Kultúra

A film, ahol a megmagyarázhatatlan az egyetlen magyarázat

A Verónica című, 2017-ben bemutatott, a Netflixre viszont csak nemrég felkerülő szellemidézős horror nem tud semmi olyat, amit már ne láttunk volna a műfajon belül, viszont olyan hangulatot és egyedi stílust teremt a valós eseményeken alapuló történet köré, amit csak ritkán látni a kortárs horrorban. Öt pontban foglaltuk össze, hogy miért érdemes megnézni.

Paco Plaza neve a 2007-es, zombis, dokumentarista R.E.C társrendezőjeként lehet ismerős a magyar közönség számára. Utolsó nagyobb szabású produkciója a sorozat harmadik része volt, amit már egyedül jegyzett. Sajnos nem csak a R.E.C első és második részéhez nem illeszkedett stílusban, de önmagában sem volt egy túl erős darab. Ez 2012-ben volt, azóta el is tűnt a radarról, egészen 2017-ig, amikor a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatta a Verónicát.

1. Filmre kívánkozó alapsztori

Valamikor 1991-92 környékén meghal Estefania Gutierrez Lazaro egy elmegyógyintézetben, pár hónappal azután, hogy barátnőivel egy ouija-tábla segítségével meg akarták idézni egy motorbalesetben elhunyt barátjuk szellemét. A lány halála Spanyolország egyik leghíresebb esetévé válik. Az ügyben nyomozó José Pedro Negrí egész pályafutása alatt csak egyetlenegyszer írta le rendőrségi jelentésbe a kifejezést, amivel jellemezte a tapasztaltakat:

megmagyarázhatatlan.

Sajnos sok forrás más és más időpontokra helyezi a történéseket, kezdve a szellemidézéstől, a lány halálának pontos helyszínén át, a nyomozati munka körülményeiig és lezárásáig. Ami viszont mindegyik forrásban azonos, hogy Estefania tényleg próbálkozott szellemidézéssel, tényleg volt kórházban, majd elmegyógyintézetben és tényleg hallucinációktól gyötörve halt meg.

A rendőrségi beszámolók alapján a lány lakásában járó nyomozók és rendőrök árnyakat, spontán kigyulladó fotókat és matracokat találtak és különböző, túlviláginak leírt hangokat hallottak.

2. Keretes forgatókönyv

A film egy erős nyitójelenettel kezd. A madridi rendőrséghez telefonhívás érkezik, egy 15 év körüli lány üvölt a kagylóba. A diszpécser próbálja megtudni a hívás okát, de csak egy lakcímet sikerül kiszednie a zaklatott hívóból.

„Segítség, segítség! Itt van! Közeledik! Gerardo Nunez utca 8!”

A diszpécser még hosszan kérdezgeti a lányt, de a túloldalról csak artikulálatlan üvöltést és furcsa zajokat hall. Valaki bontja a vonalat. A helyszínre érkező rendőrök nem akarnak hinni a szemüknek, mikor megtalálják a lányt.

A megtörtént eseményeken alapuló filmek előtt két forgatókönyvi út van. Vagy megpróbálják a legutolsó apróságig rekonstruálni a történteket, vagy egy teljesen fiktív sztorit kreálnak az alaphelyzet köré. A Verónica ugyan a klasszikusnak számító, a „ouija-tábla használata után valami gonosz szökik át erre az oldalra” alapdramaturgiát használja, viszont mégis képes többlettartalommal megtölteni a történetet.

A Verónica esetében az írók (Paco Plaza és Fernando Navarro) a középutat választották és csak bizonyos elemeket tartottak meg a számtalan forrásból, mint a ouija-táblát, az tinédzserkort, néhány ikonikus bizonyítékot és helyszínleírásokat. A keretes szerkezet (tehát, hogy a film végére visszatérünk a legelső jelenethez) bár valójában olcsó forgatókönyvírói trükk, mégis működik, mivel az alkotók nem elsősorban borzalmakra, hanem a borzalmakat kiváltó lelki folyamatok bemutatására helyezték a hangsúlyt: egy apa elvesztésére.

3. A természetesség gyönyörködtet

Verónica, három kistestvérével és anyjával él, aki, hogy mindig legyen étel az asztalon, folyamatosan dolgozik, így a fiatal lányra hárul testvéreinek nevelése. Így válik a nővérből anya, a tinédzserből kényszerűség okán felnőtt ember. Ezt a kettősséget Sandra Escacena (Verónica) kiválóan oldja meg, egyetlen hamis pillanatot sem lehet felfedezni őrlődésében és az apja elvesztése miatt érzett gyászában. Az egész forgatókönyv köré épül, így a film 95 percéből közel ugyanennyit a vásznon is tölt. A három kistestvért játszó színész (Lucia – Bruna González, Irene – Claudia Placer, Antonino – Iván Chavero) ízig-vérig gyerekek. Olyan, mintha Plaza csak hagyta volna, hogy azt csinálják, amiben a legjobbak: legyenek gyerekek. Természetes játékuk (ha ez játék egyáltalán) a film legbájosabb és egyben legszívfacsaróbb jeleneteit adják.

A film egyetlen kissé hamis figurája, a vak, folyton dohányzó apáca (Consuelo Trujillo), aki megpróbálja tanácsokkal ellátni a főhőst. Karaktere rossz értelembe vett „tipikus” horror-figura, aki furcsa helyeken beszél furcsa dolgokról, kevéssé érthető, hogy miért volt szükség félelmetesnek ábrázolni az alapvetően „bölcs tanító” szerepében működő nőt.

4. Analógia, analógia hátán

A Verónica tényleg nem a nagy megfejtések filmje, viszont tökéletes példa arra, hogy miként lehet egyszerű, hétköznapi témákat ügyes rendezéssel, jó minőségű színészi játékkal és szép fényképezéssel érdekfeszítővé tenni. Verónica szellemi felnőtté válása például korábban kezdődik ugyanis, mint a fizikai, ez pedig nem csak explicit módon, hanem sok-sok rétegen keresztül meséli el a film. Sok apró történetszál gondoskodik arról, hogy a cselekmény egy pillanatra se üljön le, kezdve az anya-lánya viszonnyal, a nagytestvér-kistestvér felállással nem beszélve az iskolai betagozódásról és a magányról vagy a gyászról.

5. Operatőri munka + látvány

Pablo Rosso, a R.E.C-sorozat operatőre, pontosan tudja hogyan kell horrort filmezni, ezúttal mégsem a műfaj egyszeri megoldásait választja. A látványvilág két, egymástól alaposan elválasztható komponensre szedhető. Rosso egyfelől rengeteg naturális képet használ. Az étkezés intimitásától a havi vérzésig erős, nyers képekkel dolgozik, amik az emberben a realitás-érzetet növelik.

A film egy pontján azonban ez a realitás háttérbe szorul és átveszi a helyét a kényszerképzetekből születő félelem, ami képileg annak ellenére bír monumentalitással, hogy a jelenetek egy nappaliban, egy konyhában vagy egy gyerekszobában játszódnak. A borzalmak megjelenítése emiatt sokkal realisztikusabbnak hat, mint egy átlag szellemidézős filmben.

Három ok, amiért meg kell nézd a Babadookot
Február elsejétől a magyar mozikban is látható a Babadook, ami 2014 legjobb horror-filmje volt.

A Verónica, hasonlóan a Babadookhoz vagy a Valami követhez, sokkal több, mint egy szimpla horrorfilm. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy az írók a főszereplőjük lelkének mélyére ássanak és ezt a lehető legérthetőbben meg tudják fogalmazni képileg. Az egész filmben mégsem a csak a hangulat, a színészi játék, a zenehasználat, az operatőri munka elképesztő, hanem az is, hogy simán elhisszük, hogy 1991-92 környékén akár ez is megtörténhetett Estefania Gutierrez Lazaróval.

Verónica, spanyol horror-film, 2017, 95 perc, 7/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik