Kultúra

Zeffirelli fia tagadja, hogy a rendező molesztált volna egy fiatal színészt

Pippo Zeffirelli szerint az apját bosszúból vádolják szexuális zaklatással.

Franco Zeffirelli fia csütörtökön közleményben nyilvánította hamisnak a zaklatási vádat, amellyel Johnathon Schaech amerikai színész illette a legendás olasz filmrendezőt – írja az MTI.

Pippo Zeffirelli szerint a vádaskodás nem egyéb, mint „puszta vendetta”, megbosszulása egy korábbi sérelemnek.

A 48 éves amerikai színész, aki egyebek mellett olyan tévésorozatokból ismert, mint a Ray Donovan vagy Quantico, azt írta a People amerikai társasági magazinban, hogy 25 éve, az Egy apáca szerelme című film szicíliai forgatása közben az idősebb Zeffirelli mindvégig tette neki a szépet, megpróbálta elcsábítani, és egy alkalommal kísérletet tett arra, hogy orális szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Mint írta:

Megértettem, hogy többet akar tőlem, mint hogy a vezető színésze legyek.

Pippo Zeffirelli szerint Schaech megharagudott, amiért apja szinkronizáltatta a hangját a filmben, mivel egy torokprobléma nehézzé tette számára a beszédet.

A visszaélésre vonatkozó vádak nem igazak. A rendezőknek különböző stílusaik vannak, és amikor tapasztalatlan színészekkel van dolguk, olykor követelőzőbbek, sürgetőbbek

— olvasható a közleményben.

Az ifjabb Zeffirelli szerint Schaech baráti kapcsolatot ápolt apjával az évek során, és még a múlt hónapban is érdeklődött a 94 éves rendező egészségi állapota felől.

Franco Zeffirelli 2006 novemberében megjelent önéletrajzában beszélt először nyíltan a homoszexualitásáról és Luchino Visconti iránti szerelméről.

Kórházba került Franco Zeffirelli
Tüdőgyulladás gyanújával kórházba szállították a világhírű olasz színházi, opera- és filmrendezőt.
Kiemelt kép: Corbis via Getty Images/Alessandra Benedetti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik