Kultúra

A szexuális zaklatás ritkán látott oldalát mutatja meg az új magyar dráma

Nagy Bálint / Budapest Film
Nagy Bálint / Budapest Film
Megérkezett az első előzetes a Legjobb tudomásom szerint című filmhez, amelyben az erőszakot elszenvedett nő férje szemüvegén keresztül láthatjuk a történteket.

Másfél hónappal a hivatalos bemutató előtt előzetest kapott a Legjobb tudomásom szerint című magyar dráma, amely egy örökbefogadó pár kálváriáját mutatja be. A Lőrincz Nándor és Nagy Bálint által rendezett film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült, ez a szerzőpáros első nagyjátékfilmje több fesztiválgyőztes rövidfilm után.

A film középpontjában egy házaspár áll, akik rendkívül boldog időszak előtt állnak: megtudják, hogy örökbefogadási terveik végre révbe érnek, hiszen egy hónap múlva kapnak egy kisbabát. Ezt az idillt dönti össze az, amikor a nő sírva ér haza egy átmulatott éjszaka után, és azt állítja: hazafelé szexuálisan bántalmazták. Az ügy a rendőrségig jut, egy idő után pedig az egymásnak ellentmondó vallomások miatt egyre zavarosabb, mi is történt valójában. A férj maga próbál meg utánajárni az ügynek, a film érdekessége, hogy az ő szemüvegén keresztül látjuk kibontakozni a történéseket.

A megtört házaspárt Hámori Gabriella és Bodolai Balázs alakítja, mellékszerepekben feltűnik többek közt Fenyő Iván, Menszátor Héresz Attila, Jakab Juli, Borbély Alexandra, Gáspár Tibor és Máhr Ági. A forgatókönyvet Lőrincz Nándor jegyzi, az operatőr Nagy Bálint, a vágó Gothár Márton, a zenét Fodor Attila készítette, a forgalmazó a Budapest Film.

A film országos premierje december 16., azonban korábban is látható néhány alkalommal: november 14-én a 6. Európai Art Mozi Napon láthatja először a haza közönség, november első hétvégéjén pedig a londoni Raindance-en, a best discovery kategória jelöltjeként mutatkozik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik