A századfordulón Budapestet járó embereket ugyan a mainál sokkal békésebb utcák fogadták, de akkoriban sem kellett nagyon messzire menniük, ha valódi pihenésre vágytak: elég volt csak villamosra vagy kocsira szállni ahhoz, hogy a hegyes-dombos budai oldal lejtőin vagy azok tetején kedves kertvendéglőket és pihenőhelyeket találjanak. Ilyen volt az 1793-ban egyszerű borkimérésként megszületett, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós lakodalmát már vendéglőként látó, ma is működő Márványmenyasszony, illetve a közel kétszázötven év után néhány héttel ezelőtt nyom nélkül eltűnő, a XX. század legtöbb nemzetközi hírességét, illetve jelentős hazai személyiségeit is vendégül látó Margitkert (Pejerli).
Ám ezekből nem nyílt csodás kilátás a város felé, így a finom ételekre és szép kilátásra egyaránt vágyóknak sokkal távolabb kellett utazniuk a Duna vonalától. A kikocsizó urak, híres és feltörekvő színészek, pihenésre vágyó átlagemberek vagy épp bujkáló szerelmesek legtöbbször a ritkán beépített hegyek és völgyek felé vették az irányt. Tökéletes példa erre a Jókai Mór híres regényének címét elcsenő, nem csak vendéglőként, de szálláshelyként is működő Szerelem bolondjai, ami az 1910-es évek hajnalától közel negyven éven át működött, miközben a körülöttük nyújtózó mezőkre egyre több villa és hétvégi ház pottyant, elvéve a kilátást a vendégek elől.
A környéken több másik vendéglő is tartott fenn emeleti vagy melléképületekben kialakított vendégszobákat, hiszen a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező, de gondtalan pihenésre vágyó fővárosiak örömmel bérelték ki azokat néhány éjszakára, a napi legalább három étkezés alkalmával pedig a ház étlapjáról választhattak. Ezt kínálta a Szerelem bolondjaival egyidőben kinyitó, a bortermelő Krebesz József által alapított Az Ördög Oromhoz is, amiből
Nem csak a szép kilátásnak, illetve a konyhájának köszönhette, hogy a környék egyik legkedveltebb helyévé vált, az igazi vonzerejét a tulajdonosa, a budapesti és pozsonyi tanulmányai után Európa számos nagyvárosában – így Bécsben, Berlinben, Londonban és Párizsban – dolgozó, majd 1911-ben hazatérő Gruber Emil jelentette, aki hosszú évek szakmai tapasztalatával és kitűnő reklámérzékkel irányította azt.
A környéket egészen a negyvenes évekig alig lehetett elérni tömegközlekedési eszközökkel (sőt, az első jó minőségű út is csak a harmincas évek derekán épült meg a csárda előtt), így a közelben dolgozó, egymással meglepően jó viszonyt ápoló vendéglősök mind ugyanazt füllentették a lapokban közzétett hirdetéseikben, ha a címüket írták le:
Ez persze távolról sem volt igaz, így a Szerelem bolondjai, illetve az Ördögorom kapujáig is tíz-tizenöt percet kellett sétálni. Végül mindkét hely szuper megoldást talált a távolság leküzdésére: előbbi szamárfogatot küldött a villamos-végállomáshoz, utóbbi pedig ingyenes fuvart biztosító autókkal szállította az időben érkezőket.
Nem maradtak el a reklámplakátok sem, melyek közül messze kiemelkedik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében néhány nappal ezelőtt feltűnt darab, amin a hely távlati képe mellett egy korsó habos sört szorongató, kissé talán ijesztően mosolygó ördögalakkal is találkozhatunk:
„Buda gyönyörű hegyvidékének vadregényes helyén, az 59-es villamos végállomásánál. Egész éven át nyitva. – Kellemes üdülés. Autóparkírozás”, illetve „hétköznapja is ünnepnap lesz, ha egyszer vendége az Ördögorom-csárdának” – írták a harmincas évekbeli reklámképeslapok hátlapjára, mindezt pedig további vendégcsalogató apróságokkal toldották meg.
A turistaigazolvánnyal rendelkezőket tízszázalékos kedvezménnyel csábították, sőt, az akkor még csak kevés vendéglőben kapható teákat is állandóan az itallapon tartották. Ez főleg télen jött jól, hiszen az Ördögorom a Normafától a Farkas-völgy felé ereszkedő síútvonal mentén állt, így a forró italra vágyók minden bizonnyal óriási örömmel kortyolták a teát a meleg belső térben.
A helyről a zene sem maradhatott ki, így a nyitás után röviddel már különböző jazz bandek szórakoztatták a vendégeket – 1926-tól rövid ideig a csodagyerekként kezelt Martiny Lajos (1912–1985), a magyar jazz és ragtime egyik úttörője is fellépett itt –, akiket néha cigányzenekar váltott.
Nem fog tudni választani, mi tetszett jobban: az isteni hegyi levegő vagy az olcsó és mégis elsőrangú konyha”
– olvashatták az emberek a lapok apróhirdetési szekcióiban, de nem csak a szórakozási lehetőségek, illetve a kellemes étkezések miatt került az újságokba az Ördögorom, miután 1931 októberében egy eltűnt villamosvezető akasztotta fel magát a csárda melletti szőlőskertben, két héttel korábban pedig egy furcsa kokainhamisítási ügyben bukkant fel a hely neve: két fiatal ugyanis befőttesüvegbe töltött fehérített, finom konyhasót, illetve szalicilt árult a kokain árának tört részéért, a Mark. Kok. 1000 gr. feliratú üvegek egy részét pedig a csárda mellett rejtették el.
Ez csak diákcsíny volt ahhoz képest, amit a több mint fél éven át üldözött, időközben a legdrágább fővárosi szállodák vendégszeretetét élvező Gombás Karolin tett: egy, a Keleti pályaudvar közelében felcsípett szállodatulajdonost csalt a szikla közelébe, ahol előbb egy kloroformmal átitatott kendővel elkábította, majd áldozata gyűrűivel, aranyórájával, illetve pénztárcájával együtt távozott.
A Zogu albán király két húgát, illetve a verseit németről itt fordító Szabó Lőrincet is vendégül látó vendéglő mellett 1944 májusában egy brit bombázó – a korabeli híradások szerint egy Vickers Wellington – zuhant le. Bár a bombákat nem tudta kioldani, így óriási pusztítást okozott. Az épületet viszont szerencsésen elkerülte, amit a következő hónapokban zajló harcok sem tudtak letarolni. 1945-ben Gruber jó eséllyel nem nyitott ki újra, 1946 augusztusában azonban egy optimista hirdetés jelent meg a lapokban, mely szerint a vendégeit a régi szeretettel várja. Még négy éven át dolgozhatott szabadon, az államosítás eredményeként a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat kezébe került Ördögorom üzembentartója azonban 1950 után is Gruber lett, és legalább tíz éven át a helyén is maradt.
Ez az állandóság azonban sajnos azonban nem jelentette azt, hogy a kommunista hatalomátvétel előtti két évtized lendületét és sikereit az új korszakba is sikerült volna átmenteni. 1953-ban ugyan bővítették a továbbra is télen-nyáron nyitva tartó csárdát – a kirándulók kedvéért különálló sörözőt építettek mellé –, ez pedig azt mutatta, hogy a túrázás népszerűsége a Rákosi-érában sem csökkent, szemben a színvonallal.
Hat évvel később a változás kezdett egyértelművé válni: a lapok ugyanis arról számoltak be, hogy Gruber
Egy kisebb felújításra ugyan jutott pénz, ám az a konyhai hiányosságokat értelemszerűen nem számolta fel. Az egyre több szemét, illetve a minőségcsökkenés hatására a vendégek lassan elmaradtak, a környéken pedig egyre több családi ház jelent meg, eltörölve a hely két világháború közt még meglévő különleges hangulatát, amit az 1969-es átépítés sem tudott visszaidézni.
Ugyanebben az évben a Gyermekvasút (akkor még Úttörővasút) Széchenyi-hegyi végállomása felé induló kötélpályát álmodtak meg a kapu elé, ez azonban – az idén épp ötvenéves Libegővel ellentétben – sosem valósult meg, a hely pedig tovább csúszott lefelé a lejtőn.
1978 októberében diszkóbár nyitott az épületben, ahol minden este szórakozhattak a fiatalok: a hét öt napjára diszkót, minden szerdára filmvetítést, a péntekekre pedig különböző programokat terveztek. A filmklub a mindenki által várt filmmel, a Csillagok háborújával akart indítani, ennek vetítését az aznapi Esti Hírlapban azonban mindenféle indok nélkül lemondták, jelezve, hogy „az előadás bizonytalan ideig elmarad”. Ettől függetlenül nyilvánvalóan sokan elmehettek a helyszínre, remélve, hogy mégis csoda történik majd. A kópia
ez a lépés azonban arra jó volt, hogy a fiatalok felfigyeljenek az ósdi vendéglőből fiatalokat megcélzó szórakozóhellyé váló műintézményre.
A végső döfést a rendszerváltás hozta meg: a kilencvenes évek elején az Ördögorom örökre bezárt, a rossz állapotú, egy ideig hajléktalanok lakta épület pedig tisztázatlan okból lángra kapott, és leégett.
Utolsó, viszonylag ép állapotát Kertész Z. István dokumentálta:
Az Edvi Illés út mentén fekvő földdarabot ma jókora fák takarják a kíváncsi szemek elől, a kapunak pedig már rég semmi nyoma:
Így került pont egy közel százéves történet végére, amire ma már csak megsárgult fotók és újságoldalak emlékeztetnek. A sziklába vájt lépcsősort rejtő, a haladást néhol korláttal is segítő Ördög-orom csúcsára viszont ma is felkapaszkodhatunk, hogy útközben védett növény- és madárfajokkal találkozzunk, vagy épp a ma is csodás panorámában gyönyörködhessünk.
