Kultúra

Százmilliót is fizettek a képeiért, pedig csak élete utolsó éveire lett elismert festő

A múlt pénteken 97 éves korában elhunyt Reigl Judit annak ellenére sem tartozott a legismertebb kortárs festőművészeink közé, hogy az utóbbi évtizedben ő volt a legkeresettebb élő magyar festő. Miért nincs igazán a neve akkor a köztudatban?

A múlt pénteken 97 éves korában elhunyt Reigl Judit annak ellenére sem tartozott a legismertebb kortárs festőművészeink közé, hogy egy összesítés szerint az ő festményeiért fizették a legtöbbet 2008 és 2019 között a magyar művészek közül. A 871,7 millió forintos összesített bevétellel messze megelőzte a többieket, és mind külföldön, mind pedig itthon óriási összegekért cseréltek gazdát a művei, noha Reigl nyolcvanéves elmúlt, mire igazán ismertté vált.

Ő az egyetlen olyan kortárs magyar képzőművész, akinek a munkái szinte minden nagy nyugati művészeti múzeum gyűjteményében megtalálhatók Párizstól New Yorkig. A jelentős művészeti aukciókon rendre újabb csúcsokat döntenek a művei

írta róla tavaly Gulyás Gábor, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum akkori igazgatója, abból az alkalomból, hogy több festményét is kiállították a múzeumban. És ugyan Reiglnek több kiállítása is volt hazánkban, miután 2005-ben a Műcsarnokban életmű-kiállításon ismerkedhetett meg a művészetével a közönség, az élete nagy részében Franciaországban élő művész neve jóval kevésbé került be a köztudatba Magyarországon, mint az itthon élő kortárs festők, Nádler Istvántól kezdve Maurer Dórán és Keserű Ilonán át Bukta Imréig.

Reigl Judit ugyan 1950 óta Franciaországban él, a magyar állampolgárságát megtartotta, Kossuth-díjat is kapott, és magyar képzőművészként hivatkoztak rá, de mégis csak évtizedekre kiesett a hazai vérkeringésből. Az is egyértelmű azonban, hogy a pályáján a legnagyobb impulzusok külföldön érték: először még egy olaszországi ösztöndíj alatt, majd később Párizsban, ahol olyan legendás művész vette pártfogásába, mint a szürrealizmus pápája, André Breton. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy idehaza olyan neves festő tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán, mint Szőnyi István, aki később abban is segített, hogy 1946-ban olaszországi ösztöndíjat kapjon. A kapuvári születésű Reigl Budapesten, és már tizenegy éves korában elhatározta, hogy festeni akar, de az apácaiskolában folyamatosan úgy érezte, korlátozni akarják a szabadságában, és óriási szerencsének nevezte, hogy egy olyan szellemiségű tanárhoz került, mint Szőnyi, aki szabadon hagyta alkotni. Bár akkor igényelt volna némi technikai tanítást, utólag ezt is szerencsének érezte, hogy a teljes káoszból alkothatott, míg Szőnyi kritikai észrevételekkel segítette. Ő segítette hozzá közvetlenül a háború utáni években Reiglt a római ösztöndíjhoz is, amely nem is igazi ösztöndíj volt a mai értelemben, hanem a tanáraikon keresztül kaptak lehetőséget arra, hogy Olaszországban tanulhassanak.

Nantes, 2010. október 9.
Reigl Judit a kiállításon. Az egyik legmagasabban értékelt kortárs magyar festőművész, a Párizs közeli Marcoussis-ban élő Reigl Judit műveiből nyílt életmű-kiállítás Franciaország egyik legjelentősebb vidéki kiállítóhelyén, a Nantes-i Képzőművészeti Múzeumban.
MTI Fotó: Venczel Katalin

Bár az eredetileg kétéves program menet közben a magyarországi politikai fordulat miatt másfél évesre rövidült, ‘48 nyarán még Reigl és az ösztöndíjas barátai bejárták Olaszországot, autóstoppal, gyalogosan, ahogy lehetett: „Szegények voltunk, de csodálatos volt” – mondta bő hat évtized távlatából. Ám amikor hazarendelték őket, Reigl még maradt, de már nem kapta azt a kevés pénzt sem, amit addig, ezért a kollégiumot is el kellett hagynia, és templomokban vagy éppen parkokban aludt. Végül mégis haza kellett jönniük, és nem is voltak tudatában annak, mi fogadja őket a sztálinista úton elinduló Magyarországon: „Hirtelen valaki meghal, és bedobják a pokolba” – érzékeltette, hogy élte meg a hazatérést. Az útlevelét még a határon elvették, neki pedig a szovjet felszabadítókat dicsőítő freskókat kellett festenie. Rómába nem engedték vissza, és hiába volt meghívója Franciaországból, az se jöhetett szóba, csak egy moszkvai ösztöndíjat ajánlottak fel neki cserébe, de ezt elutasította, hiszen azt már tudta, hogy az ottani múzeumokból mindent eldugtak, ami szemben állt a szocialista realizmussal. Nem maradt más a számára, mint a szökés: 1950 márciusában, kilencedszerre sikerült, egy ávós segítségével, aki egy barátja családi ismerőse volt. Ő sem puszta szívjóságból segédkezett a szökésben, hanem azt remélte, hogy egy esetleges felkelés esetén ezzel szerezhet jó pontokat. Reigl kapott egy létrát, amivel átmászott a vasfüggönyön, de utána még a szovjet megszállási zónán is át kellett jutnia, hogy tényleg szabadnak érezhesse magát.

Ehhez képest már gyerekjáték volt eljutni Párizsba, ahová megszállási zónákon és nem egyszer lezárt országhatárokon keresztül juthatott csak el, végül három és fél hónapig tartott, mire kalandos úton megérkezett a francia fővárosba. Mely elsőre nagy csalódás volt Reigl számára, miután meglátta a Place Pigalle-t: „Piszok, hányás, a legrosszabb, amit el lehet képzelni” – mondta. Szerencsére aztán megismerte Párizs előnyösebb arcát is, és az ott élő barátai – így a nála előbb disszidáló Hantai Simon – segítségével munkát és műtermet is kapott, ahol dolgozhatott. Az igazi fordulat azonban a már említett André Breton feltűnése volt 1954-ben, akivel szintén Hantai hozta össze, miután Breton könnyekre fakadt Reigl egyik műve láttán (jelenleg a Pompidou Központban látható). Breton egyből önálló kiállítást ajánlott neki, amit Reigl elsőre maga sem tudta, miért, de elutasított. Végül aztán pár hónappal később csak beleegyezett, tizennégy festményét állították ki, melyek közül csak kettő volt figuratív, noha Breton és a kiállítást ugyancsak megtekintő Max Ernst is inkább ezt a stílust favorizálták, miközben a többi kép már absztrakt volt. Reigl nem sokkal később szakított is a szürrealistákkal, amit levélben jelzett Bretonnak.

Innentől kezdve tényleg semmilyen művészeti áramlat nem befolyásolta, és pár évvel később Párizsból is elköltözött egy Marcoussis nevű faluba, ott festette műveit, gyakorlatilag a haláláig, miközben évtizedekig elég nehéz körülmények között élt, egészen az idős korában történt felfedezéséig.

A Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című festmény egy 2003-as kiállításon (Photo by JOEL ROBINE / AFP)

Akkor azonban pár év alatt a legkelendőbb élő magyar képzőművész lett: például az 1955-ös Éclatement (Kitörés, vagy más fordításban Robbanás) című festményéért 411.000 eurót (127,5 millió forint) fizettek egy párizsi árverésen négy éve, de az utóbbi években – mint a Papageno cikke összegyűjtötte – sorozatban 300 ezer euro körüli összegeket fizettek a festményeiért. Hogy pontosan miért lett ennyire népszerű a munkássága élete utolsó másfél évtizedére? Teljesen egyedi és ösztönös stílust képviselt, akárcsak azzal, hogy gyakorlatilag nem használt ecsetet: kézzel vitte fel a festéket a vászonra, ahol aztán vagy egy függönykarnisból átalakított szerszámmal, vagy karddal terítette szét azt. „…Azzal tűnik ki, hogy soha nem hagyta magát bezárni semmiféle rendszerbe, és hogy épp annyira messze van a nihilista módon magába zárkózó absztrakt művészet ma már provinciális kliséitől, mint a pszichologizáló és archaizáló figuratív festészet nyomorúságától” – idézte az Artportal Marceline Pleynet jellemzését Reigl Juditról, aki ugyan Franciaországból lett világhírű, de a magyar hatásokat sem felejtette el sosem megemlíteni. Például a már említett Kitörés/Robbanás sorozat képei idején az 1956-os forradalom eseményei is hatottak rá, a Guano című sorozatát pedig József Attila A város peremén című verse ihlette.

„Nagyon erős nő volt, akit a meg nem alkuvó szabadság szeretete és művészete tett halhatatlanná”

– írta a haláláról tudósító levelében Soós Éva, a festő első önálló magyarországi kiállítását is rendező Kalman Maklary Fine Arts vezetője. Reigl Judit augusztus 7-én halt meg Marcoussis-ban egy idősek otthonában, ahova egy hónapja került egészsége védelmében.

Kiemelt kép: MTI/Venczel Katalin

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.