„Igyekszem majd maradandó eredményekért küzdeni”
Hajós Alfréd, a magyar delfin
A 18 éves Hajós Alfréd aznap is hajnali 5 órakor kelt. Édesanyja szegényes belvárosi lakásából gyalog sietett a millenniumi ünnepségek alkalmából díszbe öltöztetett Lánchídon át a Rudas fürdőbe, ahol egy órát töltött a vízben. Gyorsnak kellett lennie: nyitvatartási időben már nem tudta volna kifizetni az 50 krajcáros belépti díjat. A mindössze 23 méteres, langyos termálvizes medence nem nagyon volt alkalmas a versenyúszás gyakorlására, másik épített uszoda azonban nem volt a városban. A fiatalember azt a váltott karú úszásformát használta, amelyet gyerekkorában a dunai matrózoktól tanult. Technikáját néhány héttel később már világszerte magyar stílusnak nevezték. Ezen a napon még fogalma sem volt róla, hogy részt vehet-e a modern világ első nemzetközi sportversenyén, az 1896-os athéni olimpián. A nevezése rendben volt, megnyerte a hazai és az európai selejtezőket is, támogatói az útiköltséget is összeadták helyette, de a legfontosabb engedély még hátravolt: el kellett kéredzkednie a Műegyetem szigorú dékánjától, Ilosvay Lajos professzortól. Az elsőéves építészhallgató e pillanatig gondosan eltitkolta, hogy sportol. Az edzések után, 8 órakor minden reggel ott ült a többiekkel a professzor előadásán, és csak titokban tartott esténként erőnléti futóedzéseket. Most kénytelen volt bevallani, hogy ő képviseli Magyarországot az olimpián: négy hét szabadságot kért a dékántól. Ilosvay professzor felháborodásában majdnem eltanácsolta az egyetemről: „Csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. Az ivás, a kártya, a tánc meg a sport sohasem vezet jóra!” – dörögte.
A versenyszerű sportolás úri hóbortnak számított, amit egy szegény félárva fiú nem engedhetett volna meg magának. Hajós végül megkapta az engedélyt, de tanára jelezte neki, hogy ne számítson semmi jóra a vizsgákon. A fiatalember megköszönte a bizalmat és távozott. Élete során többször volt alkalma bizonyítani, hogy a professzor tévedett:
Édesapja, a szegény zsidó családból származó Guttman Jákob kereskedősegéd Galíciából vándorolt Budapestre, ahol az óbudai zsidó lányt, Lőwy Rozáliát vette feleségül. A párnak hat gyermeke született, közülük kettő még kiskorában meghalt. Rendkívül szerény körülmények között éltek, a családfő egyéb munka híján hajórakodásból tartotta el családját, így az 1878-ban született Arnold és öccsei a dunai matrózok között nőttek fel. Kisgyerek volt, amikor apja a folyó vizében kialakított, deszkákkal elrekesztett alkalmi „medencében” úszni tanította. Innen, a vízből nézte az új Országház építését is, lenyűgözte, ahogyan a hangyaként dolgozó több száz munkás keze alatt, a szeme láttára született meg a monumentális épület.
A gyenge fizikumú kamasz ekkor döntötte el, hogy megtanul tökéletesen úszni. Édesanyja viszont úgy határozott, hogy többé egyetlen gyermekét sem engedi víz közelébe. Arnold nem hallgatott rá, és az apja halála utáni nyarat titokban úszásleckékkel töltötte.
Fiatal sportolók 1895-ben a Balatonban gyakorolják a magyar tempót
Az özvegy munkát vállalt, reggeltől estig dolgozott, hogy gyerekeit taníttatni tudja. Legnagyobb fiát a Markó utcai főreálgimnáziumba íratta be. „Becsüld meg magad, neked kétszer annyit kell teljesítened, mint a többinek” – mondogatta Arnoldnak.
Összegyűjtött kis pénzéből cigarettát vásárolt a pedellusnak, cserébe azt kérte, engedje be esténként gyakorolni a tornaterembe. Három héttel később már pusztán a kezét használva is fel tudott kapaszkodni a rúdra. Mindeközben örökre beleszeretett a sportba. 15 éves korában már úszóversenyeken vett részt – álnéven, hogy az anyja rá ne jöjjön: megszegte fogadalmát. 17 évesen két iskolatársától, Kellner Gyulától és Dáni Nándortól hallotta először, hogy Athénban újjáélesztik az ókori sportversenyeket. Ők a futásban akartak elindulni, Arnold pedig elhatározta: velük megy.
1895-ben már jelentős úszóélet volt Magyarországon. Uszodák híján a folyami versenyek és a Balaton-átúszás voltak a fő számok, az érettségi előtt álló Guttman Arnold is Siófokon indult első komoly versenyén. Százméteres távon mindenki csodálatára megszerezte a magyar bajnoki címet. Belépett a Magyar Úszó Egyesületbe, és újabb versenyzési lehetőségeket keresett. Kapóra jött neki, hogy Bécsben nemzetközi versenyt hirdettek, egyfajta nem hivatalos Európa-bajnokságot. Nem sokkal érettségije után egy jótevője pénzén vonatjegyet vásárolt, és – ismét csak titokban – kiutazott a versenyre.
Guttman a versenyen másfél testhosszt vert rá, és megnyerte a kontinensbajnokságot. Amikor hazatért, sikeres felvételi vizsgát tett a Műegyetem építőmérnöki szakára, ahová már új néven, Hajós Alfrédként iratkozott be. Csak ez után merte bevallani édesanyjának, hogy évek óta versenyszerűen úszik. Hogy ki tudja fizetni a tandíját, gimnazistákat korrepetált, s közben folyamatosan készült az athéni megmérettetésre. Az olimpia előtt selejtező versenyeken kellett indulnia. Miután 100 és 500 méteren is győzött – utóbbiban megdöntötte az országos rekordot is –, az 1000 méteres versenyt már meg sem tartották, hiszen egyértelmű volt, hogy úszóként ő képviseli majd Magyarországot. 300 koronát kapott, hogy athéni hajójegyét fedezni tudja.
A bécsi nem hivatalos úszó-Eb győzteseként 1895-ben
Az első újkori olimpiára hét magyar sportoló utazott, köztük Hajós két egykori iskolatársa. A versenyek jól indultak, ugyanis az első napon Kellner Gyula bronzérmet, Dáni Nándor pedig ezüstérmet szerzett 800 méteres síkfutásban. Másnap, 1896. április 11-én került sor az úszóversenyekre. Nyolc nemzet 13 versenyzője állt rajthoz a Pireuszi-öböl vizében horgonyzó gőzhajókon. A sportolók már a fedélzeten fáztak a csípős tavaszi szélben, de a 11 fokos tengervízre sokuk egyáltalán nem volt felkészülve. Volt, aki már az öböl közepén, a 100 méteres versenypálya rajtját jelző bójánál feladta. Az úszásnem nem volt meghatározva, mindenki a saját stílusában úszhatott.
A hullámzó vízben sokat segített Hajós matrózoktól tanult technikája, amelyben a mai gyorsúszás kéztempóját párosította a pillangóúszáséhoz hasonló lábtempóval. A rajtpisztoly eldördülésétől kezdve végig vezetett és 1:22,2 perces idővel megszerezte Magyarország első olimpiai bajnoki címét.
A ceremónia elhúzódott, pedig Hajósnak sietős lett volna. Benevezett ugyanis az 500 méteres távra is, amelyet nem sokkal később indítottak. A magyar sportoló végül úgy döntött, nem fog kapkodni, hanem kihagyja ezt a távot, és inkább az 1200 méteres versenyen méretteti meg magát. Volt, aki megpróbálta lebeszélni az indulásról, nehogy egy vereséggel rontsa frissen szerzett hírnevét, de ő bízott magában.
Inkább teljes erejét összeszedve úszott tovább. Amikor meglátta a célt, biztos volt benne, hogy a többiek már rég beértek. Csak a part mellett hallotta meg, mit kiabál a sokezres tömeg: „Zito i Hungaria! Éljen Magyarország!” Több mint 60 méterrel előzte meg a második helyezettet, 18:22,2 perces idővel szerezte meg második bajnoki címét.
Az ünneplés közben a trónörökös felkiáltott: „Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!” Másnap a görög újságok címlapján már a „Magyar Delfinként” szerepelt. A bajnoki címet jelentő ezüstérmét – aranymedál ekkor még nem volt – a görög királytól vehette át. A ceremónián az uralkodó németül érdeklődött a magyar fiútól:
„Hol tanult meg ilyen jól úszni?” Hajós, bár előzőleg készült a protokolláris beszélgetésre, zavarba jött. „A vízben, felség” – válaszolta.
Hazaindulása előtt felment az Akropoliszra, ahol megcsodálta a romjaikban is impozáns templomokat. Ünnepélyesen megfogadta magának, hogy a sport mellett az építészet területén is maradandót fog alkotni. Budapestre érkezése után nem is ünnepelt együtt a többiekkel, hanem szinte rögtön az egyetemre sietett. Hallgatótársai már olvasták az újságokat, így érkezésekor az előadóteremben felhangzott a taps. Hajós Ilosvay professzorhoz sietett, hogy beszámoljon neki sikeréről.
„Nem érdekelnek a legendái – hangzott a válasz. – Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mennyit ugrott a versenyen. De biztosíthatom, annál kíváncsibb leszek arra, hogy a vizsgáin mennyire felel meg a követelményeknek.”
Néhány napja volt csak a szigorlatig, éjjel-nappal tanult, hogy behozza a lemaradását. A vizsgán a professzor alaposan kikérdezte, ő pedig minden kérdésre jól válaszolt. Végül a tanár felállt és két kézzel rázta meg Hajós kezét, ott, a jelenlévők előtt gratulált először az olimpiai bajnoki címhez. „Szívből kívánom, hogy a hivatása területén is olyan sikereket könyveljen el, mint amilyenek athéni győzelmei voltak.”
Nem akarta alulmúlni saját eredményeit, ezért az úszás helyett újabb sportágakban próbálta ki magát. Érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is, ám hamar abbahagyta mindet. Nem sokkal később megismert egy új sportágat, amelynek teljesen a hatása alá került: a labdarúgást. A Budapesti Torna Club csapatában, 1897-ben játszott először mint csatár. Ott volt a magyarországi első hivatalos „football match” résztvevői között, amelyet azonban az eső miatt félbe kellett szakítani. Már csapatkapitányként vett részt a világ első nemzetközi rangadóján, a Bécsben megrendezett BTC–Vienna Cricket and Football Club meccsen. Amikor 1899-ben megszerezte a diplomáját, elhatározta, hogy felhagy az aktív sportolással, és építészként dolgozik tovább. Nem sokáig bírta.
Az első sportlap, a Sport Világ az ő szerkesztésében jelent meg.
A Nemzeti Sportuszoda építkezésén
Persze nem a sportból élt. Pályája kezdetén Alpár Ignác, majd Lechner Ödön mellett dolgozott építészként, tőlük sajátította el a magyaros szecesszió stílusjegyeit. A századfordulót követő évekből csak pályamunkái maradtak fenn, egyebek mellett iskolai és könyvtárépületeket tervezett – sikertelenül. Mégsem adta fel, 1907-ben fiatal kollégájával, Villányi Jánossal önálló irodát alapított, és töretlen lelkesedéssel indult minden nyilvános pályázaton. A bírálóbizottságok rendre megdicsérték a terveket, majd másnak adták a munkát. Nem sokkal később már jobban aggódhatott volna a megélhetése miatt, ugyanis családot alapított. A Nap című napilap 1908. május 2-i rövidhíre szerint Hajós Alfréd műépítész és Blockner Vilma kisasszony a Dohány utcai templomban kötöttek házasságot. Fennmaradtak az ifjú párnak írott gratuláló táviratok is, köztük egy kávéházi jó baráté:
Boldogságodban igaz örömmel osztozunk. Krúdy és felesége.
Amikor megszületett kisfiuk, András, jómódú apósa segített Hajósnak egy Báthori utcai lakás megvásárlásában, de a bevételekért még mindig aggódnia kellett. Már azon gondolkodott, hogy felszámolják az irodát, amikor egyszerre két megbízás is érkezett: 1909-ben elnyerték a Borsod Megyei Takarékpénztár miskolci épületének, valamint a Református Konvent budapesti székházának tervezési jogát.
A siker ellenére az építészpáros nem folytatta sokáig együtt. Társát zavarta, hogy Hajós Alfréd alacsony díjért is elfogad megbízást, ha közcélú épület tervezéséről van szó. A budapesti szabadkőműves páholyhoz csatlakozó sportember feladatának érezte, hogy vakoknak, értelmi sérülteknek és siketeknek is építsen iskolákat, vagy hogy megtervezze az első magyar szülőotthont. A legfőbb missziójának azonban mégsem ezt tartotta, hanem a sportcélú középületek építését. Az egész világon ez az időszak volt a stadionok és uszodák építésének első nagy korszaka, ennek oka a sportegyesületek megszaporodása, a látványsportok növekvő népszerűsége, és nem utolsósorban a vasbeton szerkezetek technológiájának általánossá válása volt. Hajós építészként ez utóbbit vitte tökélyre.
Úgy tűnik, a soron következő rendszerben megértették, hogy Hajós nem politizált, csak dolgozott, mert szerepvállalásáért később semmilyen bántódás nem érte.
A 20-as évek elején pályázat nélkül nyerte el Aschner Lipóttól, a Tungsram elnökétől az Újpesti Torna Egylet sporttelepének építési megbízását. Európa akkor legmodernebb stadionját építette fel a Megyeri úton. Hajós Alfréd nem kis részben ennek a munkájának köszönhette, hogy 1924-ben újra elindulhatott az olimpián. Ezúttal nem sportolóként, hanem építészként: a párizsi volt az utolsó olyan olimpia, amikor művészeti vetélkedőket is tartottak. Ő az újpesti tapasztalatok alapján megálmodott „Ideális stadion” című tervével indult, és társával együtt ezüstérmet nyert. Mivel az aranyérmet abban az évben nem osztották ki, Hajós életében harmadszor olimpiai bajnok lett.
Amikor 1929-ben kiírták a tervpályázatot, az építész semmit sem bízott a véletlenre: két pályaművel is indult. Így esett, hogy a szigeti fedett uszoda pályázatán nemcsak az első, hanem a harmadik helyezést is Hajós Alfréd szerezte meg. Az építkezés rekordgyorsasággal zajlott, 1930. december 7-én a kormányzó már fel is avathatta a Sportuszodát. Az ünnepi beszédnek sokat köszönhetett az építész:
A kabinetiroda nem akart kínos helyzetbe keveredni, ezért néhány nappal később az alábbi rövidhír hangzott el a rádióban:
A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Hajós Alfréd műépítésznek a magyar úszósport terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar királyi kormányfő tanácsosi címet adományozta.
Unokájával az állatkertben: nem sokkal a zsidótörvények bevezetése előtt
A 30-as években még tervezhetett néhány középületet, köztük a győri uszodát és a pünkösdfürdői strandot, de később zsidó származása miatt állami megbízásokat egyre ritkábban kapott. Ötszintes bérházat, modern szállodát és pasaréti Bauhaus-villát egyaránt tervezett, s közben az Úszószövetség elnökeként dolgozott. Magánélete is eseménydúsan alakult. Endre fia megnősült, ám házassága hamar zátonyra futott. 1936-ban feleségét és egyéves kisfiát magára hagyva elhagyta az országot, és meg sem állt Ausztráliáig. Az unokát, a kis Hajós Imrét innentől részben a nagyszülők nevelték – egyre nehezebb anyagi körülmények között. A zsidótörvények bevezetése után ugyanis Hajós már magánmegbízásokat sem kaphatott, legfeljebb strómanként dolgozhatott árjának minősülő kollégáinak.
Levelet írt az olimpiai bajnok vízilabdázónak és úszónak, vitéz Halassy Olivérnek, aki házában rejtegetette zsidó sporttársait, hogy továbbra is segítse az üldözötteket.
A háború után az új rendszer többször megpróbálta felhasználni a neves sportolót propagandacélokra. Ő azonban csak akkor vállalt nyilvános szereplést, ha úgy érezte, azzal a magyar sportnak használ.
Egy darabig még dolgozhatott magántervezőként, keze alól kerültek ki a hajdúszoboszlói gyógyfürdő tervei is, ám végül be kellett zárnia irodáját. Ezt is emelt fővel vette tudomásul. Bár nyugdíjba mehetett volna, építészként élete végéig aktívan dolgozott. Előbb a Magasépítő Irodához került, ahol a háborúban megsérült épületek helyreállításában vett részt. Jól jártak vele: a Vajdahunyad vár és a Tőzsdepalota újjáépítési terveit így az az építész készíthette el, aki fél évszázaddal korábban gyakornokként Alpár Ignác irodájában a tervezésükben is részt vett. Később innen is tovább kellett mennie: 72 évesen a Mezőgazdasági Tervező Iroda beosztott munkatársa lett. Itt is ugyanolyan lelkiismeretesen készítette a terveket, mint amikor saját irodája élén állt.
Utolsó épülete a kelenföldi művelődési ház volt 1955-ben. Ekkor írta meg Így lettem olimpiai bajnok című könyvét is. Memoárja megjelenését éppúgy nem érte meg, mint rajongásig szeretett unokája halálát, aki a forradalom idején műegyetemistaként lett a karhatalom egyik első áldozata.
Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok 77 éves korában úgy halt meg Budapesten, hogy maradéktalanul megvalósította, amit 18 évesen Athénban megfogadott.
Családja körében, az édesanyja által hímzett bajnoki szalagokkal
„Gondolatban rekonstruáltam a tökéletes arányokat és az utolérhetetlen szépséget, amelyet az alkotóművész szelleme és a szobrász finom vésője megteremtett. Olimpiai bajnokságom értékét mérlegelve tudtára ébredtem, hogy milyen kicsi az az eredmény, amelyet elértem, a romokban is csodálatos építmények alkotóiéhoz viszonyítva. Mint elsőéves építészmérnök, az inasévek kezdetén állva, igaz meggyőződéssel és akarással tettem komoly fogadalmat, hogy sportsikereimhez hasonlóan, hivatásomban, szellemi téren is igyekszem majd maradandó eredményekért küzdeni.”
(Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok, 1955)
Nyári Krisztián: Merész magyarok – 30 emberi történet
Corvina, 2015
