Kultúra

Hazautazott az anyja temetésére, és titkos pincére bukkant a ház alatt

Visszarántotta a drogos, nélkülözésekkel teli múlt. Magyar krimi a Matiné.

– Gyere. Haza. Bazd. Meg – Kroszner még soha nem hallotta ilyen ingerültnek a felesége hangját.

– Tudom, Tamara, hidd el, hogy tudom.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

– Nem tudod. Elegem van ebből az egészből. Kurvára megértő voltam, már mióta is, lassan két hete. Oké, meghalt anyád, rendben, menj oda, csináld, amit kell. Nem akartad, hogy odamenjek a temetésre, rendben. Lenyeltem. De már az is mikor volt? Mit csinálsz, Barna? Kérlek! Legalább annyit mondjál már meg, hogy mi a büdös francot csinálsz te ott még mindig!

Kroszner válaszolni akart. Ismét rátört az érzés, ugyanaz, ami Dinával, hogy el akar mondani mindent. Ideje lett volna már kiönteni a lelkét, átadni a terhek egy részét valaki másnak. És mégis kinek, ha nem Tamarának?

Drágám, az anyámnak van egy titkos pincéje a ház alatt, ahol fogva tartott valakit, akit hébe-hóba megkínzott. De nem ám egyedül, hanem egy komplett társasággal. Vagy anyámat tartották ott fogva, és őt kínozták meg jókedvükben a helybéliek. Akik amúgy hullanak, mint a legyek, amióta megjöttem. Képzeld el, az egyik megtámadott az utcán, beverte a képem, másnap pedig brutálisan megölték. A buzgómócsing helyi rendőr pedig rám gyanakszik, és tudod mit, minden oka meg is van rá. Mert drágám, kívülről bizony kurva szarul néz ki, hogy volt indítékom és lehetőségem mindegyik áldozat esetében. És azt is tudom, érzem legalábbis, hogy ez az egész összefügg velem. A gyerekkorommal, az apámmal, mindennel. Na, hát ezért nem megyek haza. Mert amíg nem tudok meg mindent, addig semmi vagyok. Elemészt ez a szarkupac, amit találtam, bemocskol majd mindent, ami fontos. Téged, a gyereket, a jövőnket. Nincs rá garancia, hogy ha majd megtudom az igazságot, attól jobb lesz. De legalább van remény. Most nincs, se normális életre, se normális Kroszner Barnabásra.

Ezt akarta mondani, de inkább csak hallgatott. Tamara beszélt helyette is, Kroszner pedig egyre idegenebbnek érezte a felesége hangját.

– Jó, hát játszhatjuk azt is, hogy nem mondasz semmit. Tudod, Barna, lehet, hogy a Juditnak azért mégiscsak igaza van. – Krosznernek beugrott, hogy a felesége húga náluk töltötte az elmúlt hetet. Valószínűleg tele is beszélte a nő fejét mindenféle hülyeséggel.

– Biztos vagyok ebben. Szinte tuti, hogy a Juditnak, aki háromszor sem találkozott velem, tök jó meglátásai vannak velem kapcsolatban.

– Hát pedig! Megmondta, hogy menekülőre fogod. Mert ilyen vagy, és még csak nem is tehetsz róla. Nem tudsz szembenézni a valósággal, mert félsz. Igen, Barna, ez az igazság. Te félsz mindentől. Rettegsz tőlem, hogy el kell magad kötelezni, meg félsz a gyerektől, hogy felelősséget kell vállalni, meg félsz egy normális melótól, ahol helyt kell állni. Ja, igen. Hívott ám a Bodnár, hogy mi van veled. De te azt is leszarod, igaz? Hagyod elúszni a lehetőséget, mert isten ments, hogy beleállj valamibe úgy igazából.

– Ebbe most beleállok – mondta Kroszner nagyon halkan.

– Ebbe bele. Amibe nem kéne. Ez csak egy kifogás, Barna, vedd már észre! Az anyád halála csak egy lehetőség, hogy elmenekülhess a valódi élet elől. Mit akarsz? Ott maradsz, beköltözöl abba a tetves házba? És… és aztán mi lesz?

– Dehogy akarok ideköltözni! Tamara, úristen, ezek csak a Judit baromságai.

– Ja, de azért csak nem jössz haza.

– Még nem megyek haza. Még, Tamara!

– Pedig már a rendőrség is keres. Hívtak Debrecenből, hogy jelenésed lett volna. Oda se mentél el. Mi lesz szerinted ennek a következménye?

– Megértik majd, hogy most nem tudtam…

– Fú, bazmeg! Nem tudtam. Ezt kéne a sírodra vésni geci nagy betűkkel.

– Miért beszélsz így, Tami?

– Mert haragszom.

Kroszner hallotta, hogy a felesége a könnyeivel küzd. Csak akkor szokott káromkodni, ha haragszik rá. Ilyen szavakat pedig talán még soha nem hallott tőle.

– Én is haragszom. Mindenre haragszom, de ezt most akkor is muszáj végigcsinálnom. Akkor majd úgy kapsz vissza, ahogy szükséged van rám.

– Csak gyere már haza! – Tamara zokogott. – A baba…

Kroszner szíve kihagyott.

– Mi van a babával?

– Semmi. Megmozdult. Éreztem tegnap este. És te nem voltál itt.

– Ez lesz az utolsó dolog, amiről lemaradtam. Megígérem.

– Ne ígérj semmit, csak gyere már haza!

– Hiányzol – mondta Kroszner, Tamara pedig most már hangosan sírt a telefonba. A férfi örült, hogy nincs modern okostelefonja, és nem tudnak videótelefonálni. Megszakadt volna a szíve a látványtól, Tamara pedig szívbajt kapott volna, ha meglátja a kék-zöld-lila foltokat az arcán.

– Gyere haza, drágám! – szipogta a nő. – Hagyd a francba, és gyere vissza! Kérlek!

– Egy kicsit bírd még ki!

Ezután már csak hallgattak, aztán lerakták a telefont.

Kroszner mindennél jobban vágyott egy jó erős tablettára, de úgy döntött, elég lesz egy ital is. Csak leugrik a kocsmába, bedob néhány felest és ennyi. Nem nagy ügy.

A fiókban tartotta a készpénzt, ami már igencsak megcsappant. Kénytelen lesz átugrani a szomszéd városba pénzt felvenni, amiről viszont Tamara is kap majd sms‑t. Eszébe jutott, hogy a pénztárcájában még van valamennyi kápé. Ezzel együtt viszont az is beugrott neki, hogy a tárcát letette Óváriéknál a komódra, és nem ment vissza érte, amikor viharosan távozott.

Otthagyta az iratait, a jogsiját, a személyijét, a bankkártyáját is, és aligha mehet vissza. Arra se nagyon számíthatott, hogy egykori barátja majd beugrik vele.

És akkor most már pénze sincs, csak hogy teljes legyen a múltidézés.

Szelle Ákos: Sebek a falon

Animus, 2019

Ajánlott videó

Olvasói sztorik