Kultúra

Duffy először énekelt azóta, hogy elmondta, bedrogozták és megerőszakolták

Február végén számoltunk be róla, hogy a walesi énekesnő, Duffy az Instagramján beszélt arról, miért tűnt el hosszú évekre. Kiderült, hogy bedrogozták, megerőszakolták és napokig fogságban tartották a 2008-ban berobbant énekesnőt a bejegyzése alapján. Tíz év után most énekelt közönség előtt ismét: a BBC rádióműsorában adta elő új, Something Beautiful című számát – közölte a Guardian.

Duffyt a Mercy című szám tette híressé 2008-ban, majd 2010-ben még kiadott egy albumot, és egészen 2017-ig nem hallatott magáról, de akkor is csak egy rejtélyes üzenet erejéig tűnt fel. Most egy újságíró találta meg, akinek – elmondása szerint – jólesett kiöntenie a lelkét, hogy mi történt vele, mi volt az eltűnése oka, és hogyan dolgozta fel a tragédiát.

Az igazság az, és kérlek, higgyétek el, hogy már rendben és biztonságban vagyok, hogy megerőszakoltak, bedrogoztak és fogságban tartottak napokon keresztül. Természetesen túléltem. A felépülés időbe telt. Nem tudok könnyedén beszélni erről. De azt elmondhatom, hogy az elmúlt tíz évben, miután napok ezreit töltöttem azzal, hogy visszaszerezzem a napfényt a szívembe, most már valóban süt a nap. Azon tűnődsz, miért nem használtam a hangomat, hogy kifejezzem a fájdalmam? Nem akartam, hogy a világ lássa a szomorúságot a szememben. Azt kérdeztem magamtól, hogyan énekelhetnék szívből, amikor a szívem összetört? Aztán lassan összeforrt.

– írta egy korábbi bejegyzésében.

A cikk azóta sem jelent meg, és Duffy a következőket fűzte a számhoz a rádióműsorban: „Talán olvastátok, mit írtam ki pár héttel ezelőtt: szabadabbnak érzem magam. Szerettem volna, ha mindezt egy személyes interjú is követi, de nehezebb, mint hittem. Nemsokára írásban folytatom. Ez most csak valami, amit szeretném, hogy az emberek hallgassanak ezekben a nehéz időkben, persze csak, ha tetszik nekik a szám, ha felemel. Nem tervezem, hogy kiadom. Csupán azt gondoltam, hogy ez az apróság jól jöhet, ha be vagyunk zárva.”

Kiemelt kép: Claudio Bresciani / SCANPIX SWEDEN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik