Amikor először kértem interjút, még tavasszal, akkor azt a választ kaptam, hogy legyen inkább ősszel, mert akkor majd már az új lemezről és annak révén a válásáról is tudunk beszélgetni. Ambivalens dolog lehet ott lenni egy helyzetben, amikor leginkább senkinek nem akarná felhozni a témát, de ott van az is, hogy az új lemez dalaival úgyis elmondja mindenkinek. Hogy nézett ki a folyamat a nemtől az igenig?
Maga a lemez születése egy detonáció: onnantól kezdve, hogy csinálok tizenegy dalt, nem bújhatok el a közönség elől, nem is akarok. De azért az megvan, hogy mikor van kész a leves. Van, hogy fő a levében és meg-megnézem a répát, hogy puha-e, hozzányúlok villával a húshoz. Na, ez pont ilyen, még kellett párolni a fedő alatt. Meg ez egy ilyen szakma: pontosan tudom, hogy amikor megjelenik egy lemez, akkor arról beszélni fogok. Itt ráadásul nem csak a lemez van, hanem online és offline beszélgetések, készülnek videoklipek. A téma a kapcsolatok, az elválás és együtt maradás kérdése, és az, ami mindezt keretezi: a kreatív folyamat hogyan segít egy-egy változás feldolgozásában, a tovább lépésben, a növekedésben. Tehát segített a határidő, tudtam, hogy szeptember elején már fogok erről beszélni, és rákészültem, érleltem magamban a mondatokat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy olyan mondatokat fogok mondani, amik már kész vannak, de nem fogok olyat mondani, amit nem akarok.
Már lemezzé főzte a tanultakat. Mik azok a tanulságok, amiket szeretne átadni?
A saját mélyfúrásaimban, meg a másokkal való beszélgetésekben azt tanultam, hogy nincsenek megosztva a történetek, és hogy minden történet más. A párok nagy többségének ez a valósága, hogy szétmennek, de nincsenek leszűrve a tanulságok. A médiából, már amennyire követem, az ilyen történetek kapcsán szerintem olcsóság folyik, sárdobálás, és társadalmi szintre emelődött az egymásra mutogatás. Én azt az ügyet tudom szolgálni, hogy belülre fókuszáljunk, és ne a másikat okoljuk egy válás során sem, mert az nem is segít. A saját lelkemet, lényemet tudom csak meggyúrni, és ha másokkal foglalkozom, akkor erre nem marad idő. Nagy hiánya van a valódi, melegséggel és őszinteséggel való történetmegosztásnak a válás kapcsán. Én tudtam olyan emberekkel beszélgetni, akik tényleg tudtak nyíltan, melegséggel beszélni, ezekből aztán lettek párlatok, egy-egy sor egy-egy dalban. És pusztán attól, hogy elmesélték nekem, azt mondták, könnyebb lett valami bennük, azt mondták, de jó, hogy elmondhattam, de jó, hogy egyáltalán átgondolhattam a kérdésed mentén, hogy, mondjuk, mi van az előtt a mondat előtt, hogy „de a férjem amúgy egy jó ember”. Vagy hogy a kisgyerekem hogyan fogta fel azt, hogy az addigi világa szétzuhant, erről is nagyon sok szülőtárssal beszélgettem.
Ha már a gyerekek: mi volt a beszélgetéseknek, vizsgálódásnak az a tanulsága, amit például a kislányainak mindenképpen igyekszik megtanítani?
Nagyon óvakodom attól, hogy bölcsnek tűnjek ebben a témában. De azt tapasztaltam, hogy a gyerekeknek sem érdemes kamuzni, mert attól, hogy kicsik, még nem hülyék. Érdemes nekik fogalomrendszert teremteni erről az egészről: elváltunk, apa elköltözött, vagy anya elköltözött, külön vagyunk, és egy új életet így teremtünk meg. Az előző világ szétzuhanása után egy a egy új életet kell megteremteni, és ez még nehezebb – főleg egy kisgyereknek -, ha még szavak sincsenek rá. Az csak mélyíti a nagy kérdőjelet a lélekben. Minél inkább fogalmakat találunk arra, hogy „az új életem úgy néz ki, hogy”, annál könnyebb lesz. Például nekem az elején azzal kellett megküzdenem, hogy azt a definíciót magamra illesszem, hogy Vagy azt, hogy nincs egy másik felnőtt, akire csak így odapillanthatnék, nem azért, hogy átadjam neki, mondjuk, az esti rutint, hanem csak úgy ránézzek, mert ott van – ezt szerintem nagyon sok egyszülős érti. De ez is nehezebb volt még egy-két hónapja. Mára már az van, hogy az én nagybetűs családom az most háromtagú. És persze ott vannak szorosan a nagyszülők, meg egy babysitter, de ez egy kerek, igazi és nagyon szeretetteljes család, azt hiszem, hogy bárki, aki hozzánk jön, érzi, hogy vágni lehet a szeretetet.
Ha már fogalomrendszer, beszélt egy interjúban a tudatos párkapcsolat fogalmáról. Az meg mi?
Részben saját tapasztalat, részben meg a környezetemben is látom, hogy van egy elvárás, hogy ha együtt lakunk, összetesszük a vagyont, és vannak gyerekeink, akkor az tartson nagyon sokáig, az a normális, ha ez így történik. Ez hosszú idő: sokáig élünk, viszonylag korán csinálunk gyereket, és ahhoz képest nagyon sokáig kellene ezt fenntartani. De ma már több pár megy szét, mint ahány együttmarad – tehát a korábbi séma valószínűleg kiüresedett. Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy hogyan lehet jól együtt élni. Arra jutottam, hogy úgy nem lehet, ha a kapcsolatot nem csináljuk, hogyha az a kapcsolat nem egy harmadik létező, amibe energiát pakolunk. Eleve tudatos létezés kell ahhoz, hogy tudatos párkapcsolat egyáltalán szóba jöhessen. Azt néztem meg először, hogy mi az, hogy tudatosan vagyok kapcsolatban én magammal. Ha magammal tudatosan kapcsolódom, akkor tudok mással is. Amikor én kezdtem ezt a fajta dalírást, akkor nem volt még a pszichológiának egy ilyen lakossági változata, de ma már terjed a gondolat, hogy érdemes pszichológiával, önismerettel foglalkozni, befelé tekinteni, már az üzleti életbe is eljutott az önismeret fontossága.
És hogy miért jó ez? Hát azért, mert kitárul az óriási belső kincsestár, és ez kívül belül gazdagságot hoz! Egyrészt ez óriási buli, főleg a csoportos, másrészt olyan kincsek vannak a lélekben, tényleg, mint lemenni Egyiptomban egy piramisba. Meg persze egy csomó fájdalom is, amiktől ha nem is feltétlenül szabadulhatunk, de azt elérhetjük, hogy ne azok irányítsanak. Ez egy olyan játék, ami nagyon megéri, nekem legalábbis megéri. A dalszerzés a tudatos és tudattalan határán táncolás. De mikor dalban kijön valami, ráadásul énekelt szóban, az visszahat, és elkezd valamit bennem csinálni, a masszából valamit kikanyarítani, mint amikor mézeskalácsot csinálunk és szaggatjuk ki a fenyőfát meg a szívecskét, elkezd formát kapni. És akkor azt lehet nézegetni, szagolgatni, harapni belőle, gyönyörködni benne – szóval az valami más minőség, mint a nyers tésztamassza.
Azért ez ügyben bennem munkál némi szkepszis: amikor egész generációk rettegnek az elköteleződéstől, a felelősségvállalástól, akkor mégis mennyi esély van egy ilyen partnerre, egy ilyen kapcsolatra?
Nem tudom, csak azt, hogy az én hitrendszeremben ez fontos, és ezt tudom adni a világnak, hogy ezek a dalok ebből a világlátásból születnek. Rengeteg ember köszöni meg nekem pusztán csak a híreket meg az interjúkat, pedig a dalokat nem is hallották. Ebből azt szűröm le, hogy – bár ez mikroklíma még mindig, de – a világ e felé megy, mert nagyon sok a szenvedés pont a kötődés-leválás vonalon való sérülések miatt. Hogy szinte nem lehet pszichológust találni, az azért mutat valamit, hogy rájöttek az emberek, hogy erre érdemes menni. Már rájöttek a férfiak is. Mert ők azzal az adag tesztoszteronnal, ami most ott parlagon hever, mert már a nők is tudnak mamutot vadászni, azzal mit csináljanak? Erre a nagyon alap válaszom egyébként az – férfiak mondták nekem – , hogy De ez a nőknek is jó recept lehet. Én nagyon sokat mozgok. Hogy kezdődik ez a fránya tudatosság? Hát mozogj és figyeld a légzésed, még mielőtt bármit fejtenél az agyaddal.
A tudatos párkapcsolat mellett az úgynevezett tudatos monogámiáról is beszél, miközben „mázsás súly a hűség, mégis meg kell tartani” – énekli az új albumon. Mit jelent ez a mondat a tudatos monogámia tükrében?
Amikor azt írtam, akkor tényleg mázsás súlynak éreztem, most nem ezt írnám már. Azt írnám, hogy óriási kihívás a hűség, óriási lehetőség a hűség, óriási izgalom. Mert szerintem, ha két ember tényleg egymásra fókuszál szexben, agyban, érzelemben, akkor oda nem kell más. Mert nyilván érintkezek, beszélgetek mással, de a szexet én nem adom másnak, mert az egy olyan lehetőség, amiben óriásit lehet nyerni, ha ketten igazán összekapcsolódunk. Majdnem az összes többi felnőtt kapcsolattól az különbözteti meg a párkapcsolatot, hogy ott van szex, hogy abban egy olyan lehetőség van, amit szerintem nem használunk ki eléggé. Mert ha igazán dedikáltan odaadom magam egy másik embernek, akkor abban olyan dolgok nyílnak meg, amelyek máshogyan nem. És ehhez az odaadáshoz idő is kell, meg bizalom, ezért érdemes – még ha nem is örökre, de – hosszabb távra szerződni. A szexualitás nagyon izgalmas terület, és óvatosan kell vele bánni, mert sok olyan nyomógombja van, amitől az emberek azonnal bezárnak, azt a szelencét meg már ki se nyitom, hogy erről mennyire nincsenek meg a fogalmi keretek.
Az új lemez, a Hazatalálok, és a hozzá kapcsolódó előadások, megmozdulások célja, hogy üggyé, közbeszéd tárgyává legyen a válás és főleg a válás feldolgozásának témája. Miért?
Ha igazán lecsupaszítom, akkor azért, mert nem szeretnék egyedül lenni. Nem akarok különc és kívülálló lenni azért, mert ilyen vagyok, amilyen. Szeretnék nagyon sok embert ebbe bevonni, hogy jó befelé figyelni, az okokat magamban keresni, jó figyelni a másikra ilyen finomsággal. Persze van világ, meg van a másik, ezt nem hagyom figyelmem kívül, de valójában változást elsőként magamon tudok elérni. Szerintem ez egy jó gondolat, mert rengeteg öröm és gazdagság jön ennek a gondolkodásnak, ennek az életnek a mentén. minden gyerek ilyen, csak az a kérdés, hogy mennyire takarjuk le az útját ennek az energiának. Tudom, hogy az, amit csinálok, bár nagy árat fizetek érte, de szolgál egy egész közösséget, és már rég nem csak az én művészi önkifejezésem. Amikor tízesével kapom a leveleket, hogy mit változott az életük az embereknek a dalok mentén, az komoly felelősség. De ebben az intuíció vezet – meg a túlélési vágy, hogy a tapicskolás helyett az alkotást válasszam. Hiszen ha a válságban tocsognak az emberek, és megmaradnak abban húsz-harminc évig, hogy a másik a hülye, azzal nem lehet beljebb jutni. Ráadásul a közéletben erre mintha egy oké-pecsétet is nyomnának felülről, hogy annak érdekében, hogy érvényesülj, nyugodtan mutogass a másikra, és tüntesd fel rossz színben.
Csak felelős ne legyen senki semmiért.
A felelősségvállalás a másik nagy témám. Azt a kérdést, hogy „és, mi a te felelősséged a kialakult helyzetben?”, úgy napjában hússzor teszem fel magamnak, de másoknak is. Én is hibázok, én is néha kibújok alóla, én is néha másokat okolok. Abban bízom, hogy ha ez a kérdés ott van, és megválaszolom, akkor hosszú távú hatásként a gyerekeim egy olyan, a mostaninál igazabb és jobb világban nőhetnek fel, ahol az emberek – ők is – vállalják a felelősséget a szavaikért meg a tetteikért, még ha ez utópisztikusnak is tűnik. Talán az önsimeret értéke azért emelkedett ennyit, mert érezzük, hogy valami nem működik, és elkezdtük keresni az okokat. Van benne valami világjobbító vagy inkább túlélő ösztön. És óriási buli tud keveredni a befelé figyelésből! Mert amint ott elkezd valami kioldódni, az emberek elkezdenek mozdulni lélekben és testben is, és elkezdenek bulizni, táncolni. És én nagyon üdvözlöm a fesztiválkultúrát, bár ott sokan alkohollal meg drogokkal teszik ezt, amivel nekem nincs bajom, csak szerintem a tudatot úgy lehet legjobban módosítani, ha ezek nélkül túrunk egy picit bele a tudatalattiba. Mert nincs az a poszt-drog bezárkózás. Én óriási rock and rollban élek, otthon is, folyton táncolunk a lányokkal, mozgok meg mozgatom magam körül a dolgokat, mert ez az élet, folytonos mozgás. Annyira statikus minden, minden áll, minden polkorrekt, én meg itt kalimpálok.
Kicsit belemenve a dalokba: az új lemez első dalában (Hazatalálok én) egyből saját maga parafrázisaként a Szabadon című dala sorait írta át, aktualizálva. Hogy jött az ötlet?
Hát, elég intuitívan. A Szabadon pont akkor született, amikor én abban születtem újjá, hogy családom lesz, és az egy nagy himnusz lett sok embernek. A legeslegelső ötlet az volt, hogy veszem ezt a fél sort, hogy Szabadon szárnyalnék, és megfordítom a hangok sorrendjét, mert azt éreztem, hogy ez itt most ereszkedik. Innen indultam el. És nem csak ez rájátszás, hanem még vagy öt szám az albumon. Mert eddig éltem valahogy, és azt reméltem, ez tovább tart, mint hét év, és egyszer csak nem az lett. Minden nagyobb változásnál megnézem, hogy mi volt, és mi lett. De a folyamat intuitív volt, nem mondtam én ezt ki, hogy most parafrázisokat fogok csinálni. Volt az a nagyon-nagyon-nagyon szomorú érzés és gondolat, hogy ez már nem működik, és bármennyire is próbáltam, nem lesz jó. Mert hát nyilvánvalóan és megnéztem, hogy mi történt ott a lelkemben, és mi történik most. Amikor ennek a dalnak az első két versszaka megszületett, még mindig bíztam abban, hogy maradni tudok, hiszek ebben, próbálkozom nagy erőkkel, és ez a dal majd annak a himnusza lesz, hogy együtt maradunk. És emlékszem, ahogy egy októberi délutánon ott fetrengek az erdőben a száradó fűben, és sírva kibukkan az utolsó versszak, hogy akkor a saját lépésemet szeretem és azt a bátorságot, amivel azt mondom, hogy most már nem. Nagyon félelmetes volt, nagyon-nagyon félelmetes. De ettől nem kevésbé érvényes a Szabadon mint dal, és a saját életemben az a szakasz. Imádtam a családdá válást, a partneremet, itt nincs mit tagadni, van két gyönyörű gyerekem, meg volt néhány év csodálatos élményanyag, ami ezeket a dalokat is táplálta.
Nincs is megbánás a lemez dalaiban, sőt, inkább tisztelet és hála. Az viszont, ha nem is az albumon, de interjúkban azért elhangzott, hogy fontos, hogy ha lesz egy következő kapcsolata, akkor abban önmaga maradjon.
Igen, ez a határok tartásával függ össze. Az a sematikus mondat jutna eszembe, hogy „feladtam magamat”, de ez nem így van, ennél sokkal nehezebb is megfogni. De bizonyos pontokon már olyanokat csináltam, ami nekem már hosszasan nem volt jó. Abban ringattam magam, hogy másokért is felelősséget tudok vállalni, miközben csak a gyerekeimért tudok meg önmagamért, senki másért nem. De az is fontos, hogy megszeretgessem az akkori önmagamat, megbocsássam magamnak, ha nem vettem észre valamit, vagy hibáztam, és azt mondani, hogy „de akkor olyan voltam”. Az embereket – ezt magamon és a partneremen is tapasztaltam -, a gyerek nagyon átírja, mert akarva-akaratlan feljönnek a gyerekkori saját élmények, ott valami újra élődik, és azzal el kell kezdeni dolgozni. Lehet, hogy valakinek ez bébikönnyű, nekem nem volt az.
Alighanem sokat fogják emlegetni az Amúgy egy jó ember című dalt is, ami az elromlott kapcsolatokban ragadást énekli meg a tipikus férfihibákkal együtt, lustaságtól, italon, drogon, kütyüzésen át elhidegülésig, vagy éppenséggel elvárt, kierőszakolt szexig és konkrét erőszakig. És alternatívát is ad arra, hogy hogyan lehet ebből kijönni.
Nem feltétlenül kell az erőszakosságig elmenni, bár én szándékosan nagyon éles példákat hozok a hat versszakban – és nyugodtan lehetett volna huszonhat – csak odáig, hogy hogyan marasztalják benne magukat kapcsolatokban a nők. Ebben a dalban a nők – mert egy ilyen dalt nem lehet úgy megírni, hogy csak a nőkkel beszélgetek, mert igazságtalan, ezért van a dalnak egy férfi szempontú párja is, Jóravaló nő címmel. Beszélgettem férfiakkal is, és mit találtam? Hogy a kettő tökéletes tükre egymásnak. Talán kicsit más a mondandója a férfiaknak és a nőknek ezen a téren, de egymás mellé lehet tenni a kettőt. És nekem ebből megint az a tanulság, hogy nincsenek elmondva a történetek. És én bár nyilván nőként tudok írni, mégis, a munkám leginkább arról szól, hogy a férfi és a nő beszéljen egymással, mert szerintem sokkal jobb együtt.
Nem is csak ennél a dalnál van ez így, bele-belehelyezkedik más férfihelyzetekbe is, vannak férfi-dalok. Ez is a belső munka része, átnézni a túloldalra?
A Nő című lemez megjelenése óta tervezem, hogy a következő album a Férfi lesz. És be kellett lássam, hogy nem ismerem ehhez eléggé a férfiakat. De most van egy új szakasz, nagyon érdekes, a válás hozta meg nekem a férfiaknak egy újfajta tiszteletét és szeretetét, mert elég mélyre mentem velük is a beszélgetésekben és néha az ölelésben. Rengeteg férfit megkérdeztem, tök sok helyre utaztam, hogy értsem, hogy mi van bennük. Ez nagyon fontos komplementer-lépés volt. Mert magammal elég sokat beszélgetek, meg nőkkel, de most férfiaktól is tudtam bátran kérdezni, és szeretettel odafordulni feléjük. Csodás férfiak csodás dolgokat válaszoltak, megható, mély dolgokat meséltek el nekem, ami nagyon átszűrve azért megjelenik a dalokban. Hozzáteszem, hogy ez a tizenegy dal nem csak terápia, az az egyik rész. De az anyag meg van gyúrva, ezek dalok, ez égi zene. És – erről kevesebbet beszéltem, de – Ketten újak, Lisztes Jenő cimbalmos meg Orbán Gyuri bőgős, és Dongó, Gerzson, meg Czirják Tomi a régiek, és ők mind olyan finomsággal hangolódtak rám, én pedig rájuk, hogy az nekem pont a férfi-nő egységet mutatja. Olyan együtt állása született ritmusoknak, együtt játéknak, hangszereléseknek, hogy azt éreztem, hogy úristen, ez a zene az égből jön, nekünk csak a csatornát kell hozzá adni. Tehát ez azért mindenek előtt zene, és elsősorban dalok, amik remélem, hogy az igazságukkal meg a szépségükkel majd megemelik azokat, akik hallgatják.
Palya Bea új, Hazatalálok című lemeze és a címadó dal videoklipje szeptember 12-én jelenik meg, aki nem várna addig, szeptember 9-én a Kobuciban a Magyar Dal Napja női különkiadás koncertjén hallhatja.
