogy többségüknek rémes szüleik vannak – az alkotóbrigádban alighanem akad néhány kisgyerekes szülő, akik a szülői értekezleteken szerzett traumáikat a magukat a világ közepének gondoló, privilegizált, hisztérikus szülőszörnyek vászonra vitelében oldhatták fel.
A film a legjobb értelemben vett tisztességes iparosmunka: a forgatókönyv, még ha időnként meg is bicsaklik, összességében működik, az események szövése szépen követi a zsánerben megszokott fordulatokat, a karakterek, még ha nem is ússzák meg a közhelyességet, annyira épp hihetőek, amennyire ide kell, a vonzalmakat el lehet hinni, a poénokon lehet nevetni, szóval megy minden a zsáner receptjei szerint. Ötvös András felfedezése a magyar film rég esedékes ügyes húzása volt már előző szerepében, a Becsúszó szerelemben is, úgy kellett már egy ilyen emberszerű férfikarakter a hazai filmekbe, mint egy falat kenyér. Partnere, Zsigmond Emőke olyan remek Eszter szerepében, hogy az Amelie Poulain által fémjelzett „bohókás női karakterek, akikbe minden néző beleszeret” típus eddigi legerősebb magyar képviselője. Egyébként az ő randira készülés közben táncikálós jelenete a film legjobb momentuma, mely a bimbózó szerelem izgatottságában fürdő nők megmutatásának egy meglepően pontos példája – amivel a Nagykarácsony újfent megfogja a nagy előd, az Igazából szerelem kezét. Abban láttunk ugyanis egy ugyanilyen pontos női reakciót a párkeresési sikerre, amikor Sarah (Laura Linney) felviszi magához a régóta vágyott Karlt (Rodrigo Santoro), és elrejtőzve egy másodperces mini győzelmi táncot járt, emígyen:
A Nagykarácsonyban tehát van néhány kiváló alakítás, néhány szándékos ripacskodás meg néhány konzervszereplés, Szabó Kimmel Tamással egészen szórakoztató önirónia is akad. Van ezen kívül néhány egészen jól eltalált jelenet, meg néhány közepes, nagyon rossz szerencsére nem nagyon. Ehhez jön az élettel teli filmzene inkább magyar alterrel, mint karácsonyi swinggel, és egy téli Budapesttel és a valódinál vélhetően sokkal barátságosabbra díszletezett Várkert bazáros karácsonyi vásárral operáló díszlet, melynek láttán szinte érezzük az éktelenül édes kürtőskalács-illatot, meg a forralt bor összehasonlíthatatlan bukéját. Ez pedig épp elég is egy kedves, vicces, szórakoztató, könnyed karácsonyi mozihoz. A Nagykarácsonyban az a legjobb, hogy pontosan tudja, mit vállalt, és azt akarja megcsinálni, nem többet, nem kevesebbet. Nem akar cigánykereket hányni progresszióból, nem akarja megújítani, kitekerni, újraértelmezni a műfajt, arra a karácsonyi filmeknek ugyanis semmi szükségük nincsen.
A Nagykarácsonyt november 25-től játsszák a hazai mozik, 109 percben. 24.hu: 7/10
