Aki olvasta Stephen King maratoni hosszúságú remekművét, az tudja, hogy az AZ ezerkétszáz oldalán bizony akad néhány már-már tabuszámba menő jelenet, ezek közül a legdöbbenetesebb az, amikor a gyerekek, miután felülkerekedtek a horrorbohócon, nem találják a Pennywise föld alatti lakhelyéről kivezető utat, egészen szélsőséges megoldáshoz folyamodnak. Ott, a sötét alagútrendszerben zavarba ejtően gyermeki „orgia” bontakozik ki, bár a szó fájdalmasan alkalmatlan kifejezni azt, amit King leír: AZ „legyőzése” után a gyerekek eltávolodnak egymástól, minthogy a bohóc elleni harc kiválasztottsága hozta őket össze, szövetségük az események ezen pontján okafogyottnak tűnik – ám azért a föld felé még ki kellene jutni, ha nem akarnak ott lenn pusztulni. Beverlynek támad az a misztikus megérzése, hogy egy módon lehetséges újra megteremteni azt a köteléket, ami ahhoz kell, hogy kijussanak: ha mindannyiukkal közösül. A gyerekek, tizenegy-két évesek lévén nyilvánvalóan érintetlenek mind, így mindannyiuknak ez az első, és ehhez méltóan fogalmatlan és naiv az egész jelenet, miközben az ember hátán a hideg futkos.
Akárhogy is, ezt a jelenetet sem a Tim Curry-féle, sem a mostani filmadaptációban nem vitték filmre, egészen érthető okokból: gyerekszínészt erre nem lehet instruálni, sem emberi, sem jogi okokból, gyerekbántalmazás, gyerekprostitúció, szexuális zaklatás, felsorolni is nehéz, mi minden lenne, ha valaki mégis megtenné. CGI-ban persze össze lehetne hozni a dolgot, ám az etikai aggályok akkor sem lennének kisebbek, ráadásul olyan botrány lenne a film körül, amennyit nem ér az egész. Mégis, a film nézői közül sokan a jelenet kimaradását kérik számon a produkción, Stephen King meg jól kiakadt az ügyön, mondván,
Káprázatosnak találom, hogy egyetlen szexjelenet mennyi megjegyzést hív életre, és mennyire keveset a többszöri gyerekgyilkosság. Ez biztos jelent valamit, nem tudom biztosan, hogy pontosan mit.
– nyilatkozta King a Vulture-nek.
A szerző ezt megelőzően legutóbb 2013-ban nyilatkozott a jelenetről saját honalpján: „Nem igazán gondoltam a szexuális vonatkozásokra. A könyv gyerekkorral és felnőttkorral foglalkozott – 1985 és felnőttek. A felnőttek nem emlékeznek a gyerekkorukra. Egyikünk sem emlékszik, mit csináltunk gyerekként – azt hisszük, emlékszünk, de valójában nem úgy emlékszünk rá, ahogy az valójában történt. A Vesztesek megérzik, hogy újra közel kell kerülniük. A szexuális aktus összekapcsolta a gyerekkort és a felnőttkort. Ez is egy verziója annak az üvegfolyosónak, ami a könyvbeli gyerek- és felnőttkönyvtár épületét összeköti. Változtak az idők, mióta azt a jelenetet megírtam, most sokkal érzékenyebbek vagyunk ezekre a témákra.”
A mostani film egyik forgatókönyvírója, Gary Duberman az ENtertainment Weeklynek egy interjúban úgy nyilatkozott:
A nyitójelenet mellett ez az a kép, amit a legtöbben felhoznak, és ez szégyenletes. Mert miközben az egy nagyon fontos jelenet, egyáltalán nem ez határozza meg a könyvet semmilyen módon sem, és szerintem nem is kellene, hogy meghatározza. Tudjuk, mi volt a jelenet szándéka, és hogy King miért tette bele, és próbáltuk ugyanazt a a hatást elérni más módon.
A film természetesen nem csak ebben tér el a könyvtől, ám minden tömörítéssel és módosítással együtt is remek, és nem csak a kritika, hanem a szerző, és, ami a legfontosabb, a közönség is imádja.
