Olyan hangos szirénát építettek, hogy szakadni kezdett tőle az eső

A szovjet atombombától rettegő Amerika semmit sem bízott a véletlenre.

Légvédelmi szirénákat nyilván már mindenki látott, sőt, sokan talán a hangjukat is hallhatták, köszönhetően a hidegháború hajnala óta Budapesten is hallható próbariasztásoknak, a legtöbben apró, háztetőkön megbújó, de kellemetlenül hangos eszközökként emlékszünk rájuk.

Kedves, 1961 nyarán készült pillanatkép a fővárosi utcákról: egy mosolygó utasát kiszállni segítő taxisofőr, a háttérben lévő bérház tetején azonban ott mered az ég felé a sziréna. Fotó: Jármai Béla / MTI

Nem mindenhol volt azonban ez így: a második világháború kitörésével több nagyhatalom is egy minden addiginál erősebb hangú, a polgári lakosságot veszélyre figyelmeztető eszköz kifejlesztésén dolgozott.

Így tett az amerikai Chrysler autógyár is, ami azonban finoman szólva is túllőtt a célon: a nemes egyszerűséggel Chrysler légvédelmi szirénaként emlegetett óriás ugyanis nem a magyar ufókhoz hasonló kecses szerkezet lett, hanem

egy autónyi méretű szörny.

A tizenkétszer hat láb, azaz 3,6 x 1,8 méteres óriás 2,7 tonnát nyomott, forgatását pedig előbb száznegyven, a későbbi szériákban pedig egy száznyolcvan lóerős, nyolchengeres motor tette lehetővé.

A percenként több mint hetven köbméter levegőt mozgató kompresszor hat óriási sziréna felé távozott, amiből óránként négyszáz mérföldes, azaz 640 kilométeres sebességgel távoztak, minden addiginál hangosabb vészjelzést létrehozva – írja az Amusing Planet.

A technológiai újítások tömkelegét, így a lézert, valamint a fényképezőgépek és kamerák CCD-szenzorát is a világnak adó Bell Labs és a Chrysler közös munkájaként létrejött eszközre egyetlen okból volt szükség: hogy minél több embert értesíthessen a szovjetek esetleges atombombájának érkezéséről.

Erre minden esélye megvolt, hiszen a hangkeltő eszközöktől harminc méterre történt mérés eredménye 138 decibel lett, ami lényegesen túllépte az akár visszafordíthatatlan halláskárosodást okozó szintet, sőt,

akár esőt is fakasztott a semmiből, miután eloszlatta a ködöt.

Utóbbi előnye miatt az amerikai haditengerészet már röviddel megszületése után használni kezdte, hiszen a korban – a katonai célra létrejött GPS-rendszerek megjelenése előtt három évtizeddel – a köd még súlyos problémát jelentett a repülőgépek számára, mivel a pilótáknaka műszerek helyett a saját látásukra kellett támaszkodniuk.

A gyártósor részlete. Fotó: Chrysler / Autoweek

A britek és a köd

A szigetországban is dolgoztak a köd elhessegetésének problémakörén, de a megoldást náluk a közel álló, fülüket pamutból és gumis szivacsból készült eszközökkel védő amerikaiaknak hányingert és fejfájást, a rosszkor rossz helyen lévő madaraknak pedig szintén súlyos kellemetlenségeket okozó zaj helyett a tűz hozta el.

Az esőcsinálás nem ment ilyen egyszerűen, hiszen ahhoz nem egy, hanem rögtön két szirénarendszert kellett felállítani, egymástól alig harminc méterre, az általuk indított hanghullámok pedig a köd részecskéit pillanatok alatt esővé alakították.

A riasztórendszerből három generáció is készült: az 1940-es évek hajnalán megjelent Chrysler-Bell Victory Siren (Chrysler-Bell győzelmi sziréna) az Egyesült Államok több mint száz pontján várta a bekapcsolást, de a későbbi generációk, így az 1952-ben, az egyre élesebbé vált hidegháború hajnalán bemutatott, erősebb motort kapott Chrysler Air Raid Siren is hasonló számban hálózta be az országot, köszönhetően az amerikai kormánynak, akik a kiválasztott államok és megyék rendvédelmi szerveit támogatásokkal segítették a saját példányuk megvásárlásában, illetve azok az ország kulcsfontosságú pontjain való felállításában.

Egy felújított példány a michigani Auburn Hills Walter P. Chrysler Museum állandó kiállításán. Fotó: PBMI

Ennek köszönhetően egyedül az autóiparával gazdaggá vált, az utóbbi években azonban lassan furcsa szellemvárossá váló Detroit húszat, Kalifornia állam pedig huszonnégy óriást be – utóbbiak negyedét egyenesen Los Angelesben, illetve annak környékén helyeztek ki. A lakók által nagy vörös sípokként (Big Red Whistle) emlegetett gépeket élesben természetesen sosem használták, a hosszú éveken át tartó rendszeres tesztekről azonban a negyven kilométerre lakók is értesültek.

Az utolsó Chrysler-sziréna 1957-ben hagyta el a gyárat, a sorozat városok fölé helyezett darabjaival pedig egészen a hetvenes évekig gyakorlatoztak előszeretettel. Felújításukra, illetve karbantartásukra azonban egyik város sem szánt kellő összegeket, így a gépezetek lassan működésképtelenné váltak.

Fotó: Pinterest

A következő években számos példány motorja tűnt el, majd született újra az Egyesült Államokban már hosszú évtizedek óta jelenlévő épített autós szubkultúra hot-rodjainak erőforrásaként, mások azonban egyszerűen csak egy közeli roncstelepre kerültek.

Néhányuk persze továbbra is ott áll, ahol több mint hatvan évvel ezelőtt felállították, vannak azonban igazi túlélők is, amelyek múzeumok és magángyűjtemények működésképtelen állapotú, vagy épp szépen felújított kincseként várják a látogatókat.

Épp úgy, mint ez a tűzoltóautóra átszerelt darab:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.