A beszélgetés előző része itt olvasható.
Sikert sikerre halmoztál, most meg már azt mondod, nem az aranylemezek és a Fonogram-díjak motiválnak. Ez a fordulat is a műtéteddel függ össze?
Részben igen. Már 2006 óta bajok voltak a vékonybelemmel, egy kórházi kivizsgálást és szteroidos kezelést követően havonta eljártam orvoshoz kontrollra, ahol semmi más nem történt, minthogy felírták az újabb adag gyógyszert. Ez volt az első szembesülésem azzal, hogy valami nagyon nem oké a rendszerben: rosszul voltam, de nem a betegségem okát kutatták, hanem rendszeresen felírták a gyógyszert, és hazaküldtek. A másik gond az volt, hogy életmódot kellett volna váltanom, hiszen a munka, rock and roll, éjszakázás, alkohol mellett a kórság egyre erősebb lett. 2008-ban már látszott, hogy nem lehet kikezelni, megműtöttek. Egy sima vékonybél-műtét volt, Crohn-betegséget diagnosztizáltak. A mai napig hálás vagyok az orvosoknak, akik műtöttek, így teljes a kép.
És akkor, mint egy romcsi amcsi filmben, feküdtél a kórházban, és rájöttél, hogy meg kell változtatni az életed?
Kábé igen, de azért a hazai egészségügy keretei közt. Életemben először volt két olyan hetem, amikor egyedül voltam, és semmi más dolgom nem volt, mint a gyógyulás és a magamra figyelés. A műtétem másnapján ott feküdtem az intenzíven, és nagyon tiszta képem lett arról, hogy mi a fontos az életben. Fekszem egy ágyon – tehát legyen hol aludnom; kint szakadt az eső – tehát legyen fedél a fejem felett; infúzión jön be a cucc – tehát legyen kajám. Ennyi. De akkor mi ez az összes többi? Azóta ezt kutatom. Előtte is olvastam spirituális könyveket, de ott volt egy csomó időm, és belevetettem magam a témába, mert válaszokra volt szükségem, amiket az addigi ismereteimből nem kaptam meg a kérdéseimre.
Nekem is volt már sok elhatározásom, hogy mostantól minden más lesz, de általában másnap reggel a félkómás ébredésnél azonnal dugába dőltek a terveim. Hogy sikerült elindulnod?
Éjjelenként, mint Neo a Mátrixban, böngésztem a netet, videókat néztem és könyveket olvastam,. Tanultam. Elkezdtem jógázni, meditálni. És közben találkoztam olyan emberekkel, akik sokat segítettek; volt például egy látó lány, aki energiával kezelt. Onnantól lett bizonyosság ez az egész: nem humbug volt, hanem egy működő valami – a lány átjött, két órán át kezelt, ingyen, szeretetből. És sokkal jobban lettem. Ma már nem szedek gyógyszert. És ami még sokat változtatott a helyzeten: 2012-ben megszületett a fiam. Onnantól kezdve sok minden megváltozott bennem, a gyerek arra tanít, hogy az ember alapvetően jónak születik; jóból van és jót akar. De a gyerek a legkeményebb tükör is egyben, és sokszor én is megbukom ebben a suliban.
Fotók: Pál Anna Viktória
Mi változott még?
Addig azt gondoltam, hogy az életünk célja, hogy sikeres emberek legyünk. Ezt tanítják gyerekkorunktól kezdve, erről szólnak a legelső játékok és versenyek, amikkel találkozunk. Az iskola meg egy az egyben arra készít fel, hogy szállj be ebbe a nagy versenybe, és lehetőleg elől végezz. Szerezz minél többet magadnak, mindenből, akár a mások kárán is.
Kimondhatjuk, hogy sikeres voltál akkoriban?
Baromira. Toplisták, soha nem látott árbevételek. Viszont egyáltalán nem voltam boldog. És amúgy nem is kerestem sok pénzt, mert a nagy árbevételekből a rendszer rengeteget elszívott. Felépítettünk egy hatalmas kiadót, ami egy idő után önmaga fenntartását szolgálta. Nem engem és a társamat, pedig a közgáz órán ezt tanították. Úgy éreztem, hogy itt valami nem stimmel.
Mire jutottál?
Hogy nem sikerben mérik a boldogságot. A boldogsághoz a belépőjegy szerintem az önismeret. Először azt kell kitalálni, hogy én ki vagyok. Mi a célom, és mit csinálok itt ebben az életben? Miért születtem meg egyáltalán? Aztán jöhet a megvalósítás.
És látsz már valamit?
Nagyjából az lehet a sztori vége, hogy el kell hagyni a városokat: természet-közeliségre, teljes önellátásra van szükség. Így tudunk leválni a sárgacsekkes világról, a termelj és fogyassz ördögi köréről. A városok elembertelenedett civilizációnk büszke jelképei. Az Anasztázia könyvsorozatban olvastam egy ideillő mondatot: ha tudni akarod, hol van Isten, ne a templomba menj, hanem menj ki az erdőbe, a tengerpartra, a természetbe, mert ott van. Ha valaki elmegy nyaralni, feltöltődve jön haza, de nemcsak a pihenés miatt, hanem mert kapcsolódott a központi agyra, és lehúzott egy kis töltést. Ezt mind érezzük, de mégsem tudatosítjuk ebben a formában.
Frankón itt hagyod a várost?
Azt tervezzük. Olvasok, videókat nézek, beutazzuk az országot a megfelelő terület megtalálására. El akarok menni tangazdaságokba is tanulni. Mondhatni, tanulmányi szabadságra megyek. Tősgyökeres pesti gyerek vagyok, úgyhogy sok önátlépésre van szükségem előbb, hogy aztán ez jöjjön, de ez a célom.
Hogy látod a korábbi énedet?
Hááát, elég necces voltam. Ma már tisztán látom, hogy rossz irányba halad a világ, és ennek én is öntudatlan láncszeme voltam, hiszen a szórakoztatóipar kulcsszereplő a tömegbefolyásolásban, és ha a showbiznisz irányítói vagy a médiában dolgozók nincsenek tisztában önmagukkal, a feladatukkal, akkor tévútra viszik az emberek millióit, még ha jó is a szándékuk. Tömegekhez szólni felelősség. Nagy felelősség.
A szakma hogy reagált arra, hogy a zeneipar egyik prominens személyiségének hirtelen más életcéljai lettek?
Összességében a szakma nem foglalkozik senkivel. Emberek jönnek-mennek, kontaktok cserélődnek. Kevés a valós, érdekmentes érzelmi kötődés ebben az üzletágban szerintem. De persze több helyről visszahallottam, hogy „a Bérczes megbolondult”, illetve, hogy „ezós” és „szektás lett”. Ma már nem hívnak annyi szakmai rendezvényre, nem válaszolnak minden e-mailre, nem mindig hívnak vissza, sokan elfordultak tőlem; van, akinek már nem vagyok annyira menő; de van, aki meg épp azóta keresi a társaságomat, amióta máshogy látom a dolgokat. Én nekik örülök.
De nem hagytad ott azonnal a zeneipart, hanem…?
Nem, nem is tudnám, mert szeretem ezt az egészet. A viszonyomat változtatom meg benne. Nem teszem függővé magamat tőle. Úgy döntöttem, hogy olyan művészek üzeneteit próbálom célba juttatni, akiknek előremutató gondolataik vannak. Merthogy – mint már mondtam – a művészetnek az a célja, hogy előbbre vigye a világot. Viszont a zeneipar ezt a szabad áramlást keretek közé szorítja, úgyhogy úgy döntöttem, hogy idén szeptembertől befejezem az üzletszerű lemezkiadást, és csak olyan művészeknek segítek, akiknek olyan mondandójuk van, amivel azonosulni tudok. Ez a segítség már nem szerződéses módon materializálódik, hanem másféle elszámolási modellben. Megnézzük, hogyan tudjuk egymást támogatni, oda-vissza. És az nem csak pénzben mérendő, mérhető. Azt a szakmai tapasztalatot, amivel eddig üzleteltem, most átadom, megtanítom őket, hogyan tudják menedzselni magukat.
És közben építgeted a saját alternatív médiabirodalmadat.
Tizenöt éven keresztül mások szellemi termékeit promóztam, most már a saját dolgaimat kezelem, a saját brandemet építem. Az Egység Média az összes eddigi aktivitásomat foglalja össze.
Az egyik menüpont: iGod. Az például micsoda?
Meditációs mobilalkalmazás, épp készül a 2.0 verzió. A lényege, hogy az app figyelmeztet bennünket, hogy meditáljunk, értékeljük a testi-lelki állapotunkat meditálás előtt és után. Ez egy technológiai segítség azoknak, akik elvesznek a mindennapokban – ilyenkor csak bepöttyen nekik a figyelmeztetés, hogy „Hé, sétálj egyet, tisztítsd ki az elmédet”. Meditáció lehet bármi, egy séta és egy mosogatás is – erre hívja fel a figyelmet.
És mi az a „TV helyett”?
Videómegosztó oldal – a világlátásunk ad egy filtert a YouTube-on található videókra. Tematikus szűrés, rövid- és egészestés filmekhez vezeti a usert. Gyűjtjük a hasonló gondolkodású embereket és szeretnénk együttműködni más alternatív médiafelületekkel. A címe magáért beszél, alternatívát nyújtunk.
Ki lehet szűrni közülük azokat, akik nettó hülyeségeket írogatnak össze?
Nem lehet, és nem is kell. Ki vagyok én, hogy megmondjam mi az igazság! Szerintem ahány ember, annyi igazság van. Épp ezért egy ilyen alternatívmédia-oldalon sem minden cikk az igazságot fedi, de ad egy másik látásmódot. És az azért elég fontos, nem? Hogy ránézhetek ugyanarra a dologra balról és jobbról, felülről és alulról. Ez a lényeg: minél több látásmódot ismerjen meg az ember, és ki tudja választani ezek közül azt, amit sajátjának is elfogad. Úgy érzem, a legtöbb közismert média önmagát tévedhetetlennek tartja. Hankiss után szabadon: hiányzik az önreflexió, véleményük helyességének megkérdőjelezése.
Ez szuper, csak sajnos amikor elolvasok egy-egy kommentfolyamot, mondjuk a menekültügyről, úgy érzem, hogy nem sok emberben van igény, hogy megismerje a dolgokat más szemszögből is.
Tökre értem, amit mondasz, anno ezen akartam én is változtatni, ezért találtuk ki a Tudatbázist: a saját felismeréseimet akartam megosztani sok emberrel, és azt hittem, hogy akkor majd nekik is jó lesz.
És jó lett?
Dehogy. Egy ilyen szemléletváltás leginkább akkor következik be valakinél, ha kap egy maflást az élettől. Ha a legfontosabb felületei közül valamelyik sérül: az egészsége, párkapcsolata vagy az anyagi háttere. Akkor talán elgondolkodik. Addig lehetetlen kivülről hatni bárkire, amíg belül össze nem törik picit. Neked meg azt javaslom, hogy ne húzd fel magad a sok idióta hozzászóláson, hanem keresd meg azt az egyet, amelyik normális, és arra nyomj egy lájkot.
Ennyi?
Igen. És esetleg lépj az illetővel kapcsolatba. Nekem sok új ismerősöm lett így.
Mi van most a Tudatbázissal?
Már csak ritkán frissül a honlap, de van egy népszerű Facebook-oldala, ahol komoly – és olykor szélsőséges – viták folynak. Van itt szittya magyar vonal, összeesküvés-elmélet, meg minden.
Hú, ez hogy jött neked?
Már gyerekként érdekelt, elsősorban Koppány miatt. Arra gondoltam, hogy nagyon nem kóser, hogy szegény Vikidált négy részre vágják, csak azért mert máshogy gondolkodik. Tény, hogy izgalmas ez az őstörténet-dolog. És persze közben az is fontos, hogy egy őstörténet ne arról szóljon, hogy mennyivel faszább nép vagyunk a többinél, hanem, hogy de jó, hogy fasza nép vagyunk.
