Meghallgatható:
R.E.M.: Collapse into Now
Ha egy régóta létező, nagy sikereket elért együttes kimászik a gödörből, onnantól fogva a külvilág szerint a következő három-négy lemezük mindegyike „visszatérő album” lesz, és „a legjobb munkájuk 10/15/akárhány éve”. Az R.E.M.-nél ez a 2008-as Accelerate-tel kezdődött, és az új Collapse into Now-val egyértelműen folytatódik, annyiban pedig igaz is, hogy az új lemez jobb, mint az előző. Abban a tekintetben viszont nem igaz, hogy a visszatérés folyamatos, és a Collapse into Now egyenes következménye az Accelerate-nek.
A három évvel ezelőtti album az a pillanat volt, amikor a definitív alternatív zenekar sok évi mélyrepülés után megrázta magát, félretette a bizonyítási kényszert, és egyszerűen összerántott egy lemezt, aminek pont a hirtelensége és a keresetlensége volt a fő vonzereje. Mondhatjuk akár azt is, hogy akkor végre a tükörbe nézett az együttes (még ha amúgy egy dühös-politikus felvétel lett is végeredmény) – ez a mostani epizód meg az ott látottak elfogadásáról szól. Más szóval most lett ismét igazán önmaga az R.E.M.
A Collapse into Now tulajdonképpen 40 percnyi lubickolás a kapuzárási pánik utáni felszabadult hangulatban: egyfelől benne van egy újonnan jött, nyugodt erő, másfelől meg visszaköszön benne a csapat szinte teljes múltja, úgyhogy meglepően gazdag és változatos elejétől a végéig. Már a nyitó Discoverer higgadtan himnikus dallamaiból érződik, hogy jó hangulatban, tele elképzelésekkel ment a zenekar stúdióba, és gondosan ki is dolgozta az ötleteit, aztán meg sorban váltják egymást a kellemesen ismerős hangulatok és a passzentos kikacsintások.
Ami egybefogja ezt az egészet, az a könnyed, laza derű. Az Überlinben például a Drive köszön vissza, de épp csak egy pillanatra, aztán teljesen másfelé megy el a dal, az Aligator Aviator Autopilot Antimatterben a vokálozó Peaches pedig – noha a szám tökmás – kicsit Kate Pierson vendégszereplését idézi a Shiny Happy People-ból, de ez is csak egy leheletnyi párhuzam, ahogyan más előadókhoz is csak szőrmentén lehet hasonlítani egyes húzásokat. És ami a legérdekesebb: ezúttal még a tipikus R.E.M.-es sirámok is inkább békés melankóliát sugároznak, de így is jól működnek.
Érezhetően tisztában van vele amúgy maga a zenekar is, hogy ezt most nagyon sikerült eltalálni, a lemez befejezése ugyanis kimondottan pofátlan: az utolsó szám lecsengése után beúszik egy részlet a nyitó Discovererből, mintegy azt üzenve, „Mit szólsz, milyen jó kis albumot hoztunk össze? Be fogod tenni még egyszer, ugye?” Ezúttal azonban még ezt a szemtelenséget is csak szeretni lehet, mert a Collapse into Now tényleg az a fajta lemez, ami még véget sem ért, de már várja az ember, hogy újrahallgathassa.
A jövő héten megjelenő lemez az NPR oldalán hallgatható meg.
Meghallgatható és megvásárolható:
BEADY EYE: Different Gear, Still Speeding
Ha megpróbálom minden körülménytől függetleníteni ezt a lemezt, komolyan mondom, kicsit még sajnálom is, annyira halmozottan hátrányos a helyzete. Elvégre a világ egyik legirritálóbb együttese, a két éve feloszlott Oasis utódzenekara adta ki, a világ egyik legkellemetlenebb alakja, Liam Gallagher énekel rajta, és béna a borítón álló zenekarnév meg ócska a cím is, ami arra utal, hogy „a régi bandánknak annyi, de még mindig mi vagyunk a királyok”. Csakhogy egy lemezt nem lehet függetleníteni az előadójától meg a címétől, úgyhogy a Beady Eye debütalbuma hátrányos helyzetből indul, és nem érdemel sajnálatot.
Ehhez képest pedig elég jó. Sajnos már az utolsó Oasis-lemezről is el kellett ismerni, hogy egész hallgatható, a Different Gear, Still Speeding meg egyszerűen az ott hallott görcsmentességet viszi tovább és terjeszti ki. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ezeknek a zenészeknek tulajdonképpen csak jót tett, hogy végre sikerült rendesen összeugraniuk az Oasis gitárosával, Liam Gallagher testvérével, a tenyérbemászásban ugyancsak bajnok Noellel, és ottmaradtak nélküle. Persze ha úgy vesszük, nincs is ebben semmi meglepő – pont annyival jobb ez az album, amennyivel kevesebb az ego az együttesben, ami csinálta.
Karaktere mondjuk nem sok van a felvételnek, de hát az az Oasisnek sem volt, úgyhogy nem is nagyon lehetett elveszteni – nagyon szimpla brit rockzenét hallunk, de legalább erő, lendület meg akarat van benne. 13 számra természetesen ez sem elegendő, a lemez hosszában gazdagon tükröződik Liam Gallagher arcmérete, de ettől még egyenként egyik dallal sincsen különösebb gond, és ha bárhol megszólal a Different Gear, Still Speeding, nemhogy felszisszenésre nem ad majd okot, de akár még jól is eshet. Ki tudja, talán ha egyszer majd Liam Gallagher is kilép, még szimpatikus is lesz ez a csapat.
Meghallgatható:
QUEENS OF THE STONE AGE: Queens of the Stone Age (újrakiadás)
A Queens of the Stone Age debütalbumát ugyanúgy értelmetlen volt remaszterelni, mint a hasonló sorsra jutó lemezek 99 százalékát, de ha ez kellett hozzá, hogy a zenekar turnéra induljon az anyaggal, és Budapestre is eljöjjön végre, hát egye fene. Ráadásul pár extra dal is helyet kap az újrakiadáson, úgyhogy még meghallgatni is érdemes, és erre itt alant a Domino kiadó jóvoltából lehetőség is nyílik. A kritizálástól ezúttal eltekintünk, hiszen klasszikusról van szó.
