A film, mint olyan alapvetően kettős természetű. Nincs ennél a műfajnál alkalmasabb sosemvolt mesevilágok megteremtésére, amelyben tökéletes szépségű nők és férfiak élnek át a hétköznapi ember számára felfoghatatlan kalandokat. Ugyanakkor nincs ennél a műfajnál alkalmasabb éppen e hétköznapi embernek sorsát a maga kendőzetlen valóságában megmutatni, azt feltárni, a nézőt vele szembesíteni. És az utóbbihoz kell nagyobb bátorság, tehetség, teremtőerő. A Halálcsillag, Pandora vagy Középfölde filmes megalkotása semmi egy valóságos emberi sors megmutatásához képest. Előbbiek elég, ha fantáziadúsak. Utóbbinak hitelesnek kell lennie.
A Senki földje c. filmje okán Oscar-díjas Danis Tanovićé talán a legjobban csengő név a mai délszláv filmesek között. Nyitva előtte minden kapu és produceri pénztárca. Dolgozott Franciaországban és Angliában, vezette a kamera előtt Emmanuelle Béart-ot és Colin Farrellt. Most hazament Boszniába, hogy doku-drámát forgasson, amelyben színészként amatőr, amúgy koldusszegény, vashulladék összegyűjtéséből élő cigányok azt játsszák, hogy ők koldusszegény, vashulladék összegyűjtéséből élő cigányok. (Hogy aztán ne csak maga a film nyerjen nagydíjat Berlinben, de a hiányos fogazatú főszereplő is jobb színésznek bizonyuljon dollármilliókért forgató világsztároknál.)
A saját nevén szereplő Nazif feleségében elhal a magzat, vérzik az asszony, de a kórházban csak képtelenül sok pénzért tudnának segíteni a TB-kártyával nem rendelkező szerencsétleneken. Amikor meg már a városi roma alapítvány intézkedne, akkor az addigra teljes apátiába zuhant asszony nem akar felállni sem az ágyról. És csak múlnak a napok, tanácstalan mindenki. Meglehet, a statisztikában sem szerepelne, ha az asszonnyal végezne a várható vérmérgezés. Mintegy mellékesen tudjuk meg, hogy a férfi amúgy háborús veterán: négy évig védte hazáját a második világháború utáni Európa legvéresebb konfliktusában – és azt az időt sírja vissza. Talán, mert akkor volt remény, hogy ha vége lesz, lehet még jobb is az élet. Most meg ez van: viskó a faluszélen, kifizetetlen számlák, apró gyerekek és egy haldokló asszony.
Nincs semmi indulat a filmben. Nem akarja kinyitni a bicskát a zsebben, csak lefilmezi azt, ami van, ami lenni szokott, ahogy lenni szokott. Távolságot tart, de jelen van. Egyszerű, de nehezen megvalósítható filmnyelvet beszél. Azt állítja, hogy: ez van. Ez így van. Lehet esetleg állást foglalni, hogy jól van-e így. Nem csak Boszniában.
Ajánljuk: azoknak, akikben nem csak ahhoz van bátorság, hogy a láncfűrészes vámpírzombi izgi mészárlásait nézzék.
Nem ajánljuk: moziba álmokért látogatóknak. Még megkeseredne szájukban a pattogatott… akarom mondani: a popcorn.
TPP
Rendező: Danis Tanović. Szereplők: Nazif Mujić (Nazif), Senada Alimanović (Senada), Sandra Mujić (Sandra), Šemsa Mujić (Šemsa). Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Hazai bemutató: szeptember 26.
