A farkasemberekben való hit az európai kultúratörténet fontos része, hiszen a másik lény karmolásával, harapásával, vagy egyszerűen csak egy átok szenvedő alanyaként megszerezhető, nem épp barátságos jellemmel járó képességet már a kétezerötszáz évvel ezelőtt élt görög történetíró, Hérodotosz is leírta, az évszázadok múlásával számtalan európai nép hiedelemvilágában bukkant fel, sőt, a meghódított országokba és új földrészekre, így Amerikába is átkígyózott.
A boszorkányperekhez hasonlóan farkasember-perek tömegeiről is maradtak fenn feljegyzések, melyek mind állati alakban fiatal lányokat, gyerekeket, nőket, valamint háziállatokat szétmarcangoló, sőt, számos esetben emberhússal életben maradó vádlottak ellen indultak, akik sokszor
Mogyorósi Sándor Az északkelet-magyarországi werwolf-hidelem interetnikus vonatkozásai című tanulmányában emellett kijelenti: a meggyanúsítottakról általában azt bizonygatták, hogy véres szájjal, vagy véres ruhában találták őket a szétmarcangolt holttestek mellett, de általános terhelő bizonyítéknak tekintették a frissen szerzett sebesülést is. A szemtanúk ilyen esetekben rendszerint arról számoltak be, hogy az illető vádlott farkas alakban szerezte a bizonyító erejű sérülést – így például a végtagcsonkulást, a vágott vagy szúrt sebet –, amelyet előző nap egy vadász, vagy a nyáját védelmező pásztor ejtett, másnap pedig a vádlott hasonló testrészén vették észre ugyanazt a sebesülést.
A XVI-XVII. században csúcsra érő farkasember-frász nem meglepő módon Magyarországra is elért, sőt, Mogyorósi írásában számos esetet is megemlít – köztük egy 1560-ban gróf Nádasdy Tamáshoz írt levélben foglalt történetet, amely így írja le a Hegymagosapátinál vagy Hegyesdnél egy tizenegy éves kislányra vadászó állatot:
…veresnek mongyák, orozlan módra, az kethei feyr az farkasnak. Ez bizon dolog. Azt is mongyak, hogy meg zolalt az farkas, azt montha, hogy pap volt es ket feyr farkas ket fya volt. A Ur isten bine zerint vethete reya az chapast, kewilsigyert, hamis predikatioiairt eshogh beyt napokon hwst eth es hitiletnapik ember hwsal kel ilni…
A támadó jelen esetben a szóbeszéd, vagy a perben elhangzottak szerint tehát egy pap volt, akit azért sújtott Isten a farkassá válással, mert nem csak kevély volt, és hamisan prédikált, de böjtnapon húst is evett. Büntetésként ezentúl egészen az utolsó ítélet napjáig csak emberhúst ehet.
A palócoknál a történet még meredekebb fordulatot vett, hiszen a XIX. század közepén a magyar hiedelmeket kutató Ipoly Arnold szerint az északkeleti országrészben úgy tartották, hogy
A legfurcsább mese azonban Putnok, Égerszög és Hét környékén öröklődött nemzedékről nemzedékre, hiszen az itt élők egy, az egész környéket rettegésben tartó állatra emlékeztek, aki egy alkalommal egy, a mezőn dolgozó férjéhez ebéddel igyekvő nőre is rátámadt. A vadállat megtépte a ruháját, majd eltűnt az erdőben, a nőt azonban nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen találkozás után inkább visszatérjen a jóval biztonságosabb otthonába.
Folytatta tehát az útját a mező felé, ahol a férje egy fa alatt aludt. Már épp felébresztette volna férfit,
Más források szerint a férj ebéd után a nő ölében bóbiskolt el, a lényeg azonban ettől még változatlan maradt, hiszen a nő észrevette a textildarabot, és egy pillanat alatt a gyilkosság mellett döntött. Ennek módja azonban nem egyértelmű, hiszen egyes mesélők a férj bicskájával való torokmetszést emlegettek, mások azonban úgy hallották, hogy a farkasember fejét az asszony egy nagy kővel zúzta be.
A végkimenetel azonban minden esetben megegyezett: az újdonsült özvegy a testet kövekkel takarta le, majd némi hallgatás után mindenkinek elmesélte az esetet, kérve, hogy ha a sírnál járnak, helyezenek rá egy újabb követ.
A falusiak persze így is tettek, hiszen féltek attól, hogy ha nem teszik meg, a szörny kijön a sírjából, és megkergeti őket – említi meg Ujváry Zoltán Gömöri magyar néphagyományok című kötetében.
„A szakállas farkas sírja most is megvan Putnoktól néhány kilométerre, az emberek Pásztorhányásnak emlegetik ezt a helyet” – írja a szerző egy korábbi, A farkassá változott pásztor című tanulmányában.
A helyzetet azonban nem mérte fel helyesen, hiszen – talán a Tompa-vers, vagy épp az egyre sokasodó variációk hatására – az ezredfordulón már két kőcsomót is talált a Kányás és a Hegyestető találkozásánál (ezek egyike volt a Pásztorhányás), de Putnok határában máshol is született kősír a veszélyes állatnak, a népi hiedelem pedig lassan mondává duzzadt.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a történet Putnokon ma is él, sőt, 2009-ben Kónya István művésztanár munkájaként megszületett a farkas bronzszobrát is magán viselő ivókút, melynek egyik oldalán maga a történet is olvasható, így az még biztosan hosszú időn át a gyorsan eltűnő magyar népi hiedelemvilág része marad.
