Külföld

Izrael nyomást akar gyakorolni a berepülésekkel

admin
admin

2006. 11. 02. 15:03

Egy izraeli katonai dokumentum szerint a légierő Libanon fölött végrehajtott repüléseinek részben az a célja, hogy nyomást gyakoroljanak a nemzetközi közösségre a libanoni síita Hezbollah szervezet fegyvercsempészetének megfékezése végett.

A belső használatra szánt, ám az izraeli katonai rádióban megszellőztetett dokumentum részben ellentmond annak a korábbi hivatalos izraeli magyarázatnak, amely szerint a libanoni légtérbe való izraeli berepülések rutinjellegű felderítő műveletek a radikális Hezbollah szervezet katonai jellegű tevékenységének megfigyelésére.

Egy magas rangú védelmi illetékes kiszivárogtatta csütörtökön, hogy személyesen Dan Haluc vezérkari főnök hagyta jóvá a dokumentumot, amely szerint folytatni kell a libanoni légtérbe való berepüléseket, mert fenn kell tartani általuk a nyomást a nemzetközi közösségre. E nyomásnak az is célja a dokumentum szerint, hogy tevékenyebb szerepvállalásra késztessék a nemzetközi közösséget a Hezbollah fegyveresei által július 12-én elrabolt két izraeli katona kiszabadítását célzó erőfeszítésekben.

Az izraeli külügyminisztérium egy szóvivője azt mondta külföldi tudósítók érdeklődésére, hogy neki nincs tudomása ilyen dokumentumról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.