Nagyvilág
PID eljárásnak nevezik azt az előzetes genetikai vizsgálatot, amelyet olyan mesterségesen megtermékenyített embriókon végeznek, amelyek esetében feltételezhető, hogy a szülők genetikailag kódolt betegségeit öröklik. Az eljárás során a mesterségesen megtermékenyített – de már a potenciális életet magukban foglaló – embriók közül a legegészségesebbet választják ki, és ültetik be az anya méhébe, a többit pedig megsemmisítik. [...]
Már több mint 500 áldozata van a Rio de Janeiro környékén történt áradásoknak, földcsuszamlásoknak.
Kormányalakítást sürgető szakállnövesztésre szólította fel honfitársait Belgium egyik legismertebb színésze.
A Szudánban elrabolt nyugállományú alezredes attól félt, hogy ha a dél-szudáni választásokig nem szabadul ki, akkor az eredményhirdetést követően kitörő háborús helyzet nyomán az ENSZ evakuálni fog, őt pedig otthagyják. A nemzetközi szervezetnél eddig csupán egy könyvecske és egy félórás előadás „oktatta ki” a misszióban részt vevőket a fogságbeli viselkedési normákról, ám Papp István esete után lehet, hogy bővül a „tananyag”.
Rövid idő alatt a sokszorosára, közel négyszázra nőtt a Rio de Janeiróra és környékére zúdult özönvízszerű esők és földcsuszamlások halálos áldozatainak a száma - közölték csütörtökön a hatóságok.
A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a magyar EU-elnökség súlyponti feladatairól tárgyalt német kollégájával Berlinben a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere.
2011. 01. 13. 20:58
A magyar EU-elnökség prioritásairól folytatott megbeszélést Schmitt Pál köztársasági elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Madridban.
2011. 01. 13. 20:27
A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi eseményeit.
2011. 01. 13. 18:46
Részlegesen megsemmisítette az olasz alkotmánybíróság csütörtökön azt a mentelmi jogi törvényt, amelytől függ a Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen indított perek sorsa.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök beismerte, hogy a korrupció elleni harc egyelőre nem hozott nagy sikereket az országában.
2011. 01. 13. 18:10
Részlegesen módosította az olasz alkotmánybíróság csütörtökön azt a mentelmi jogi törvényt, amelytől függ a Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen indított perek sorsa.
2011. 01. 13. 18:00
Londonban letartóztattak a rendőrök két férfit, akik be akartak hatolni szerdán a Buckingham Palotába, II. Erzsébet királynő lakóhelyére - közölte a Scotland Yard csütörtökön.
2011. 01. 13. 17:07
Kisebb kitöréssel ismét működésbe lépett Európa legmagasabb tűzhányója, az Etna.
Néhány európai parlamenti képviselő nemtetszését fejezte ki brüsszeli sajtójelentések szerint a magyar kultúrtörténeti szőnyeg mintázata miatt.
2011. 01. 13. 16:15
Ellenzéki politikusok és szakszervezeti vezetők arról számoltak be, hogy legkevesebb négy ember halt meg éjszaka Tunéziában a rendőrök és a feldühödött fiatalok összecsapása során.
Orbán ellenfele címmel közölt brüsszeli keltezésű írást csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung az Európai Parlament szocialista frakciójának elnökéről.
2011. 01. 13. 14:56
Elraboltak három, az ENSZ missziójának dolgozó bolgár állampolgárt Szudánban csütörtökön - jelentette be a bolgár külügyminisztérium.
Tavaly 25 országban - köztük Magyarországon - jelentősen csorbult a politikai és a civil polgárjogok érvényesülése, és ez a demokratikus világ kevés komoly ellenállásába ütközött - állapította meg csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében a Freedom House washingtoni székhelyű, nemzetközi jogvédő szervezet.
Tavaly 25 országban - köztük Magyarországon - jelentősen csorbult a politikai és a civil polgárjogok érvényesülése, és ez a demokratikus világ kevés komoly ellenállásába ütközött.
2011. 01. 13. 12:28
Lengyelország a jövő héten nyilvánosságra kívánja hozni az orosz légi irányítók beszélgetését tartalmazó hangfelvételt, amely a Lech Kaczynski néhai államfőt és kíséretét szállító lengyel kormánygép tavaly áprilisi szmolenszki katasztrófája előtti perceket rögzíti - közölte a lengyel belügyminiszter csütörtökön.
A Dél-Szudán függetlenedésről folyó népszavazás meg fog felelni a nemzetközi előírásoknak - mondta Jimmy Carter, az Egyesült Államok egykori elnöke csütörtökön.
Szokatlanul kemény figyelmeztetést adott az arab országok vezetőinek Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy dohai fejlesztési konferencián.
2011. 01. 13. 10:26
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 06:03 Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
