Kultúra

Kiállnak a zenészek Kocsis Zoltán mellett

A Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar művészei, dolgozói megelégelték, hogy a sajtóban támadások érték vezetőjüket.

A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár érdekképviseleti szervezetei, művészei és munkatársai kiállnak főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán mellett.

“Döbbenettel figyeljük azokat a sajtóban, interneten megjelent cikkeket, hozzászólásokat, melyek Kocsis Zoltán egy sajtónyilatkozata nyomán főzeneigazgatónkra a rasszizmus, az antiszemitizmus árnyékát vetítik” – írják nyilatkozatukban. Az aláírók hozzáteszik, hogy a Nemzeti Filharmonikusoknál a származást, bőrszínt, vallási meggyőződést mindenki tiszteletben tartja, mi több, e sokszínűség az egyik titka zenei együtteseik itthon és a nagyvilágban is elismert teljesítményének.

“Kikérjük magunknak a vezetőnk ellen lassan hadjárattá növekvő kampányt. Kikérjük továbbá, hogy együtteseinket, és ezáltal minket méltatlan szempontok alapján minősítgessenek, az általunk létrehozott zenei értékeket rosszindulatúan bagatellizálják. Visszautasítjuk a Kocsis Zoltánra vonatkozó rasszista, antiszemita feltételezéseket, mert mi tudjuk a legjobban, hogy e vádak vele szemben mennyire méltatlanok és igaztalanok” – szól a hétfői nyilatkozat, melyet Vámos Éva, a Nemzeti Filharmonikusok Üzemi Tanácsának elnöke, valamint Tóth László és Wagner Gábor, a Nemzeti Filharmonikusok szakszervezeti társelnökei írtak alá.

Kocsis Zoltán karmester a Süddeutsche Zeitung február 15-i számában egy interjúban úgy fogalmazott: “Az én zenekaromban 11 zsidó és 11 roma származású muzsikus dolgozik. Amíg nem mondja nekem valaki, hogy bocsássam el őket, nem hiszek el ilyesmiket. … A kormány nem ördögökből áll. A külföldi sajtóban ördöginek látszik, de nem az, ez egy abszolút demokratikus kormány” – mondta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. Az interjú után Kocsis Zoltánt itthon és külföldön is támadások érték, a sajtóban rasszizmussal vádolták meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik