Kultúra sorozatkritika

Az orosz trollok már a spájzban vannak

A káosz ügynökei című dokumentumfilm négy órában próbálja megfejteni, tényleg meghekkelték-e kívülről az amerikai demokráciát.

Őrület, káosz, szarvihar

– ezek váltak a hajrájába lépett amerikai elnökválasztási kampány eposzi jelzőivé. Nem is indokolatlanul: az egyetlen elnökjelölti tévévita agyzsibbasztó üvöltőversennyé alakult, majd jött a nagy fordulat, hogy Donald Trump a Fehér Ház több tucat dolgozójával egyetemben elkapta a koronavírust, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy továbbra is bagatellizálja a járványt, óvodás sértegetésekkel gúnyolja ellenfelét, vagy épp előre megkérdőjelezze a számára rosszul festő választás legitimitását.

Szteroidokkal felpumpált őrületté vált az elnökválasztás hajrája
Trump visszatért a kórházból a Fehér Házba, és ezzel egy olyan hét vette kezdetét, amiről évtizedek múlva is beszélni fognak.

Közben ádáz harc dúl a Legfelsőbb Bíróság megüresedett székének betöltéséért, amely évtizedekre konzervatív pályára állíthatná az amerikai közéletet a nagy horderejű társadalmi ügyekben, mint az abortusz vagy az LMBTQ-jogok. Ekkora tétek mellett nem meglepő, hogy a republikánusok mindenáron igyekeznek átnyomni a döntést, annak ellenére is, hogy négy éve még épp a közelgő elnökválasztásra hivatkozva fúrták meg Barack Obama bírójelöltjét.

De hát ki tudna itt évtizedes távlatokban gondolkodni, mikor a szaftos történetek, a botrányok és a rendkívüli hírek napról napra felülírják egymást? Az állandó médiazajban azt is nehéz felidézni, mi volt a múlt hét nagy sztorija, nemhogy a tavalyi szalagcímeket.

Már az is csak egy letűnt kor homályos emlékének tűnik, hogy a sokkszerű Trump-győzelem után évekig az orosz beavatkozás kérdése tartotta lázban az amerikai közvélemény jelentős részét.

  • Vajon az oroszok tényleg meghekkelték az amerikai demokráciát?
  • Elképzelhető, hogy a Kreml bábja került a Fehér Házba?
  • Miféle sötét titokkal zsarolhatják az elnököt, hogy nem hajlandó rosszat mondani Putyinról?

A média bizonyos szegleteiben vadabbnál vadabb elméletek keringtek erről, egyből tényként kezelve a vádakat, míg a másikban kamuhírként és egyszerű konteóként legyintettek mindenre, akkor is, ha titkosszolgálati bizonyítékok támasztották alá. Az orosz beavatkozást évekig vizsgáló Mueller-jelentést még hatalmas figyelem övezte tavaly, de azt, amikor idén augusztusban egy pártokon átívelő szenátusi bizottság ezer oldalon át részletezte az ezzel kapcsolatos aggasztó tényeket, már pillanatok alatt elsodorta a hírözön, hogy egy újabb dühös tweeten lehessen szörnyülködni.

A káosz ügynökei. Fotó: HBO
Videók a témában:

Az érdeklődés lanyhulásának egyik oka bizonyára épp az volt, hogy rettentően szövevényes az ügy, így makacsul ellenáll a leegyszerűsítő magyarázatoknak. Azt pedig mindkét fél mélységes csalódással veszi tudomásul, hogy van itt egy nagyszabású kémsztori, ami mégsem úgy fest, mint a James Bond-filmekben. Az egyértelmű hősök és a főgonoszok is hiányoznak belőle. Ennek ellenére is akadt olyan filmes, aki potenciált látott a történetben. Az Oscar-díjas Alex Gibney dokumentumfilmje, A káosz ügynökei épp ezt a szövevényességet próbálja meg dramatizálni úgy, hogy közben azért a cselekmény követhető és izgalmas is legyen. Ez többnyire sikerül neki, bár azért akadnak üresjáratok is a kétszer két órás játékidőben, ami már önmagában jelzi az alaposság igényét.

A veterán Gibney-nél alkalmasabb rendező mindenesetre nem akadhatott volna erre a témára: sok egyéb mellett készített ő már dokumentumfilmet a nemzetközi kiberhadviselésről (Zero Days), a hackelésről és az államtitkok kiszivárogtatásáról (Előttünk nincsenek titkok: a Wikileaks története), valamint az orosz oligarchák kihívásokkal teli életéről is (K polgártárs). Az HBO GO-n nézhető A káosz ügynökeiben ezek a motívumok mind-mind felbukkannak, és még sok egyéb is. A ráérős mesélés nagy előnye, hogy nem egyből a 2016-os Trump-diadalnál vetjük bele magunkat a történetbe, hanem kapunk némi kontextust is hozzá. A később elhíresült orosz trollfarmok ugyanis nem az amerikai elnökválasztásra jöttek létre, hanem már a 2014-es ukrán válság idején hadrendbe állították őket, amikor Oroszországnak nagyon fontos volt, hogy mind az ukrán, mind a nyugati közvéleményben zavart keltsen azzal kapcsolatban, mi is történik pontosan a polgárháborúba süllyedő országban. A káoszgenerálás pedig meglehetősen sikeresnek bizonyult, így az itt felállított eszköztárral célozták meg a kampányban feltüzelt amerikai társadalmat is.

A filmben megszólalnak privát kémek, az amerikai hírszerzés és politikai élet magas rangú tagjai, mint

  • Andrew McCabe, az FBI volt igazgatóhelyettese,
  • John Brennan, korábbi CIA-igazgató,
  • Andrew Weissmann, a Mueller-nyomozás egyik vezetője,
  • illetve Celeste Wallander Oroszország-szakértő, aki Obama egyik nemzetbiztonsági tanácsadója volt.

A legtanulságosabbak viszont épp azok a részek, amelyben oroszok beszélnek: például egy fiatal hacker, aki az egyik trollfarmon dolgozott, vagy azok az újságírók, akik elsőként leplezték le ezeket a műhelyeket, illetve a mögöttük álló, Putyin-közeli oligarchákat. Egyikük rezignáltan számol be a cikk megjelenése után kapott halálos fenyegetésekről, és arról, hogy még egy levágott bikafejet is küldtek neki a szerkesztőségbe finom célzásként. A filmből egy kettős kép rajzolódik ki: a nagyüzemi trollkodás bizonyos szempontból megmosolyogtatóan amatőr volt (ezért is volt olyan könnyű beférkőzni újságíróként), másfelől viszont elképesztően tudatos és fegyelmezett. Az amerikai társadalom legérzékenyebb ütközőpontjaira csatlakoztak rá, és kamuprofilokkal, kamuposztokkal, álhírekkel addig szították mindkét oldal indulatait, amíg a vita teljesen el nem mérgesedett. Mindez nemcsak az online térben zajlott, Black Lives Matter-tüntetéseket és ellentüntetéseket is meghirdettek amerikai városokba, ha azzal tovább lehetett mélyíteni a konfliktust.

Andrew McCabe, egykori FBI-igazgatóhelyettes. Fotó: HBO

Persze képtelenség felmérni, hogy ez a zavarkeltés mennyiben befolyásolta az amúgy is pattanásig feszült hangulatot, hiszen ezek a törésvonalak eleve jelen voltak az amerikai társadalomban.

A filmben több szereplő is hangsúlyozza, hogy a trollfarmok semmi olyat nem tudtak belepumpálni az amerikai közösségi hálók vérkeringésébe, ami már ne lett volna eleve ott, csak segítettek minden oldalon felerősíteni a legmegosztóbb üzeneteket.

A mém- és kamuprofil-özön azonban csak a hadművelet egyik pillérét adta, mellette ott volt a kiberfenyegetés a szavazógépek és az adatbázisok ellen, illetve az orosz titkosszolgálatok által végrehajtott célirányos hekkelés is. Az egész egyfelől egy nagyon összehangolt támadássorozatnak tűnik, másfelől ad hoc kísérletek véletlenszerű sorának. Celeste Wallender Oroszország-szakértő fel is hívja a figyelmet, hogy hatalmasat téved, aki a „nagy stratégiát” keresi, az orosz titkosszolgálati akciók ugyanis nem így működnek. Sokkal inkább az a jellemző, hogy rengeteg magot elvetnek, majd azzal dolgoznak tovább, ahol látják, hogy kinő valami.

Ilyen termékeny magnak bizonyult az is, amikor egy emberi hiba következtében megszerezték és kiszivárogtatták a Demokrata Párt belső levelezését, ami a kampány hajrájában sikeresen vonta el a figyelmet Trump botrányairól. Ilyen ügyből volt még jó pár, de A káosz ügynökei második része már túllép ezeken a háttérsztorikon, és arra a konkrét kérdésre fókuszál, vajon Trump kampánycsapatát milyen szálak köthették a Putyin-közeli orosz körökhöz (ennek a kampánystábnak azóta több tagja is börtönbe került, különféle vádakkal). Áttörő leleplezésre és végső katarzisra ne számítsunk: az amerikai és az orosz fél közötti egyértelmű konspirációra ezúttal sem került elő perdöntő bizonyíték, de az áttételes összefonódások, gyanús találkozók és üzengetések hosszú lajstroma önmagában is elgondolkodtató.

Putyin és Trump kézfogása a 2019-es G20 találkozón. Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Az egyik nagy trükk, hogy az üzengetés egy része nem titkos háttéralkukon, mélygarázsokban és védett telefonvonalakon, hanem kamerák előtt zajlott. Ám paradox módon, így nehezebb volt tetten érni azokat, hiszen mindig kijátszható volt a „Ne már, ti tényleg elhittétek?”-kártya:

Mi közöm Putyinhoz? Soha nem  beszéltünk, de azt tudom, hogy tisztel engem, ellentétben a jelenlegi elnökünkkel. (…) Oroszország, ha figyelsz, remélem, képes leszel megtalálni (Hillary Clinton) 30 ezer eltűnt emailjét is. Biztos vagyok benne, hogy a sajtónk nagyon hálás lenne érte. Lássuk, megtörténik-e!

 mondta bele Trump a kamerába egy 2016-os sajtótájékoztatón, ahol a demokratákat ért hackertámadásról kérdezték. Később persze azt állította, hogy csak viccelt, de az eredeti felvételt visszanézve ez nem túl meggyőző. A játékba Putyin is beszállt később: egy befektetői fórumon arról kérdezte a moderátor, hogy terveznek-e beavatkozni a 2020-as elnökválasztásba is, mire a hekkelésekben való állami részvétel tényét következetesen tagadó Putyin kaján mosollyal odahajolt a mikrofonhoz és belesúgta:

Elárulok egy titkot: abszolút erre készülünk. Hogy biztosítsuk önöknek a szórakozást odaát. De, kérem, ne árulja el senkinek!

A káosz ügynökei nem is konkrét összeesküvésként, inkább egy roppant kifinomult koreográfiájú csábításként állítja be a kettejük közti viszonyt. A felek érdekei egy időre találkoztak a zavarkeltésben. Az orosz beavatkozás ugyan bizonyíthatóan a Trump-kampányt segítette, de ennél fontosabb, hogy a végső stratégiai célja sokkal inkább az Egyesült Államok meggyengítése volt a belső feszültségek révén. Egy saját válságával küzdő Amerikánál kevés eszköz szolgálhatja jobban az orosz világpolitikai ambíciókat.

Bármilyen alapos is A káosz ügynökei, egy dologban kudarcot vall: a film ugyan részletesen bemutatja a beavatkozási kísérleteket, de képtelen megmondani, hogy ezeknek a tényezőknek végső soron mekkora hatásuk volt a választások eredményére, ha volt nekik egyáltalán. Gibney a hiányérzetet úgy próbálja feloldani, hogy áthelyezi a kérdés fókuszát a realitás és a fantázia határterületére.

Szerinte nem az számít igazán, hogy valójában bele tudtak-e kavarni az oroszok elnökválasztás eredményébe, mert számukra már az totális siker, ha a társadalom jelentős részével el tudják hitetni, hogy képesek erre.

Az amerikai hírszerzés nyári jelentése szerint ráadásul az orosz sikereken felbuzdulva Kína és Irán is nagy erőkkel szállt be az amerikai közvélemény manipulálásába.

Az ő nézőpontjukból nincs annál jobb forgatókönyv, mintha amerikaiak tömegei vesztik el bizalmukat a saját intézményeikben, és válnak nyitottá a kedvezőtlen választási eredmények megkérdőjelezésére. Ennek, mármint az intézményekbe vetett bizalomnak a sokat eláruló tesztjét fogjuk látni a novemberi választások után.

A káosz ügynökei (Agents of Chaos), 2 epizód, 439 perc, 24.hu értékelés: 7/10

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.