Nagyvilág

Peking tiltakozott amiatt, hogy az Okinavához tartozó Isigaki törvényhozásának két japán tagja pénteken felkereste a Tiaojü (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigeteket és ott rövid időt töltött.
2010. 12. 11. 07:15
Az LMP szerint a klímatárgyalások újabb eredménytelen köre arra utal, hogy elfogyott a lendület, egyes országok rövid távú részérdekeinek felülkerekedése a teljes nemzetközi klímavédelmi folyamat kudarcával fenyeget.
2010. 12. 10. 20:40
A WikiLeaks honlappal rokonszenvezők számítógépes támadásra készülnek, legalábbis erre utal, hogy pénteken megugrott azoknak a szoftvereknek a letöltése, amelyekkel megbéníthatják cégek internetes szolgáltatását. Hétfőtől magának a WikiLeaksnek is konkurenciája lehet: indul az Openleaks.
2010. 12. 10. 19:32
Nemzetközi letartóztatási parancsot adtak ki a szökésben lévő volt horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen. A politikus még tegnap hagyta el Zágrábot néhány órával azelőtt, hogy a Sabor az ügyészség kérésére megvonta volna mentelmi jogát. Sanadert korrupciós vádak miatt keresi a rendőrség, de a hírek szerint több, miniszterelnöksége alatt elkövetett bűncselekmény miatt is felelnie kell majd a horvát bíróságok előtt.
2010. 12. 10. 16:52
A számos tagállam által szorgalmazott eurókötvények ellen, ugyanakkor a közös európai valuta megszilárdítása mellett foglalt állást a német kancellár és a francia elnök pénteken a Freiburgban tartott kormányközi konzultáción.
2010. 12. 10. 16:14
Két szélsőségesen nacionalista román szervezet, a Vatra Romaneasca Egyesület (UVR) és az Új Jobboldal (Noua Dreapta) bűnvádi feljelentést tesz Tőkés László ellen a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos nyilatkozatai miatt, és "határozottan felkérik" a hatóságokat, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét fosszák meg román állampolgárságától, mert - mint fogalmaznak - "amúgy sem az ország érdekeit képviseli".
2010. 12. 10. 14:04
Moszkvában a szerda éjszakai és a csütörtöki tartós hóesés után pénteken reggelre 0 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet, minden csupa latyak, de szombatra már mínusz 10-15 fokot ígérnek a meteorológusok, vagyis jégtakaró borít be hamarosan mindent.
2010. 12. 10. 12:53
Dühös tüntetők százai vonultak Haiti utcáira, hogy lángoló barikádokkal tiltakozzanak az Amerikai Egyesült Államok által is megkérdőjelezett törvényhozási választások eredménye ellen.
2010. 12. 10. 12:50
Megbocsátást nyert Jim Morrison: a The Doors rockegyüttes sztárjának felmentéséről - közel 40 évvel halála után - csütörtökön hozott döntést Florida állam kormányzója és a kegyelmi testület.
2010. 12. 10. 12:38
Olvasói sztorik