Kultúra

Botrány Dubrovnikban

A Dubrovniki Nyári Játékok megnyitója előtt két héttel menesztették a nyitó előadás alkotói csapatát. Politikusokra tettek volna éles megjegyzéseket.

Kapcsolódó cikkek

A botrányt a horvát sajtó alig egy héttel a július 10-i megnyitó előtt szellőztette meg.

A játékok intendánsa, Ivica Prendler a lapok szerint azért vonta vissza a megnyitóra készült, aktualizált reneszánsz komédia rendezőjének, Franka Perkovicnak és munkatársainak a megbízatását, mert az előadásban a közönség soraiban várhatóan helyet foglaló politikusokra célzó, durva kiszólások hangzottak el. Az intendáns a Vjesnik című, kormányközeli lapnak azt mondta: döntésének semmi köze sincs a politikához, kizárólag színházi ügyről van szó. Prlender a kész műsort látva úgy vélte, nem volt korrekt a szöveg, ezért menesztette az alkotógárdát. Mivel a megnyitót a közszolgálati televízió is közvetíti, ilyen közegben nem bölcs dolog viccelődni a politikai elittel – tette hozzá az intendáns.

A commedia dell’arte típusú színjátékban a színészek nem kész szöveget kaptak, csak a cselekmény vázát ismerték, erre rögtönöztek, így lehetőségük van különböző kiszólásokra. A darabbal állítólag az volt a baj, hogy a rögtönzött szövegek nem voltak színvonalasak, sőt primitívnek, közönségesnek mondhatók, ezért kellett mennie az eredeti csapatnak.

A feladatot az utolsó pillanatban a nyári játékok drámaprogramjainak igazgatója, Dora Ruzdjak vette át. Az új koncepcióról egyelőre annyit lehet csak tudni, hogy a nyitóelőadás Dosztojevszkij ismert mondására utal, miszerint “mi valamennyien Gogol köpönyegéből bújtunk elő”.

A Dubrovniki Nyári Játékok  vasárnap este 9 órakor kezdődik. A megnyitóra számos külföldi vendég is hivatalos, köztük Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális ügyekért felelős államtitkára.

Az augusztus 25-ig tartó fesztivál programjában több mint kétezer, a világ különböző tájairól érkező művész szerepel. Az óváros tíz helyszínén több mint 80 színházi előadást, hangversenyt, operaelőadást tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik