Kultúra

Velejéig szexista, nevetséges tündérmese – miért imádjuk a 30 éves Micsoda nőt?

Hogyan lehetséges, hogy a Micsoda nő! nem csak a szegényektől viszolygó nagytőkések és a nőverő stricik kedvenc filmje? Ellenkezőleg, mindenki szereti. Veszélyes mese, de miért remek film mégis?

Emlékeznek a harmadik James Bond-filmre, a Goldfingerre? Arra, amelyben Sean Connery pajzsként tart maga elé egy nőt, hogy a rátámadó bérgyilkos inkább őt üsse le helyette? Ez az egyik legtöbbet idézett példa arra, milyen szörnyű módon bánnak a nőkkel a korai James Bond-filmek, amelyekben egyébként rendszeresen fel is pofozzák a női mellékszereplőket. Egyáltalán, a hatvanas évek fősodorbeli hollywoodi nőábrázolását gyakran a Bond-filmek elrettentő példáival elemzik.

A minap újranéztem a Magyarországon éppen harminc éve, 1990. augusztus 9-én bemutatott Micsoda nő!-t, és arra jutottam, hogy ennek a filmnek a nőábrázolása, általában a világképe sokkal közelebb van a korai Bond-filmekéhez, mint napjaink mainstream romantikus vígjátékaiéhoz. Pontosan tudjuk, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, túl a feminizmus második hullámán már nem úgy gondolkodtak a nőkről, mint húsz évvel korábban, a hollywoodi fősodor mégis lassan reagált. Legalábbis a romantikus vígjáték műfajában, amely nagyban támaszkodik klasszikus irodalmi és színházi hagyományokra, alapművekre.

A kérdés tehát az, mi baj lehet a Micsoda nő!-vel, ezzel a kedves, vicces és elbűvölő romkommal, 1990 egyik legsikeresebb filmjével, amelynél abban az évben Amerikában csak a Ghost hozott több pénzt (amiről ebben a cikkben emlékeztünk meg).

Jobb kurva, mint a többi

A Micsoda nő! hősnője egy prostituált, aki a történet végére ki tud törni az utcai szexmunka végtelenül kizsákmányoló és megalázó világából. A film sugalmazása szerint azért lehet képes erre, mert eleve nem az utcára való: okosabb, tehetségesebb és nem mellesleg szebb, mint a többi kurva. Mire elérünk a cselekmény utolsó harmadához, az lehet az érzésünk, Vivian nem akkor visel álruhát, amikor magára ölti a Beverly Hills méregdrága butikjaiban vásárolt ruhakölteményeket, hanem a korábban hordott, ízléstelen és harsány göncei voltak a jelmezek.

Julia Roberts Vivian szerepében. Fotó: 7eme Art /Photo12 /AFP

Vivian azért dönt úgy, hogy maga mögött hagyja a prostitúciót, egyáltalán azért lehet képes önálló döntésre az ő helyzetében, mert megismerkedett egy férfival, és ez a férfi, Edward felemelte őt az utcáról, megmutatta neki, hogy ő nem való utcalánynak. Edward visszaadja Vivian önbecsülését, de legfőképpen jó sok pénzt ad neki, háromezer dollárt (plusz a ruhák), ebben a filmben pedig háromezer dollár elég ahhoz, hogy aki prostituált volt, többé ne legyen az.

Edward önkényesen úgy dönt, hogy egy hétre fényűző életet biztosít Viviannek, de közben is időről időre emlékezteti rá, hogy „csak egy kurva”.

A legdurvábban akkor, amikor elárulja az ügyvédjének, hol találkozott Viviannel, mire az ügyvéd, a történet gazembere, azonnal elkezdi a nő testi és lelki terrorizálását. Erre Edward hatalmazta fel azzal, hogy világosan kifejezte, Vivian mennyit ér valójában.

Ám a befejezésre Edward is megváltozik. Miután Vivian bizonyítja önállóságát és függetlenségét, mikor visszautasítja a férfi felkínálta lakást és apanázst, vagyis a kitartott szerető szerepét, Edward hajlandó beteljesíteni Vivian gyerekkori álmát, és eljön érte, mint herceg a fehér lovon. Tündérmese? Persze, mi más lenne. Mégsem veszélytelen, mert valóságosnak látszó világban játszódik a történet, ahol teljesen jelöletlenül keverednek egymással a hétköznapi, hiteles mozzanatok a nyilvánvaló képtelenségekkel. Azt is mondhatjuk, hogy pont emiatt szeretjük Hollywoodot, én viszont úgy érzem, a Micsoda nő!-höz olyan magyarázatot kellene írni a streaming-oldalakon, mint az Elfújta a szél mellé.

Hazug és rasszista film az Elfújta a szél, de be is kell tiltani?
Sok szó esett az HBO Max által ideiglenesen eltávolított Elfújta a szélről a napokban. Most tényleg be akarják tiltani a filmet? Mi lehet vele az utókor problémája? Milyen mai szemmel a több mint nyolcvanéves klasszikus?

Nem vagy éhes? Dehogynem

A legfőbb oka, hogy a filmhez fűzött kommentár szükségesnek látszik, nem is az utcáról a luxusba emelt prostituált Hamupipőke-történetének nyilvánvaló mesei jellege. Sokkal inkább az, hogy a cselekményt szinte minden pontján áthatja a szexizmus, amely nem csak abban nyilvánul meg, hogy Edward osztja a pénzt, és az ő döntésein múlik Vivian sorsának jobbra vagy rosszabbra fordulása.

Fotó: 7eme Art / Photo12 /AFP

A könnyen leleplezhető és megmosolyogható megoldások mellett ugyanis Edward akkor is elnyomó, hatalmi figuraként viselkedik, amikor kedves Viviannel. Erről sokat mond az a részlet, mikor az első együttlét utáni reggelen a férfi reggelivel kínálja a nőt. „Nem vagy éhes? Dehogynem. Ülj le szépen, és láss hozzá” – recsegi Kern András a szinkronizált változatban (arra, hogy Kern hogyan változtat Richard Gere alakításán, térjünk vissza később).

Apró, de jellegzetes pillanat: Viviannek még abba sincs beleszólása, akar-e most azonnal reggelizni, vagy sem. Később Edward a fejét ingatva jelzi, választhatja-e Vivian az éppen aktuálisan neki felkínált ruhát. Az pedig már csak simán a férfi érzelmi éretlenségét bizonyító jelenet, amikor a vitájuk után Edward inkább gyorsan leszervez magának egy üzleti találkozót és elviharzik, nehogy meg kelljen beszélnie Viviannel a problémájukat.

El kell mennem. Próbállak megérteni. Végighallgattalak. Ennél többre most nem vagyok képes.

Fantasztikus szöveg.

Csak tetteti, hogy cinikus

A Micsoda nő!, amellett, hogy a Hamupipőke-receptet használja, egy másik klasszikus romantikus vígjátéki sémát, a Pygmalion-történetet is feleleveníti. Ugyanezt a sablont követi a My Fair Ladytől A csaj nem jár egyedülig számos romkom: a férfi olyan nőt formál a csúnyának, butának, szegénynek vagy más módon hátrányos helyzetűnek ábrázolt nőből, hogy elnyerje a tetszését. Amikor végül beleszeret, érzelmeit az is befolyásolja, hogy imponál neki a saját hőstette – micsoda nőt faragtam a rút kiskacsából!

Fotó: 7eme Art / Photo12 /AFP

Ráadásul a Micsoda nő! rögtön kettős Pygmalion-sztori, mert nemcsak Edward, hanem a szállodaigazgató Thompson is hozzájárul Vivian felemeléséhez azzal, hogy rendes helyre küldi vásárolni, és megtanítja viselkedni az asztalnál.

A nőt csupa olyan férfi veszi körül, akik jobban tudják, mire van szüksége, mint ő maga.

Nekik köszönhetően a történet végére a prostitúció olyan, mint egy kellemetlen epizód Vivian életében, amiből viszonylag könnyű kiszabadulni. Elég hozzá néhány gazdag és jól öltözött férfi, aki megment.

Vivian mégsem üresfejű naiva, hanem határozott és öntudatos nő, aki a film eleji, sanyarú helyzetében is igyekszik megőrizni az autonómiáját, például visszautasítja egy strici közeledését. A klasszikus romkomsémák és a földközeli, realisztikus motívumok keveredése a nyolcvanas-kilencvenes évek hollywoodi romantikus vígjátékának jellegzetes tendenciája. A műfaj történetének e korszakát hívhatjuk posztklasszikus vagy álcinikus romantikus komédiának is.

Olyan filmek tartoznak ide, amikben a hősök tudatában vannak, hogy a régi tündérmeséknek leáldozott, a világ kegyetlen hely, ők pedig nem igazán hisznek a szerelemben. Aztán persze kiderül, hogy mégis hisznek, a cinizmusuk csak védőpáncél a zord külvilág ellen, amit boldogan ledobnak magukról, ha felbukkan az igazi. A Harry és Sally, az Idétlen időkig vagy a Micsoda nő! hősei mind olyan figurák, akik mintha ismernék a klasszikus romantikus filmek világképét és elutasítanák azt. A történet végén viszont rájönnek, hogy mégis ki vannak szolgáltatva a saját érzéseiknek.

Ez a tendencia a műfaj történetében aktualizálta a klasszikus recepteket, egyúttal visszatérést is jelentett azokhoz a valóban kritikai romantikus vígjátékok, az Annie Hall vagy a Harold és Maude után. A hetvenes évekbeli, „revizionista” romkomokban nincsen happy end, már amennyiben a happy end a két szerelmes egymásra találását és együtt maradását jelenti. A Micsoda nő! – ellentétben a két főhős kapcsolatának lehetetlensége mellett érvelő,  tehát valóban kritikai szellemű eredeti forgatókönyvvel – véletlenül sem vetemedne arra, hogy megfossza hőseit a boldog beteljesüléstől.

Fotó: 7eme Art / Photo12 /AFP

A kapitalizmus legrosszabb arca

Éppen a hagyományokhoz való ragaszkodás, ugyanakkor az uralkodó korszellem ismerete lehetett a záloga a Micsoda nő! sikerének. A közönség hálás volt egy filmért, ami jelzi a valós problémákat, de leküzdhetőnek mutatja azokat. Ám ez a megközelítés mit sem érne, ha a Micsoda nő! nem követné a legnemesebb romantikus vígjátéki tradíciókat abban az értelemben is, hogy könnyed és nagyvonalú film, a stílusa tökéletesen áttetsző és elegáns. Ha a műfaj harmincas-negyvenes évekbeli remekműveit jegyző Ernst Lubitsch kapcsán „Lubitsch-érintésről”, a soha nem hivalkodó, viszont fölényesen magabiztos rendezői teljesítményről beszélünk, akkor ugyanezt elmondhatjuk Garry Marshall munkájáról is ebben a filmben.

Teljes joggal kritizálhatjuk a filmet világképe, ideológiája miatt, de vaskalapos erkölcscsőszök, humortalan savanyújóskák lennénk, ha nem vennénk észre, hogy a Micsoda nő!-t egyszerűen jó nézni.

Kifogástalan a ritmusa, egyetlen felesleges jelenete sincs, viszont mindegyik szórakoztató és bemutat egy addig ismeretlen helyszínt vagy karaktert, ha pedig nem, akkor határozottan mozdítja előre a két főhős viszonyát. J. F. Lawton forgatókönyvét tanítani kellene, és szokták is. Sem neki, sem Marshallnak nincsen ennél jobb filmje (bár Marshall néhány évvel korábbi rendezésének, az unikálisan giccses Barátnőknek elhivatott rajongótábora van).

Bizarr módon a film egy másik, olyan vonása is hozzájárulhatott a sikerhez, amit ideológiailag szintén nagyon kézenfekvő bírálni, és ez is olyan téma, amihez ma nem lehetne ugyanígy hozzányúlni Hollywoodban. Nem arra gondolok, hogy a film összes fekete szereplője hordár vagy sofőr, bár egy említést ez is megér. Inkább a pénzvilág, az üzleti élet ábrázolását emelném ki. Edward foglalkozása az, hogy csődközelbe jutott nagyvállalatokat vásárol fel és „szétcincálja” őket – ő mondja így –, tönkretéve más emberek élete munkáját, viszont a részegységek eladásából keresve egy csomó pénzt.

Amikor Vivian megtanítja érezni Edwardot, a férfi hirtelen rájön, hogy a kapitalizmus legrosszabb oldalát testesíti meg, és inkább megkegyelmez a soros, bekebelezendő nagyvállalatnak. Ám ez a jócselekedet sem érvényteleníti, hogy a film valósággal idealizálja a pénzt és a költekezést, a címadó Roy Orbison-dal is egy hatalmas bevásárlás alatt szól. A Micsoda nő! azt mutatja be, hogy pénzért tényleg minden megvehető, ami pedig nem – vagyis az őszinte szerelem –, nos, annak a szárba szökkenését is megolajozza háromezer dollár. Ez a fogyasztói szemlélet, a pénz és a csillogás éppen úgy elbűvölhette a film korabeli nézőit, mint Viviant.

A filmmel foglalkozó legtöbb cikk, teljes joggal, Julia Roberts fantasztikusan üde és ellenállhatatlan alakításáról szól – róla mondta azt Joel Schumacher, hogy a Micsoda nő!-vel nagyjából egyszerre készülő Egyenesen át szereplőválogatásán nem értette, hol volt eddig ez a lány. Azonban ne felejtsük el, hogy Richard Gere is pompás Edward: zárkózott és hercegi, szemérmes és gátlástalan egyszerre. Annak ellenére meg lehet kedvelni, hogy voltaképpen majdnem a teljes filmben önző, érzéketlen seggfejként viselkedik.

Itt kell visszatérnünk a magyar szinkron kérdésére, Kern András agyoncigarettázott recsegése ugyanis határozottan módosít az eredetileg gyengébb és halkabb, enyhén nazális hangú Gere alakításán. Kern előadásmódjában Edward erőszakosabb és akaratosabb, ugyanakkor távolabb is kerül a milliomosok világától. A magyar fül kihallani véli a Lövölde téri zsiványságot is Edward pattogós utasításaiból, így a férfi kevésbé tűnik finom úriembernek, viszont egy kicsit könnyebb megszeretni.

Ám ez csak apróság, még ha növeli is a film élvezeti értékét a magyar nézők számára (de a Kern-rajongóknak, mint a kollégám és én, mindenképp).

A Micsoda nő! átható szexizmusa és nagytőkés világszemlélete ellenére is kiváló film, mert ellenállhatatlan a stílusa. De ugyanúgy Hollywood veszélyes klasszikusai közé tartozik, mint az Elfújta a szél vagy a régi James Bond-filmek.

Hiába sokkal újabb azoknál, a bemutatása óta eltelt harminc év szerencsére elég volt ahhoz, hogy tisztán lássuk: ezt a filmet azért alaposan el kell magyarázni a gyerekeinknek, mikor velük együtt leülünk megnézni egy felhőtlen vasárnap estén.

Kiemelt kép: 7eme Art /Photo12 /AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.