Lejár a Mika Tivadar Mulató és Kert bérleti szerződése, azt pedig csak kétszeres áron újíthatták volna meg, így inkább a bezárás mellett döntöttek – vette észre a hely Facebook-posztját a 444.
A bejelentés alatti kommentszekcióban a hely üzemeltetői így indokolták a döntést:
Nem tudjuk vállalni, be kell fejeznünk. A tavalyi tél és vírushelyzet is nagyon kibabrált velünk. Kb. ennyi
Az üzemeltetők hozzátették:
nem valószínű, hogy bárhol újranyitnák a helyet.
Történelem
Mika Tivadar (1860-1919) nevét hallva az elmúlt évtizedben mindenkinek ez a Kazinczy utcai hely ugrott be, azt azonban kevesen tudják, hogy az 1860-ban született, Bajorországból Budapestre érkező fickó 1885-ben ércöntődét és fémárugyárat alapított, amit a századfordulón költöztetett a Kazinczy utcába. A saját fejlesztésű sörszivattyúk és sörcsapok mellett ezernyi dolgot gyártó üzemet 1909-ben, egy, az alig tíz méter széles, de ennél hatszor mélyebbre nyújtózó telek utca felé néző oldalára építtetett házzal takarta el (ép. Marton Jenő, 1909).
A kétemeletes, felsőbb szintjein egy-egy ötszobás lakást rejtő szecessziós lakóház kapuja mellett egykor egy fémöntést bemutató dombormű is állt, széles bejárata mögött pedig a könnyebb áruszállítás érdekében még egy keskeny nyomtávú sínpár is indult a gyár csarnoka felé.
Tivadar 1919-ben bekövetkezett halála után az üzem fiai, István (1897-1949 után), Nándor (1891-1949 után), és Gyula (1888-1938) kezébe került, akik egy évtizeddel később már negyven-ötven munkással készíttettek itt „víz-, gőz-, gáz-, bor- és sörarmatúrákat”, és persze olyan reklámtárgyakat, mint az egy évvel ezelőtt egy online piactéren feltűnt pisztoly.
A rézötvözetből készült, mozgó alkatrésszel egyáltalán nem rendelkező apróság a gyár nevét viselte magán:
A Mika Tivadar Fémáru Gyár egészen az 1949-ben jött államosításig működött, mikor a gépei, illetve épületei az állam kezébe, a még élő két örökös pedig az Andrássy út 60-ba került.
Az azóta eltelt hét évtizedben az épület is kis híján eltűnt: az Erzsébetvárosi Önkormányzat 2006-ban ugyanis bontási kötelezettséggel vált meg tőle, a műemlékvédelem azonban jó ütemben közbelépett, és még épp időben védetté nyilvánította, megvédve a bontókalapácsoktól.
Három évvel később, 2009-ben elindult felújítása (ép. Szmetana Kristóf), aminek eredményeként létrejött a Mulató, míg a lakóház többi részében, illetve az újabb szinttel megtoldott gyári részben pedig ötméteres belmagasságú lakásokat alakítottak ki. Ezeket azóta hotellé alakították.