Gyurcsány Ferenc szerint nem elég, ha a szlovák pártok ismertetik álláspontjukat a Szlovákiában történt magyarellenes megnyilvánulásokkal kapcsolatban, a kormányfőnek, Robert Ficónak világosan el kell határolódnia azoktól. A kormányfő közölte: magyarellenességre nem lehet szlovákellenesség a válasz.
A cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) kisebbségi kormányt alakít, amely az előre hozott választásokig vezethetné az országot, és e célja megvalósításához a kommunisták támogatását is elfogadná - jelentette ki Mirek Topolánek kinevezett kormányfő, az ODS elnöke a pártvezetés éjjeli ülése utáni sajtótájékoztatón.
Kilencéves szigorított börtönbüntetésre és 10 millió dolláros kártérítésre ítélte egy amerikai szövetségi bíró pénteken Pavlo Lazarenko volt ukrán miniszterelnököt pénzmosás és zsarolás miatt.
Cáfolta és rágalomhadjáratnak minősítette az ellene felhozott vádakat pénteken Móse Kacav izraeli elnök, aki ellen szexuális zaklatás gyanújával indult rendőrségi vizsgálat.
Kisebb dinamitrudat találtak az egyesült államokbeli Houstonban pénteken őrizetbe vett amerikai légiutasnál - közölték a hatóságok. A fiatalember akár tíz évet is kaphat.
Tűz ütött ki péntek este a Szentpétervár központjában álló Szentháromság székesegyházban, a a XIX. században épült műemlék kupolája beomlott. A felbecsülhetetlen értékű műkincseket sikerült kimenteni.
Göncz Kinga külügyminiszter közlése szerint egyértelműen utasítják el Szlovákiában a nyitrai magyar diáklány bántalmazását, s a Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt kivételével a politikai pártok egységesen határolódtak el.
Magyarország kész megvizsgálni annak lehetőségét, részt vegyen-e a libanoni ENSZ-erők tevékenységében - erősítette meg az európai uniós tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli találkozóján a magyar delegációt vezető Kiss Tibor nagykövet, az EU mellett működő állandó magyar képviselet vezetője.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint idővel összegyűlik 15 ezer főnyi Libanonba küldhető ENSZ-erő, a nemzetközi nyomás hatására az EU-tagországok ugyanis növelhetik felajánlásaikat. A békefenntartó csapatok vezetésére továbbra is Olaszország és Franciaország a legesélyesebb. Hazánk egyelőre nem tervezi, hogy katonákat küld Libanonba.
Nagyot zuhant Ehud Olmert izraeli kormányfő népszerűsége a libanoni harcok öt hete alatt, egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint a választópolgárok csaknem kétharmada szívesen venné, ha a miniszterelnök visszalépne hivatalától.
Már körvonalazódni látszott a cseh kormánykoalíció, ám most ismét kezdődik minden elölről. A szociáldemokraták a kereszténydemokratákkal tárgyalnak, ám e kettősnek még a zöldekkel kiegészítve sincs parlamenti többsége.
Franciaország kész további 1600 katonát küldeni Libanonba a többnemzetiségű ENSZ-erőbe (UNIFIL), és kész a jövőben is ellátni az UNIFIL parancsnokságát - közölte Jacques Chirac francia elnök.
Az izraeli vezérkari főnök először ismerte el, hogy a hadsereg követett el hibákat a hónap elején véget ért libanoni háborúban. A hiányosságok feltárására állami vizsgálóbizottságot állíthatnak fel.
A libanoni Tripoliban feladta magát a németországi vasúti merényletkísérletek második gyanúsítottja - jelentette be csütörtökön Karlsruhéban a szövetségi ügyészség.
Mirek Topolánek és Jirí Paroubek, a kijelölt polgári demokrata és a távozó szociáldemokrata kormányfő szerdai megbeszélése után a jelek szerint sikerült előrelépni az immár két és fél hónapja húzódó kormányalakítási tárgyalások terén.
Görögország északi és déli vidékein sikerült megfékezni a lángokat, amelyeket csütörtökre már teljes mértékben ellenőrzésük alá vontak a hatóságok – adta hírül a görög állami rádió a tűzoltóság közlésére hivatkozva.