Távol álljon tőlem azon keseregni, hogy az újabb generációknak jobb, mint például az enyémnek volt, minthogy az enyémnek meg az az előttieknél jobb sok szempontból – ahogy ennek egyébként lennie is kell. Ezzel együtt a Szexoktatásról az első pillanattól az jut folyton az eszembe, hogy uramatyám, mennyire szerencsések a mai tinik, hogy ilyen tartalmakkal segít a szórakoztatóipar elnavigálni a felnőtté válás szélfútta útjain.
Amikor én voltam kamasz, a Szívtipró gimi és Az első csók szórakoztató, de értékrend és edukáció szempontjából nem túl hasznos folytatásai voltak a gyerekkori tündérmeséknek meg a Disney-filmeknek. Most meg, lám, milyen okos-vicces (Szexoktatás), esetleg karcos-sötét (Eufória) sorozatok mesélnek tinikről tiniknek. Csodálatos – nem beszélve arról, hogy réges-rég túl a tinikoron is mennyire releváns tud lenni egy ilyen történet. Szóval a Szexoktatást az első perctől imádtam, a harmadik évad megérkezését meg úgy vártam, mint fanboyok az aktuális Marvel-mozit. És bár teljesen mást kaptam, mint vártam, nem csalódtam.
Ahogy azt minden valamirevaló sorozatnál kell, a Szexoktatás második évadja cliffhangerek és happy endek bosszantóan hatásos keverékeként zárult: kaptunk épp elég örömet ahhoz, hogy megnyugtató legyen az időszakos búcsú, de kaptunk elég nyitva hagyott kérdést is, hogy legyen miért izgatottan várni a folytatást. Otis végre felvállalta és megosztotta érzéseit Maeve-vel, ám az imádnivaló szomszéd srác Isaac bekavar az ügybe, így az üzenet sosem jut el a címzetthez, a nyár pedig teljes hírzárlatban telik kettejük között. Maeve többnyire Isaackel és tesójával lóg, Otis pedig titkos viszonyba keveredik valakivel, akinek a kilétét nyilván sejti az olvasó, de azért én hadd ne spoilerezzem el. Az új tanévet tehát a két fő-főhős eltávolodva, mások azonban csupa izgalmakkal kezdik meg – és akkor még nem tudják, hogy mekkora változás vár rájuk. A Moordale gimibe ugyanis vadiúj igazgató érkezik, egy nagyon fiatal és ennek megfelelően nagyon ambiciózus nő, aki egykori Moordale-diákként elkötelezett, hogy az előző év végi szexmusical és az Otis anyja által írt, a suli diákjairól szóló szexuálpszichológiai elemzés nyomán botrányos hírű iskolát visszaterelje a jó útra.
Így tehát, miközben a srácok próbálják tovább navigálni magukat a tinikorban az egyre sokasodó felelősség és a felnőtt életre felkészítő teendők, no meg a kihagyhatatlan szívügyek között, a közeg, ami körülveszi őket, öles léptekkel változik körülöttük. Ráadásul nincs is már a „szexkölyök”, Otis, aki illegális klinikán irányba állíthassa a srácok párkapcsolati és szexuális aggályait, a helyét átvevő Szexkirály meg, hát, némiképp hiányolja a tanácsadáshoz szükséges érzékenységet és ismereteket. Mi több, rövid időn belül még a lehetősége is megszűnik annak, hogy a szexklinika újra induljon, hiszen a lepusztult régi klotyó épületét, mely a rejtőzködni vágyók búvóhelye volt, az új igazgató egyik első intézkedéseként lebontatja. A kezdetben szimpatikusnak tűnő igazgatónőről egyébként is rohamléptekkel derül ki, hogy egy horrordiktátor, és ez nem csak a diákokat érinti rosszul.
Ahogy az a fentiekből érzékelhető, az egész sorozatot áthatja a „helyzet egyre fokozódik” hangulat: a féktelen őrültködés, és a kétségkívül fontos, ám messze nem olyan sorsforgató problémák helyét egyre valósabb ügyek kezdik átvenni, az éles fekete-fehérek helyett egyre árnyaltabbak a helyzetek, és az élet valós, elkerülhetetlen nehézségei beúsznak a képbe. Az egész évadon azt érezni, hogy amint a hősei, úgy a történet is érik és felnő, épp a szemünk előtt. Ez azt is jelenti, hogy egyes nézőknek csalódás lehet, hogy az egykor megszokott, felszabadult szórakoztatás helyett itt az alaphangulat inkább keserédes, gondolkodós. De erre valójában semmi ok, hiszen a tinikor alapvetően reményteli, felfokozott állapota azért továbbra is átköszön mindezen, és felvillan a megszokott fergeteges humor, a tabudöntő, botrányos, altesti, raunch-kom jelleg is.
Ráadásul, és ez a legfontosabb: a sorozat ezen az úton tudta elérni, hogy ne csak ismételje önmagát egy újabb szezon erejéig, hanem tovább is fejlődjön. Amit most látunk, az tehát egy továbblépés, emellett pedig az eddig felvezetett történetszálak természetes, organikus továbbgyűrűzése, a bevezetett karakterek érésének következő állomása. A forgatókönyvről elmondható, hogy a Laurie Nunn vezette írócsapat nem azzal a szemlélettel dolgozott a sztorin, miként tudnának új, még blikkfangosabb ötleteket beleerőszakolni az évadba, hanem azt keresték, hogy a felépített karakterek a nekik felrajzolt utakon hogyan tudnak tovább haladni úgy, hogy az hiteles legyen mind a figurák, mind az eseményszálak frontján.
Azért persze akadnak újítások, csak nem forgatókönyvi bakugrásokban, hanem szemléletformálásban jelentkeznek. Így például az eddig is tárgyalt szorongás, teljesítménykényszer, szexuális orientációk és fétisek, függőség és egy sor egyéb nehéz téma mellé bekerült a nemi identitás egy nehezen megközelíthető témája az új diri őskori szemlélete miatt szenvedő nem-bináris diákok révén. De ledől a „hogyan szexelnek a mozgássérültek” kérdés tabuja is, és szó esik a középkoron túli párkapcsolatokról, gyerekvállalásról, a leváló, kirepülni készülő gyerekeket nevelő szülők érzéseiről, a számos országban illegalitásban tartott másságról, tanulási nehézségekről, pályaválasztásról, jövőképről, arról, hogy a szerelem nem elég egy működő kapcsolathoz, valamint azokról a károkról, amiket az elavult tanok és kényszerek okozhatnak a tinikben. A harmadik évadjával tovább gazdagodott, még bátrabb, még okosabb, még fontosabb és még egyértelműbben közszolgálati lett a Szexoktatás: gyakorlatilag, amint a hősei, úgy a sorozat egésze is a szemünk előtt nő fel. Jó látni ezt. Nézünk, mint a büszke szülők, akiknek csodás gyerekeik vannak, de tudják, hogy igazából ez nem rajtuk múlt: ők csak mázlisták, hogy szemtanúi lehetnek e folyamatnak.
A Szexoktatás (Sex Education) harmadik évadja már nézhető a Netflixen, nyolc darab ötvenperces epizódban, akár magyar szinkronnal is. 24.hu: 10/10
