Kultúra

„Talán kapok egy golyót hátulról a fejembe” – így üzennek a belarusz zenészek a világnak, milyen az igazi rock and roll

Lukasenka diktatúrája üldözi őket, közben valósággal rettegnek tőlük, mert sok embert szólítanak meg. De a rockerek nem félnek szembeszállni az elnyomással, ráadásul a zenéjük is jó.

Ha valaki arra kíváncsi, hogyan válhat egy úgynevezett hibrid demokráciából lépésről lépésre nyílt diktatúra, ezt a belarusz példán tanulmányozhatja. A fehérorosz kultúrterror nem most kezdődött: a Freemuse nemzetközi szervezet 2007-es jelentése már arról ír, hogy Lukasenka rendszere gyakorlatilag visszatért a szovjet idők kultúrpolitikájához. A könnyűzenében eleinte csak azok érvényesülhettek, akik nem kritizálták a rendszert, de később már csupán azért is feketelistára kerülhetett egy-egy előadó, ha nem volt hajlandó a rezsim mellett kiállni.

Lukasenka nem viccel

A független zenei produkciók elkészítése egyre kockázatosabb. Az államilag támogatott nagy fesztiválok, és a kormány kezében levő közmédia kizárólag a Lukasenka-párti zenészeknek ad teret. Akadnak persze szép számmal ilyenek is, de ők a busás haszon mellett a közönség mélységes megvetésére számíthatnak. A függetleneknek marad az online közösségi tér (amikor épp van internet), de ott is csak óvatos szóvirágokkal, utalgatásokkal lehet tiltakozni az elnyomás ellen.

A Freemuse jelentése után négy évvel, 2011-ben számos ellenszegülő zenekarnak egyszerűen megtiltották a fellépéseit. Egyetlen bántónak talált, politikai élű megjegyzés több éves koncerttilalommal járhat. A rendszerkritikus – értsd: igazi –rock and roll illegalitásba vonult.

Ráadásul a belarusz büntető törvénykönyv bevezette az elnöksértés fogalmát, és ez a bűntett akár öt év elzárással sújtható. Lukasenka nem viccel. A 2020-as, már-már forradalomba torkolló tömegtüntetések idején nemcsak ellenzéki politikusok és független újságírók, de sportolók és rockzenészek is kerültek börtönbe; némelyek csak azért, mert ott sétáltak, ahol a rendőrség szerint nem kellett volna. Számos bizonyíték került már elő arról, hogy az elhurcoltakat válogatott kínzásoknak vetik alá, és gyakran megesik az is, hogy „halálos baleset” éri őket, vagy – a hivatalos verzió szerint – öngyilkosok lesznek.

Letolt gatyával a rendőrautó előtt

Az egyik legkirívóbb botrányt a régóta feketelistás Mister X streetpunk-banda énekese, Igor Bancer kavarta. A tavalyi elcsalt választások után, a zavargások kitörésekor Bancert letartóztatták, majd amikor kis időre kiengedték, sajátos módon fejezte ki a rendőrállam iránti ellenszenvét: odament egy rendőrautóhoz, levetkőzött, és a meztelen hátsóját kezdte rázni az elképedt közegek felé. A Euronews kérdésére azt mondta, ez egy gyönyörű művészeti akció volt. Megérti azokat, mondta, akik elmenekülnek az országból, de ő marad, és lázadni fog, akármit tegyenek is vele. Másfél év kényszermunkára ítélték.

Íme, a Mister X egyik dala, Amik voltunk címmel. Zeneileg meglehetősen sematikus, és a szöveg csupán arról szól, hogy az embernek a lelkiismeretére kell hallgatnia, bármit mondjanak is „valakik”, és hogy az őszinteség ára fájdalom, szenvedés, napról napra tartó küzdelem a túlélésért. Akár közhelygyűjteménynek is tekinthetnénk a kontextus ismerete nélkül, ám az ilyen beszéd egy elnyomó rezsimben sajátos súlyt és fényt kap.

Tavaly novemberben tartóztatták le Pavel Arekaliant, aki a kortárs jazz és blues egyik neves fehérorosz képviselője. A bűne az volt, hogy tiltott összejövetelen zenélt. „Talán kapok egy golyót hátulról a fejembe” – mondja a Holnap című dalban. „Szürke farkasok fogják megkínozni a fivéreimet, szétszaggatni a szüleimet. De ők a gyengeségüket bátorsággal győzik le” – énekli. „Nagyon akarok élni, de hogyan, ha a szülőhazám romba dől? Holnap meghalok, de a holnapután talán fényesebb lesz.” Érdemes végignézni a szívszorongató minimalista videóklipet.

A tiltott zenék sorában az egyik legnépszerűbb a Grjaz zenekar, ami a pop, a rap és a progrock stíluselemeivel játszik, miközben gyakran népzenei motívumokat is használ. A Változás című dal szövege levél egy apának, ami már önmagában is elég konkrét célzás, mivel Lukasenkát gyakran „bacs’kaként”, vagyis apukaként emlegeti a nép. De ez az apa csalódást okozott, és nem törődik azzal, hogy Anya – ami a szláv kultúrákban nagyon gyakran a földet, a hazát, az országot jelenti – hogyan gyötrődik fáradtan, magára hagyottan. „És a gyerekek sírnak a könnygáztól” – énekli a Grjaz. Pedig nem háborút, nem összeomló országot, hanem változást akarnak mindannyian, legalábbis a dal szövege szerint.

Yuri Stylsky, a Dai Darogu! (Engedj utamra!) punkrock-banda frontembere évek óta él megfigyelés alatt, rendszeresen vegzálja a hatóság, a tüntetések idején természetesen le is tartóztatták. A Baju-Baj (Viszlát) című dal egy rendőregyenruhás „mezőgazdasági munkás” szemszögéből meséli el a…, nem is mondok semmit, meg kell nézni a klipet, eljutni a félreérthetetlen üzenettel bíró záróképig, ami a hatályos törvények szerint öt év börtönt is érhet Fehéroroszországban.

Az LSP tulajdonképpen a belarusz Krúbi: tehetségdetonáció, ironikus, vad és és szellemes szövegekkel. A Monetka című daluk zeneileg és képileg is nagyon rendben van, de meglehetősen csípte a hatóság szemét; szó mi szó, elég explicit szexuális utalásokat tartalmaz. De nem ez az oka, hogy a tagok veszélybe kerültek a saját hazájukban, hanem az, hogy aktívan részt vettek a tüntetéseken. Piotr Klujeu, a zenekar egyik alapítója énekelt az embereknek az utcán, és mikor a barátai azt mondták neki: „maradj otthon, Piotr, két gyermeked van”, így felelt: „pontosan azért nem maradhatok otthon.” Klujeu a Charter 97 ellenzéki csatornának elég lesújtó véleményt fogalmazott meg a belarusz művészekről, akik félnek kiállni a szabadság mellett. Szerinte egyszer ezektől az emberektől megkérdik az utódaik: „és te hol voltál?”

A melodikus poprockban és lírai szövegekben utazó Nizkiz zenekar valójában nem akart politizálni, és a 2020 előtti pályafutása során ügyesen kerülte a konfliktust a rendszerrel. Ám náluk is elszakadt a cérna, és a Pravily (Szabályok) című dallal – főleg annak hivatalos klipjével – sikerült törvényen kívülre helyezni magukat.

Lukasenka nem véletlenül gyűlöli a független rockzenészeket. Aki nézegetett már képeket a fehérorosz városokban hömpölygő tömegről, tudja: a 2020-ban berobbant tiltakozáshullám a fiatalok lázadása, generációs forradalom. Azé a generációé, amelynek szinte anyanyelve a könnyűzene.

A rock pedig nem tűr elnyomást, nem azért született, hogy hatalmakat szolgáljon. „A rock and roll az nem egy tánc”, hanem a lázadás rituáléja. Nem számol vele az efféle hatalom, hogy a felháborodásból és fájdalomból eredő kifejezőerőt nem lehet rács mögé dugni, és ha egy művészt a szabadságvágyáért és őszinteségéért üldöznek, attól csak népszerűbb lesz.

Hosszan lehetne folytatni a sort, de már csak egy személyes kedvencet biggyesztek ide a betiltott fehérorosz muzsikák közül, a Neuro Dübel együttes Malenkaja Peszenka (Egy kis dal) című számát:

És annyit tennék hozzá: amelyik népnek ilyen zenéje van, azt nem lehet legyőzni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.