Don DeLillo e film alapját képező, profetikusnak kikiáltott regényében és az abból készült filmben nem a sztori érdekes, hanem a sztori végére nagy trombitaszóval világgá kürtölt, amúgy meglehetősen sovány tanulságot övező körítés. A kultusszá növeszteni kívánt imázs. A profetikusnak beállított elemek, az, „hogy ő megmondta”. Már 2003-ban. Mit is? Hogy számítógép lehet majd egy autóban. Hogy gazdasági válság közelít. Hogy ebből zavargások is lehetnek. Sőt, hogy egy „merénylő” majd tortát dob valamely főkapitalista arcába. Hááát… azért nem mondanám egy Nostradamusnak az amerikai sikerszerzőt.
A bizonyos körökben általam érthetetlen okoknál fogva szintén kultusszal övezett kanadai rendező-sztár, David Cronenberg maga is passzol ebbe a kultikusra hangolt reklámkampányba. Ennek a filmnek is megvan a maga helye jobbára életidegen és ordítóan kiagyalt opuszokat sorjáztató életművében.
Egy expressz-sebességgel megtollasodott nyikhaj utazik hangszigetelt limuzinján – sofőrje és testőre kíséretében – New York túlfelén rendelő fodrászához, s miközben az USA elnökének látogatását kísérő biztonsági intézkedések miatt lebénult közlekedésű városban álló napon át araszol céljáig – csendben tönkremegy. Valamit rosszul mért fel a tőzsdén, ezért rezzenéstelenül kénytelen tűrni, hogy órák alatt válik semmivé az országnyi büdzsékkel vetekedő vagyon. Közben látogatói vannak ficsúrunknak: a nőket lefekteti vagy azok fektetnék le őt, a férfiakat kihasználja, kioktatja, megalázza vagy, merő passzióból, meg is öli. Nem ember ő, hanem maga a virtuális piacokon át az emberek vérét szívó, ám azon végül rajtavesztő Globális Kapitalizmus (nyilván ezért bízta rendezőnk a főszerepet a vérszívásból világhírnévre vergődött Robert Pattinsonra).
Csakhogy a kapitalizmus élősködő természetét a történettudományi értekezés, a közgazdaságtani elemzés, vagy, ha a színvonal igen alacsony: a politikai pamflet képes áttekinthető formába önteni. Tudhatja ezt a forgatókönyvet is jegyző excentrikus kanadai is, mivel a történelem lomtárában tartózkodó Marx és Engels urak nevezetes – kommunista – kiáltványát szó szerint megidézi a filmjében (A tőke ismertetése szerencsére elmarad). Ám azon a körülményen, hogy kapitalizmust nem lehet eljátszani, csak gondosabb munkával segíthetett volna. Olyan szerep, hogy Globalizált Tőke, nincs. Helyette ember kéne, akinek sorsa van, nem csupán aforizma-gyűjteménybe kívánkozó okoskodásai meg áthallásos gesztusai. Továbbá jelleme van, amelynek ábrázolása a melankolikus távolba révedésnél vagy a véreres tekintetű vágyakozás, netán a kiégett cinizmus helyzetgyakorlat-jellegű bemutatásánál némileg több művészi invesztíciót igényelne. Mindezek azonban nincsenek ebben a modoros és unalmas nyűglődésben, amely olyan, mint amikor az osztály nagyképűje elsüt valami másoktól levetett lapos frázist, és várja a haza bölcsének kijáró rajongó elismerést.
Ajánljuk: lila disztópiák nélkül élni nem tudó sznoboknak.
Nem ajánljuk: azoknak, akiknek épp az ilyesmiből van már elegük.
TPP
Cosmopolis – színes, feliratos francia-kanadai-portugá-olasz filmdráma, 2012. Rendezte: David Cronenberg. Szereplők: Robert Pattinson (Eric Packer), Samantha Morton (Vija Kinsky), Juliette Binoche (Didi Fancher), Jay Baruchel (Shiner), Paul Giamatti (Benno Levin), Kevin Durand (Torval) Sarah Gadon (Elise Shifrin), Mathieu Amalric (Petrescu). 108 perc. Forgalmazó: Budapest Film.
Hazai bemutató: május 31.
