A második világháború után Magyarország öles léptekkel kezdett el haladni a szovjet minta felé: új alkotmány és címer született, Rákosi megkezdte saját személyi kultuszának kiépítését, indokolatlan méretekben fejlesztették a hadiipart, erőszakkal születtek meg az első termelőszövetkezetek, egyre nagyobb méreteket öltött a terror, az emberek pedig már egy ártatlan kapucsengőt meghallva is összerezzentek a nappaliban ülve. A lakosság mindemellett egyre nagyobb nyomorban élt, de a szent célok érdekében mindez nem igazán foglalkoztatta az ország vezetőit.
„Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából és a lakosság életszínvonalának javítására” (1947/XVII. tv) átvettük a Szovjetuniótól a gazdasági terveket is: 1947. augusztus 1-én megkezdődött az első hároméves terv, aminek középpontjában a kolhozosítás (TSZ-ek alkítása), illetve a Magyar Kommunista Párt fő célját jelentő újjáépítés állt.
A rádión át mindenkihez eljutó beszédek és nevelő célzatú szövegek mellett a rendszer merőben új módszerekkel is megpróbálta minél több szálon eljuttatni az emberekhez a propagandát, így 1949-ben az immár állami vállalatként működő, az 1895-ben alapított Uhri-üzem, illetve a repülőgép- és autóalkatrészeket gyártó Ikarus Gép- és Fémgyár Rt. egybeolvasztásából megszületett Ikarus Karosszéria- és Járműgyár a Közoktatási Minisztérium felkérésére öt, az egy évvel később, 1951-ben bemutatott Ikarus 30-asokra feltűnően hasonlító kultúrbuszt készített, melyek közül kettő már tavasszal, a további három pedig a nyár első napjaiban hagyta el a mátyásföldi gyárat.
Az Ikarus 30 (fenn) és a kultúrbusz (lenn)
A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének segítségével berendezett és irányított buszokat filmvetítővel, rádióval, bábszínházzal, lemezjátszóval, sőt, reflektorokkal és áramfejlesztővel is felszerelték, hogy a legelmaradottabb falvakban is biztonsággal tudják hirdetni a kutúrát, és bemutassák az 1950-ben induló első ötéves terv céljait, az 1948. március 15-i megemlékezés képeit is magában foglaló Új Magyarország (r.: Sztepanova Lidija, 1949), valamint a paraszti lét szokszínűségét gyönyörűen bemutató, de a változó kor elvárásainak is megfelelő Talpalatnyi föld című (r.: Bán Frigyes, 1948) filmeket.
A buszokról az Autó című magazin 1949. május elsején megjelent száma számol be részletesebben:
“A hároméves terv keretében öt kultúrautót indít az ország legkülönbözőbb részeibe a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szabadművelődési főosztálya. A kultúrautók közül kettő már el is hagyta a IKARUSZ NV műhelyét, a másik három autón pedig az utolsó simitásokat végzik. Az automobilizmus ezzel az öt autóval bebizonyította, hogy milyen hatalmas területen végez feladatot, mert túl a gazdasági és a sportélet területén a kultúra vonalán is bekapcsolódik az ország fejlesztésébe.”
“De hogyan is néz ki egy ilyen kultúrautó? Külsőre autobusznak gondolná az ember. Befogadóképessége 15 személy. A személyszállítás mellett azonban hangos filmvetítő berendezést, mikrofont, hangszórót, hanglemezjátszó készülékeket, bábjáték színpadot és felszerelést, rádiót és a reflektorokhoz szükséges akkumulátorokat, áramátalakítókat és áramfejlesztő aggregátorokat is magával visz. A kultúrautók az MNDSz kezelésében a minisztérium támogatásával járnak majd az ország legkülönbözőbb területeire, hogy terjesszék a kultúrát. Egy-egy autó, ha a terveket pontosan betartják, naponta két-három helyen is látogatást tehet s viheti a falvak népének a haladó szellemű kultúrát.”
“Az első két kultúrautó április 21-én indult el Baranya és Somogy megyébe s az MNDSz irányítása mellett indítja meg e két vármegye lakói közt azt a szórakoztató és kulturális munkát, amelyben a magyar falunak eddig olyan nagy hiánya volt. A falvak népe természetesen nagy érdeklődéssel fordult a kultúrautók felé s különösen nagy volt a lelkesedés, amikor a kultúrautón vitt Talpalatnyi Föld és Újmagyarország című filmek keskenyfilm kópiáját vetítették le az érdeklődő közönség előtt. Bemutatták ezenkívül azt a diapozitív filmet is, amely az ötéves terv nagy távlatait ismertette meg a falu népével. Nem kétséges, hogy ezek a kultúrautók az MNDSz asszonyainak lelkes munkája nyomán hatalmas feladatot teljesítenek a szocializmus felé haladó ország életében.”
A buszok az azóta eltelt hét évtizedet természetesen nem élték túl – ellentétben a General Motors zseniális kezű tervezője, Harley Earl tervei szerint szűk egy évtizeddel korábban tervezett GM Futurlinerekkel.
Fotó: Binelli2011
A tizenkét darabos, Art Decót tükröző, áramvonalas széria eredetileg a gyártó a jövő technológiáit és járműveit bemutató utazó kiállítást, a Parade of Progress-t rejtette, a belső térben pedig egy apró színpad, valamint számos érdekes tárgy is helyet kapott.
Fotó: Bransonevans
A látogatók mindezeknek köszönhetően megismerhették a mikrohullámú sütőket, a televíziót, a sztereó hanzást, a sugárhajtóműveket, sőt, az egyik Futurlinerben még egy apró autógyártósorral is találkozhattak.
Fotó: Bransonevans
A buszok közül kettő végül a Michigani Rendőrséghez került (ők az utakon való biztonságos közlekedésre figyelmet irányító kiállításukat költöztették a belső térbe), egy harmadik darab pedig egy teleevangélistához került, aki Közép-, illetve Dél-Amerikát járta be vele, hogy hirdesse Isten igéjét.
