Kultúra
Marosvásárhely, 2012. augusztus 23.
Bódi László „Cipő” (j) a Republic frontembere énekel az együttes koncertjén a X. Félsziget fesztiválon Marosvásárhelyen 2012 augusztus 23-án.
MTI Fotó: Haáz Sándor

Öt éve halt meg Cipő, de ma is megrendülten emlékeznek rá zenésztársai

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 03. 11. 08:00

Szomorú évforduló: ma öt éve, 2013. március 11-én, hosszú betegség után meghalt Bódi László Cipő, a Republic frontembere. A zenész halála a közvetlen hozzátartozókon és kollégák túl az egész országot megrázta - az viszont teljesen egyértelmű, hogy Cipőt nem felejtette el senki. Zenésztársak emlékezéseivel és Republic-dalokkal hajtunk fejet.
Korábban a témában:

Bódi László gyerekkora óta a zenével kacérkodott, korábban is volt zenekara – becenevét is innen kapta, a bandát ugyanis Cipőfűzőnek hívták – szövegeket írt, majd 1990-ben alapította meg a Republicot Boros Csabával, Tóth Zoltánnal, Bali Imrével és Szilágyi Lászlóval utóbbit nem sokkal később Nagy László Attila, Bali Imrét pedig Patai Tamás váltotta – és innentől tudjuk a történetet. A Republic sikere töretlen volt az első albumtól kezdve, és akkor is, amikor a frontember betegeskedni kezdett, szívátültetésre szorult volna, ő azonban nem vállalta a műtétet. 2013 februárjában került kórházba, amikor megállt a szíve, ekkor még meg tudták menteni ugyan, de kómába esett, és már nem tért magához március 11-i haláláig. Halála híre megrázta a szakmát és általában a közvéleményt is, zenésztársai sorra fejezték ki megrendülésüket, többen játszottak Republic-dalokat Cipő tiszteletére, sőt, még emlékkoncert is volt. Bródy János temetésén azzal búcsúzott tőle, hogy

a sokezer fellépés után most egy olyan turnéra indultál, ahonnan még nem tért vissza zenész, de a dalok velünk maradnak, és a dalokban te is velünk maradsz, és ezek a dalok túl fognak élni mindannyiunkat.

És dalt is írt búcsúzóul, Cipőhöz méltót, mégis „bródysat”. Ő maga is énekelte, de Koncz Zsuzsa előadásában is hallható volt.

Ma, öt évvel később akárkit kérdeztünk Cipőről, mindenki ugyanazzal a szeretettel beszélt róla, mint akkor, és, ami érdekes, nem szomorkodva, hanem úgy, mintha még ma is élne. Cipő zenekari társai ma is dolgoznak a zenész halála után kialakult új felállásban, két stúdióalbumuk jelent meg azóta. Az, hogy folytatják, nem volt kérdés, de az eltartott egy ideig, hogy ennek formáját megtalálják. Boros Csaba, a Republic alapító tagja és jelenlegi frontembere-énekese úgy fogalmazott: hiába tudták Cipőről, hogy betegsége komoly, társuk halálára nem lehetett felkészülni.

Az orvosok mondták ugyan, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, de nem akartunk ezzel szembesülni. Minden embernek megvan ez az önvédelmi reflexe, aztán amikor megtörténik, amitől tart, akkor minden egy pillanat alatt összeomlik. Március 11-e volt, amikor ő meghalt és március 22-én búcsúztunk el tőle, és utána nagyon nehéz, kaotikus állapotok jöttek. Próbáltunk mindenféle olyan megoldásokat is keresni, amiről utólag bebizonyosodott, hogy nem igazán volt jó, de ez olyan kicsit, mintha az embernek bedobnának egy kézigránátot a lakásába, és az az első, hogy próbálja menteni a családját, és a porfelhőben elindulni velük valamerre. Aztán amikor leülepszik a köd meg porfelhő, és ha rossz irányba indult el, és még lehetősége van módosítani, akkor megpróbálja azon az ajtón kivezetni őket, ahol valós menedék van. Nálunk is ez történt: miután leülepedett a dolog, egyértelműen kikristályosodott, hogy ezt az együttest csak olyan formában lehet tovább vinni, ahogy mi ezt csináltuk, azokkal az emberekkel, akikkel csináltuk. Maradtunk négyen, Halász Gábor, Nagy László Attila, Patai Tamás meg én.

A Republic a Cipő halála utáni időszakban ugyanis eleinte Sipos F. Tamással kezdett próbálni, ám végül nélküle, Boros Csabával a mikrofon mögött kezdtek koncertezni, ez ma is így van.

Soha nem akartam igazán énekes lenni, de amikor négyen maradtunk, én éreztem magamban a késztetést. Ehhez nagyon kellett Gerendás Péter, aki erősítette bennem ezt, elmentem hozzá, elkezdett nekem énekórákat adni, azóta is hálás vagyok neki, hogy ezt kihozta belőlem. Persze nagyon sokat énekeltem Cipő mellett, amikor már fizikálisan nem volt olyan állapotban, hogy minden koncertet úgy énekeljen végig, mint fénykorában, volt, hogy az ő szólamait én énekeltem, ő meg mélyebben énekelt, hogy ne legyen olyan fárasztó neki. De eleve, ha az a huszonhárom év nem lett volna előtte együtt Cipővel, akkor biztos, hogy azok az albumok, amik a halála óta megjelentek, sem lettek volna ilyen sikeresek, sőt, valószínűleg ezek a dalok sem születtek volna meg, vagy nem lennének ilyenek. Mert gondolatiságban, szövegben, zenében ennyi idő nagyon sokat ad egymásnak, tanulunk tőle, elsajátítunk dolgokat, az egymásra tett hatásunk elvitathatatlan, ezekben az albumokban az ő szellemisége óhatatlanul benne van.

A Republic Rajzoljunk álmokat című albuma 2015-ben, a Kimondom a neved 2017-ben jelent meg, és a zenekar koncertnaptárja is tele van, lesz beszélgetés Cipőről, és lesz akusztikus koncert is az A38 hajón a Petőfi Rádió Akusztik koncertsorozatának részeként, illetve a karácsonyi időszakban ezeket a „csendesülős” koncerteket színházi színpadokon is eljátsszák majd.

Soha nem csináltunk még ilyen unplugged, akusztikus koncertet, és nem tudom, miért nem, mert tök jó. Lusták voltunk erre, pedig amikor az ember kibújik a bőréből, és elkezdi ezeket a dalokat akusztikusan megfogalmazni, akkor rájön, hogy egy csomó minden más jut eszébe, és jó néhány dalt áthangszereltünk, beleírtam vonóstémákat, nem úgy van, hogy csak felkapjuk az akusztikus gitárt, és mindenki azt játssza, amit egyébként, hanem egy kicsit kiforgattuk a dalokat és más köntöst adunk nekik.

Bár ilyenkor, Cipő halálának évfordulója környékén mindig fellángol az emberek, az újságok érdeklődése, Boros Csaba kiemelte, hogy nekik, akik több mint húsz évet töltöttek együtt zenélve, az emlékezés egyáltalán nem eseti vagy nosztalgikus élmény.

A mi életünkben Cipő napi szinten benne van. Ez úgy néz ki, hogy eltelik egy nap, Ákos fiam bekapcsolja a tévét, videókat néz, itt Cipő nem volt jól, itt már apa énekel, hú, itt milyen fiatal, nézd, hogy ugrált, nálunk ez így van és szerintem így is lesz mindig. Minden lemezünkön ott van a neve, minden koncerten beszélek róla. Érdekes dolog, hogy valaki meghal, de valahogy mégsem hal meg, nem érzem azt, hogy ne lenne itt. Nem érzek én már fájdalmat, ami a halála után meg a temetésen megvolt. Persze valószínűleg kellett az is, hogy a zenekar újra nagyon jó helyre kerüljön, ahhoz, hogy tovább tudjunk menni. És ezáltal az a fájdalom, ami vele kapcsolatban volt, az a helyére került, ő nincs itt, de itt van, ez egy furcsa skizofrén állapot. Itt van belül, emlékszem az ujjára, gyűrűire, a fogára, a mosolyára, ahogy vágta a körmét a kezén. Sokszor, amikor dühös vagyok, akkor bevillan az arca, ahogy ő szokott dühös lenni. Néha el is mondom embereknek, hogy a Cipő most nem ordítana itt szerinted? Vagy ha csinálunk egy jó dalt, látom magam előtt az arcát, ahogy várta a reakciónkat, hogy mit mondunk. Gyakran előjön, különböző arcait látok magam előtt. Hogy megint eltelt egy év… ez nálunk nem így működik, inkább mintha élő ember lenne. Elbúcsúztattuk, eltemettük, meghalt, de mégsem halt meg, élő valóságként van velünk.

A Republic első, Indul a mandula című lemezének – és a Cipő halála óta megjelent két album – zenei rendezője, Lőrincz György is arról beszélt, hogy Cipőnek mennyire fontos volt, hogy a dalok úgy szólaljanak meg, ahogy ő azt elképzelte.

Ragaszkodott ahhoz a koncepcióhoz, hogy nem agyonhangszerelt, agyoncsicsázott, hanem egyszerű, követhető zenei elemekből álló anyag, ami nem nyomja el az általa elgondolt mondanivalót. Hogy a mondanivalót ne takarja el egy csilli-villi hangszerelés, hanem a kettő kiegészítse egymást. Ehhez tartotta magát, de nem volt nehéz dolga, nem kellett nagyon meggyőzni a zenekart sem. Mert nagyon jó zenészekből állt a banda, és a dalok is koprodukcióban születtek, ő egy szál gitár-énekkel megvalósította ezeket a dalokat, és ha egy dal egy szál gitár-énekkel jól szól, akkor azt csak elrontani lehet. De a zenekar nem rontotta el, hanem nagyon jó partner, betonbiztos háttér volt. Az egésznek az erejét is ez adta, hogy testreszabott volt az egész zenekar számára a zenei anyag, hiszen együtt hozták létre. Megérdemelték azt a pályát, azt a sikert, amit befutottak.

Lőrincz György akkoriban ismerte meg a zenekart, amikor a Republic a Beatrice előzenekaraként turnézott, nagy sikerrel: bár a közönség egyértelműen a Beatrice miatt ment el a koncertekre, de az előzenekarnak csaknem ugyanakkora sikere volt, mint nekik. A kapcsolat aztán később is megmaradt a zenekarral is – akik a Cipő halála óta született mindkét lemezüket vele vették fel – és Cipővel személyesen is, akit a zenekari élet minden szegmense érdekelt.

Ő a Dugonics utcában lakott, és nekem történetesen ott volt a raktárom. És amikor vége volt egy nagyobb turnénak – mert akkor még voltak nagyobb turnék – akkor mindig karbantartás következett, kivettük a dobozból a hangszórókat, az erősítőket, mindent szétszedtünk, kitisztítottunk, amit kellett, megjavítottunk, és a Cipőt érdekelte a dolog, jött és ott dolgozott velem, porszívózott, segített a karbantartásban, festésben, iszonyatosan édes fej volt.

Nem meglepő, hogy Cipő halálhíre lesújtotta őt is: bár tudott Cipő egészségügyi problémáiról, mégis nehezen emésztette meg a történteket.

Most már mindig fiatal marad, ebből a szempontból szerencséje van. Vannak emberek, akiket nehezen tudsz elképzelni öregnek, és a Cipő is ilyen, nem sokat változott az idők során, a legutolsó időszakban is ugyanúgy nézett ki, mint amikor én harminc éve megismertem.

A Karthagóból ismert Szigeti Ferenc is Cipő közeli barátja volt – és természetesen nekik is a zenei munka révén indult a barátságuk.

A Cipőt tulajdonképpen én hoztam be a szakmába. Akkor a Karthago éppen szünetelt, és volt egy zenekarom, a Känguru, a későbbi Rebublic basszusgitárosával, Boros Csabával, az öccsével, Boros Péterrel, és Geszti Péter írta a szövegeket eleinte, aztán az elfoglaltságai miatt már nem vállalta. És a Kertészeti Egyetemi Napokon valaki bemutatott a Cipőnek, állt a falnál, és mondták, hogy ő tud szöveget írni. Kérdeztem tőle, hogy tényleg ír-e, azt mondja, írtam már egy-kettőt, egész jót. Adtam neki egy kazettát, három dallal, hogy ha készen van a szövegekkel, hozza le a próbára. Egy hét múlva lejött a próbára, hogy megvannak a dalok, de nincs leírva, majd ő elénekli. És odaállt, és elénekelte. Nagyon tetszett, mondtuk neki, fel vagy véve, te vagy a szövegíró.

Cipő és Szigeti Ferenc aztán közös zenekart is alapított, a Krokodilt, ami végül egyetlen dal és fellépés után feloszlott – ám nem sokkal ezután a Känguruban megismert Boros Csaba és létrehozta a Republicot, Szigeti Ferenccel pedig megmaradt a közeli barátság, rendszeresen összejártak.

Közel laktunk egymáshoz, én Budafokon, ő meg Biatorbágyon, és hetente egyszer-kétszer, ha bejött a városba, sokszor nem is szólt előtte, csak megállt a házam előtt, becsengetett, beballagott, röhögött, ha kijöttem egy gatyában, hogy mi van, rosszkor? De mindig jó volt vele egy kicsit kvaterkázni. Nagyon szerettem, szerintem ő is engem, de rengeteget vitáztunk. Piszkáltam a szövegeiért, azt mondtm neki, hogy egyik sor nincsen összefüggésben a másikkal. Ezen nagyon röhögött. Mondom neki, mi az, hogy repül a bálna, ez meg milyen hülyeség? Ezen aztán még jobban röhögött, mondta, hogy nem kell mindig mindennek értelme lennie, mindenki azt képzel bele, amit akar. Én máshogy gondolom, de ez is egy felfogás, és végül is igaza volt, mert ezek a dalok is óriási slágerek lettek. Bírtam a színpadon is, de nekem a legintimebb emlékeim ezek a hosszú beszélgetéseink voltak, amikor nagyon sokat vitáztunk és nagyon sokat röhögtünk. És borzalmasan megrázott a halála. Kiüresedett a világ Cipő nélkül, a zenei világ üres lesz nélküle. Értelmetlen és buta halála volt, úgy gondolom, ha ő vállalta volna a műtétet vagy az orvosi kezelést, akkor ma is élhetne.

Szigeti csendes, visszahúzódó emberként írta le Cipőt, aki a legnagyobb bulikban is inkább csak csendben beszélgetett valakivel, vagy inkább hazament. A zene érdekelte, abban végtelenül szorgalmas volt, nagyon gyorsan dolgozott, és, amint Lőrincz György is említette, nem hagyta magát eltéríteni az elképzeléseitől.

A Känguru zenekarban sem engedte, ha bele akartam nyúlni a szövegeibe, azt mondta, hogy ez így jó. És végül is igaza lett általában, jó úton járt. Pedig akkor kezdte ugye, és nem voltak még ennyire jó szövegei, mint később, különösen a lírai dalait szeretem nagyon. Aztán kicsit letargikus lett egy pár dala az élete vége felé, szerintem sejtett valamit. Nekem az össze dala megvan, és nagyon szeretem hallgatni. Ott voltam a temetésen, és soha nem felejtem el a Kék és narancssárga című dalát, amit akkor játszottak, hogy „egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz”. Most is a hideg ráz, ahogy erről beszélek. Ő megírta előre.

(Kiemelt kép:MTI/Haáz Sándor)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Mohos Márton / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.