Kultúra

„Megerőszakoltak, bedrogoztak és fogságban tartottak” – ezért nem hallottunk Duffyról évekig

A brit énekesnő, Duffy amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt el teljesen a nyilvánosság elől. Duffy még 2008-ban tört be a széles köztudatba, amikor Mercy című dala meghódította először a brit slágerlistákat, majd az egész világot, az év harmadik legkelendőbb dala lett Nagy-Britanniában, az album pedig, amelyen helyet kapott, kilencmillió példányban kelt el és tarolt a Grammyn és a Brit Awardson. 2010-ben még kijött egy új albummal, ám azután Duffy hirtelen szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől: egy kisebb színházi és egy filmes megjelenéseit leszámítva 2017-ig semmi hír nem volt róla, és akkor is csak egy rejtélyes posztot tett közzé arról, hogy hamarosan valami újjal jelentkezik. A sajtó ugyan egy ideig találgatott, de miután nem jutottak eredményre, az énekesnő korábbi nyilatkozataira hagyatkozva arra jutottak, hogy Duffynak alighanem elege lett a hirtelen jött világhírből, és nyugodtabb, civil életre vágyott. Most azonban kiderült, hogy a valódi ok Duffy eltűnése mögött brutális trauma volt. Instagram-posztjában így ír:

Az igazság az, és kérlek, higgyétek el, hogy már rendben és biztonságban vagyok, hogy megerőszakoltak, bedrogoztak és fogságban tartottak napokon keresztül. Természetesen túléltem. A felépülés időbe telt. Nem tudok könnyedén beszélni erről. De azt elmondhatom, hogy az elmúlt tíz évben, miután napok ezreit töltöttem azzal, hogy visszaszerezzem a napfényt a szívembe, most már valóban süt a nap. Azon tűnődsz, miért nem használtam a hangomat, hogy kifejezzem a fájdalmam? Nem akartam, hogy a világ lássa a szomorúságot a szememben. Azt kérdeztem magamtól, hogyan énekelhetnék szívből, amikor a szívem összetört? Aztán lassan összeforrt.

View this post on Instagram

You can only imagine the amount of times I thought about writing this. The way I would write it, how I would feel thereafter. Well, not entirely sure why now is the right time, and what it is that feels exciting and liberating for me to talk. I cannot explain it. Many of you wonder what happened to me, where did I disappear to and why. A journalist contacted me, he found a way to reach me and I told him everything this past summer. He was kind and it felt so amazing to finally speak. The truth is, and please trust me I am ok and safe now, I was raped and drugged and held captive over some days. Of course I survived. The recovery took time. There’s no light way to say it. But I can tell you in the last decade, the thousands and thousands of days I committed to wanting to feel the sunshine in my heart again, the sun does now shine. You wonder why I did not choose to use my voice to express my pain? I did not want to show the world the sadness in my eyes. I asked myself, how can I sing from the heart if it is broken? And slowly it unbroke. In the following weeks I will be posting a spoken interview. If you have any questions I would like to answer them, in the spoken interview, if I can. I have a sacred love and sincere appreciation for your kindness over the years. You have been friends. I want to thank you for that x Duffy Please respect this is a gentle move for me to make, for myself, and I do not want any intrusion to my family. Please support me to make this a positive experience.

A post shared by @ duffy on

Duffy megírta azt is, hogy mennyire hálás a rajongók törődéséért, és hogy tudja, sokan tűnődtek azon, miért és hova tűnhetett, és ő is sokat gondolkodott rajta, hogy hogyan beszéljen a vele történtekről, de végül egy korrekt és érzékeny újságíró kellett hozzá, hogy beszélni tudjon arról, amin keresztülment.

Egy újságíró megtalálta a módját, hogy elérjen, és én elmondtam neki mindent a nyáron. Kedves volt, és csodálatos érzés volt végre beszélni

– írta. Duffy azt ígéri, hogy heteken belül megjelenik vele egy audio-interjú, amelyben részletesebben is elmondja a történteket, ám addig azt kéri mindenkitől, hogy értsék meg, mennyire nehéz neki kiállnia a történetével, és hogy ne zaklassák a családját kérdésekkel, ezzel is segítve abban, hogy ez az egész egy pozitív élménnyé válhasson.

Kiemelt kép: Leon Neal / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.