Kultúra filéző

Ki az a hülye, aki csokis pizzát eszik desszertnek?

A mirelit pizzákhoz nem szabad úgy hozzáállni, mintha rendes pizzákról lenne szó. Ha rántott csibefalatokat vagy halrudacskákat veszünk a fagyasztóból, azt sem az igazi húshoz mérjük. De létezik egy mirelitskála, ahol az éhség és a félmegoldások alapján értékelhetjük a sütnivalókat. Elsősorban a kínálat kevésbé ismert vagy extrém pizzáit akartuk tesztelni, de az apropót az adta, hogy bár már egy ideje lehet kapni csokis pizzát, a szerkesztőség egy emberként háborodott fel az ötleten. Ez legalább annyira kiborító elsőre, mint a virslis szélű pizza gondolata vagy a gíroszosé. Összesen tíz mirelit pizzát teszteltünk nyolcan, maximum tíz pontot adtunk, és kiderült, hogy nem olyan lehetetlen elviselhető vacsorát találni a fagyasztóban a lustább napokra.

Elöljáróban legyen elég annyi, hogy volt, aki úgy jellemezte a csokisat, hogy

Tökéletes. 

Nem fednénk fel a kilétét, de abból azért lehet némi következtetést levonni, hogy ugyanez a kolléga istenítette a múltkori tesztünknél a chicagói deep dish monstrumot. Szóval volt, akinek desszertként is elment a Dr. Oetker kakaóporos valamije, a legnagyobb meglepetést pedig a virslis pizza okozta.

Ez egy pizzaszörny, és nem készültünk még fel rá
Hozzánk is elért a chicagói deep dish, ami arról híres, hogy van benne anyag rendesen. Az olasz mostohákkal teszteltük a sajtos monstrumot, hogy kiderüljön, mit tud egy másfél kilós pizza.

A pizzák

1. Feliciana: 350 gramm, 66,5/80 pont, ~900 forint

2. Masterpiece: 415 gramm, 46/80 pont, Lidl 700 forint

3. Steinofenpizza Mozzerella: 430 gramm, 45/80 pont, Aldi 750 forint

3. Ristorante Pizza Dolce al Cioccolato (a csokis): 300 gramm, 45/80 pont, ~ 900 forint

5. Deliziosa szalámis: 350 gramm, 42/80 pont, Aldi 450 forint

6. Pizza Stuffed Crust (virslis): 543 gramm, 40,5/80 pont , Aldi 1000 forint

7. Pizza Gyros: 350 gramm, 34,5/80 pont, Aldi 700 forint

8. Sonkás pizza: 300 gramm 23,5/80 pont, Lidl 180 forint

9. American Supreme: 440 gramm, 20/80 pont, Lidl 600 forint

10. Spar 4 sajtos: 380 gramm, 19,5/80 pont, Spar 700 forint

Hátulról kezdve a négysajtos pizza végzett az utolsó helyen: ennek az lehet a nyomós oka, hogy egy olyan ételen, ahol a sajt dominál, egyszerűen nem lehet kispórolni a minőséget. Ha végigmegyünk a Tesco, Spar, CBA (Aldi és a Lidl a kivételek) hűtőpultjainál, a sajtot már aranyárban mérik. Na most, a mirelit pizzák meg eleve a közepes hozzávalókról híresültek el, úgyhogy kerüljük el a Spar saját márkás próbálkozását is, ami a maga 700 forintos árával végképp lehúzhatja magát a vécén. Szinte mindenki lábszagúnak ítélte, csak egy tesztelő enné újra, de ő az erőteljes bűz ellenére mondta ezt, úgyhogy ez is csak egy félsiker.

A Lidl amerikai ihletésű, nagyon Las Vegas-i dizájnú pizzája az ömlesztett sajtos sorsára jutott, szinte fej-fej mellett haladtak annyi különbséggel, hogy a puha tésztás a New York-i és a chicagói stílus (a New York-i nem olyan ropogós, a chicagói meg egy piteformában sütött, pizzának csúfolt tésztaétel) ötvözete, és ez is lett a veszte. Volt, aki finoman csak annyit reagált a vizes és szottyos állagra, hogy

A kutyámnak sem adnám oda.

Sajnos nem mindig érdemes kísérletezni, és egyáltalán nem garancia a magasabb ár a normális és elfogadható ízekre. A teszthez a Lidlben vettünk egy kerek 180 forintos sonkás pizzát, itt nincs papírcsomagolás, a méret is kisebb, de kevesebb mint 200 forintról beszélünk, amivel még a Király utcai olcsó pizzás sem versenyezhet. A fóliástól persze nem szabad túl sokat várnunk, de az tökéletesen igaz rá, hogy megéri mind a 180 forintot. Még akkor is, ha szegényt úgy jellemzik, hogy „vegyi anyagokbol előállított borzalom, delikát ízzel.”

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Hogy kerül virsli a pizzámba?

Az alsópolcos borok kategóriájának megfelelő pizzák csoportja után ott vannak minden bolt hűtőjében az extrák. Nincs akkora választék az abszurd mirelitek között, mint mondjuk az energiaitaloknál, de azért akadnak furcsaságok bőven. Mi kettőt választottunk, egy gyrosost és egy virslis szélűt, és bármilyen rosszul is hangoznak elsőre, sokkal egyszerűbb a hagyományos feltéteknél mellényúlni. A gyrosos pizza például megosztotta a szerkesztőséget, volt, aki világgá kürtölné, hogy ilyet eszébe se jusson senkinek venni, még a legelkeseredett pillanatában sem. Viszont ha úgy vesszük, hogy ez nem egy pizza, hanem egy fapados kenyérlángos, akkor már más a helyzet, és olyan reakciók születhetnek, hogy ez egy

isteni görög-olasz fúziós ételköltemény!

Az meg csak a bónusz, hogy az aldis pizzán még frissnek látszó, ép állapotban lévő zöldségek úszkálnak.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A virslis egy egészen más történet. Mondjuk ki: már a gondolat is undorítóan hangzik, hogy az amúgy sem prémium kajába belecsomagolnak valami kétes eredetű húst. Aztán kiderült, hogy a virslis megoldás messze nem hülyeség, sőt. A tészta kicsit édes, a húsnak van íze, és a feltét is oké. Azért többen legumizták a virslit, de mindenképpen jelent valamit, hogy ez a pizza a középmezőnyben végzett.

Mirelitből is van jó

Óriási tévedés, hogy lehetetlen finom fagyasztott pizzát találni, sőt, azt kell, hogy mondjuk, olyan is akad, aminek ropogós a széle, és a rápakolt kolbászon túl is érzünk ízeket. A Masterpiece fantázianevű pizza bár nem hű a nevéhez, az egyik legjobb választás, ha pontosan negyed órát szánnánk a vacsorára, és a sütő bekapcsolásán túl nem akarunk foglalkozni a kajával, ahogy a szalámis szintén az egyszerű, de nagyszerű kategóriába esik. Az Aldi kamu mirelit pizzája (a hűtőpultban kell keresni a fagyasztó helyett) szintén jó választás lehet mozzarellával, de az igazi győztes egy klasszikus, egy mirelit pizza-nagyöreg, a Dr. Oetker és a Feliciana.

Ebben végre vannak ízek! Spenót, fokhagyma, ennél ettem már nem egyszer rosszabbat étteremben.

És ez a lehető legnagyobb dicséret. Ha megpróbáljuk elfelejteni, hogy milyen a nápolyi pizza, akkor jár a tíz pont a Felicianának. Az árát a márkához és a minőséghez igazították (900 forint körül kapható), de ha választhatnék, hogy 600 forintot kiadok egy félig ehetetlen, leveskocka ízű tésztára vagy egy spenótosra plusz 300 forintért, akkor egyértelmű a választás.

Galéria
Felicana, a befutó. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ráömlött a Nesquik a pizzára

Végül, de nem utolsó sorban már desszertként sem kell kigolyózni a pizzát. A PizzaMe például már egy ideje árulja a nutellás palacsintáját (igazi Nutellával), és abszolút nyerő az ötlet. Jó, ropogós tészta mogyorókrémmel. A mirelitnél viszont nehéz az olasz tésztával trükközni, úgysem lesz tökéletes, és az esetek többségében valami puha, vékony kelt massza mászik ki a sütőnkből. A Ristorante viszont megpróbálta a lehetetlent, és édeset rakott a fagyasztóba. A doboz láttán mindenki húzta a száját, előre undorodott, ráadásul amikor a sütőből kivettük, úgy tűnt, hogy csűnyán odaégettük a főattrakciót. Aztán kiderült, hogy nem, ennek bizony így kell kinéznie, a fehér csoki összeolvadt a többivel, és egy barna lepényt raktunk le az asztalra. Az egyszer biztos, hogy semmi értelme az egésznek, nasinak nem olcsó, pizzának feldolgozhatatlan, de közben meg egyáltalán nem rossz.

Nevetséges dolog. Kakaós masszás tészta, az óvodások biztosan megőrülnének érte.

Ennél viszont nem kapott rosszabb kritikát a csokis pizza. Fölösleges és finom, olyan, mintha a Nesquik kakaóba csak egy csöppnyi tejet raktunk volna, és azt kentük volna szét a vastagabb palacsintán. Abből baj nem lehet.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik