A dal az egyik legjobb utasszállító eszköz a sztratoszférán innen, de az intimszférán túl. Csak beszállsz és elrepít. Vagy beléd száll és megröptet, nézőpont kérdése. Az biztos, hogy szuperszonikus: három perc alatt megfordul veled a világ.
A zavarba ejtés már a Jézus és a rock and roll kinyitása előtt elkezdődik, a könyv bemutatóján ugyanis a legelső kérdés arról szól, hogy ha az isten arra kérné, hogy fogjon egy kardot és szúrja le a gyerekét, azt vajon megtenné-e a szerző. „Én még nem vagyok ott, ahol Ábrahám volt.” – felel, de azért nagyon megnyugodni nem érdemes, a könyv úgysem hagyja majd. Nem éppen e kor jellegzetes gondolatai szerepelnek benne, avagy látókör-szélesítés tízezres fordulatszámon.
– írja Horváth Gergely a Jézus és a rock and roll első oldalainak valamelyikén, felidézve megtérését tíz évvel ezelőtt, valamikor 2007-ben. Nem környékezték meg szektások és egyéb térítők, és nem is történt semmi kiemelhető trauma. „Tök átlagos életet éltem, nem voltam soha az a túlpörgött rockandroller, ennél sokkal durvább, hogy nem történt semmi különös, ami mégis csak olyan lett, mint egy mocsár. Hogy nem sikerült semmi, hogy nem tudod átlépni a saját árnyékodat, érzed, hogy nem teljesen vagy rossz helyen, de nem vagy jó helyen sem, és próbálsz megoldani helyzeteket az életedben, de nem igazán megy.” Akárhogy is, Horváth Gergelynek hamarosan az kezdett feltűnni, hogy a régi nagy kedvenc rockslágerek szövegei már nem illenek bele a hitrendszerébe. Hallgathatja-e a Sympathy for the Devilt a már megtért ember, aki a popkultúrából jön? – egyszerűsíthető le a kérdés egy konkrét példára, és a válasz persze egy tulajdonképpeni igenecske, a hozzáállás azonban egészen más lett.
Ma sem keresem meg a Sympathy for the Devilt, hogy meghallgassam, de ha meghallom, akkor a helyén van: távol, nem engedem be. Nem azért, mert letiltott a gyülekezetem, nem tiltott le, mert ilyen kérdésekben én döntök. Csak ha végig gondolom, hogy kinek az árán, hogyan jöttem ki abból a helyzetből, amiben voltam – azaz egy halandó emberből egy örök életre tartó emberi lény lehettem újra és lehetek folyamatosan –, akkor nagyon nem mindegy, hogy ha megszólal ez a dal, akkor én mire gondolok. Mert semmilyen módon nem élhetem bele magam, hogy az ősellenségről, minden manipuláció atyjáról azt mondjam, hogy igen, igaza van. Persze, nem halálos bűn, de nem mindegy, hogy mi az, amit magadba engedsz. Nagyon sok minden hat ránk, pláne ha szellemileg nem tudod minek nekivetni a hátadat stabilan, és nem tudod azt mondani, hogy én Jézusban hiszek, őt vallom, őt kívánom követni.
A hit, mint stabil támasz és alap – ez süt Horváth Gergely szavaiból olyan meggyőződéssel, ami teljesen kívül esik a magam – és e kor – posztmodern szemléletén.
A posztmodernnel az a legnagyobb baj, hogy nem hisz az abszolútban. Én pedig igen. És ez egy nagyon konfrontatív helyzet, mert itt ki kell mondanunk dolgokat – ami megint konfrontáció politikailag, magánemberileg – például, hogy el kell fogadni Jézus Krisztust ahhoz, hogy az Atyához menjünk. Ezt ki kell mondani, de ezzel most nagyjából kizártam öt világvallást. Én azt mondom, hogy mindenkinek el kellene olvasnia nyitott szívvel a szentírást. Pont.
Egyáltalán miért fontos ez? – kérdezheti az olvasó, még nem is kell hozzá magamfajta agnosztikusnak lenni. A válasz lehetne annyi is, hogy egyszerűen csak mert a szerző így gondolja, ám itt a helyzet ennél sokkal karcosabb: valójában Horváth Gergely szavait valamiféle meggyőződéses küldetéstudat hatja át – ami ugyanúgy lehet csodálatra méltó, mint visszatetsző, attól függ, honnan nézzük –, a szerző nem csupán evangelizál, ő gyakorlatilag meg akarja menteni a kedves olvasó életét. „Miért van az, hogy a rock and roll legnagyobb ikonjai egyben az önsorsrontás legnagyobb ikonjai is? Ezt a kérdést próbáltam megválaszolni menekültként visszatekintve.” – fogalmaz. Mert nemes egyszerűséggel ő úgy gondolja, a hit az egyetlen módja, hogy az élet több legyen, mint amennyit halandóként érzékelünk belőle. „Az üdvösség azt jelenti, hogy a halál után jön a valódi, igazi rock and roll.”
Mi nem volt elég a rock and rollban? Hogy nem adott tartós élményt. Instant jókedvet igen, meg visszahoz hangulatokból, de nem oldott meg semmilyen alapvető problémát, amit hurcoltam. És nem lehet felületesen kezelni, hogy egészen el vagy kóvályogva a világtól, ami végig arról szól, hogy te senkire nem vagy utalva – egy ilyen kultúrában semmi módon nem tudunk tenni azért, hogy kijöjjünk abból a szellemi lelki alaphelyzetből, amibe belekerültünk: hogy bűnbe estünk és pofára, amikor a kertből kijöttünk. És ezt most minden eltakarja. Nekem pedig az, hogy az emberi lét így lett kitalálva, elfogadhatatlan volt.
Ugyanakkor az, hogy akkor a popkultúra rockzenéstől, idolostól innentől kezdve egy az egyben kuka, mégsem következett mindebből, Horváth Gergely ugyanis rájött, hogy a dalok eszközök lehetnek.
Körbe voltam véve minden mással, mint amit éppen akkor már vallottam, és volt bennem ijedtség, hogy ha ilyen közegben dolgozok, és ilyen szellemi dolgokat veszek magamhoz, akkor mi lesz. Megkérdeztem erről Istent, és azt kaptam, hogy maradjál, maradjál, maradjál – és akkor valami átváltott. Akkor éreztem meg, hogy mennyire fontos az, hogy a dalok megfogalmazzák az érzéseinket, mert ott tartunk, hogy mi nem tudjuk megfogalmazni az érzéseinket, és segítenek a dalok, nekem is. Ha nem maradok benne abban a helyzetben, ami hozzáteszem, nekem nem volt jó, akkor erre nem jövök rá.
Ennek lett az eszköze a most megjelent könyv is, ha nem is teljesen így indult. „Amire ez a könyv eredetileg szánódott, hogy dalok, filmek, olvasmányélmények mellé tudjam tenni a szentírást és lássuk, mi történik és miért, ahhoz el kellett mondanom, hogy mit látok, mit gondolok a világról és azt nem tudtam úgy megcsinálni, hogy ne tegyem bele azt, hogy én ki vagyok.” Így állt össze ez a furcsa, semmire nem hasonlító könyv, amiben egyszerre van helye Little Richardnak, II. János Pál enciklikáinak és olyan személyes mondatoknak, mint hogy
Hálás vagyok, hogy Jézus nem kérdezett meg, mielőtt meghalt értem – félek, hogy korábban nemet mondtam volna.
