Kultúra

Hatott a Solo bukása: nem lesz több Star Wars-spinoff

Legalábbis egyelőre, ugyanis a Disney parkolópályára tette a Star Wars-történetek gyártását.

A Collider számolt be róla, hogy exkluzív értesüléseik szerint a Lucasfilm és az azt futtató Walt Disney úgy döntöttek, határozatlan időre felfüggesztik az Egy Star Wars-történet alcímű spinoffok gyártását.

A döntés hátterében az állhat, hogy a májusban mozikba került második ilyen produkció:

a Solo: Egy Star Wars-történet nem váltotta be a stúdiók hozzá fűzött reményeit és a 84,4 millió dolláros nyitóhétvégéjét követően mostanáig 343,3 milliót termelt világszerte.

Márpedig ezzel komoly bukássá vált, miután ipari becslések szerint pusztán az elkészítésére 275 milliót költöttek, amelyhez még hozzájönnek a feltehetően ugyancsak több tízmilliós promóciós költségek.

Az új Han Solo naiv hősszerelmes, de Harrison Fordnak a nyomába sem ér
Spoilermentes kritika már megint egy Star Wars-filmről.

Egyelőre nem lehet tudni, mennyire átmeneti/végleges, mindenesetre a spinoffok pihentetése első körben azt jelenti, hogy leállították a már beharangozott Obi-Wan Kenobi-film és a Boba Fett-mozi előkészítését. Magyarán belátható időn belül egyik sem fog elkészülni, pedig már a rendezőik is megvoltak.

A Collider szerint a Disney beláthatta, hogy az évente érkező Star Wars-filmek kezdenek túl sokká válni és ez hosszú távon még a Solo bukásánál is jobban visszaüthet. Ezért mostantól inkább „csak” a rövidesen forgó Star Wars IX mellett a következő trilógiákra, illetve az első élőszereplős tévésorozatra fókuszálnak. Ezeket Az utolsó Jediket író-rendező Rian Johnson, a Trónok harca kreátorai David Benioff és D.B. Weiss , valamint az első két Vasember-filmet rendező Jon Favreau készítik.

Kiderült, mikor játszódik majd az első Star Wars-sorozat
A sorozatot készítő Jon Favreau árulta el, mely epizódok közé helyezik a széria cselekményét.

A további Star Wars-történetek elkaszálásával a 2016-os Zsivány Egyes marad az egyetlen sikeres spinoff: Gareth Edwards rendezése 200 millióba került és 1,05 milliárdot hozott a Disney konyhájára.

Kiemelt kép: Walt Disney/Lucasfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik