Nagyvilág
Megkezdődött a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen rágalmazás miatt indított per tárgyalása hétfőn Moszkvában.
2011. 02. 14. 11:40
Megkezdődött a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen rágalmazás miatt indított per tárgyalása Moszkvában.
A Lady Antebellum amerikai country trió öt Grammy-díjat kapott - köztük az év legjobb daláért és lemezéért járó elismerést - és ezzel az élen végzett az amerikai zeneipar legjobb teljesítményeit jutalmazó hétfői gálán, a sorrendben 53. díjkiosztón a Los Angeles-i Staples Centerben.
Az egyiptomi népfelkelést interneten szervezők egy csoportja hétfőn katonai vezetőkkel találkozott, hogy első kézből tájékozódjon arról, hogyan készül a hadsereg a demokratikus reformok megvalósítására.
Kisebb összetűzések voltak rendőrök és síita lakosok között két bahreini faluban.
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök - közölte a kormány egyik név nélkül nyilatkozó tagja.
Napokon belül visszavonják a 19 éve érvényben lévő szükségállapotot Algériában – jelentette be az észak-afrikai ország külügyminisztere.
Tunézia "határozottan elutasítja a belügyeibe való beavatkozást, vagy szuverenitásának megsértését" - jelentette ki a TAP tunéziai hírügynökségnek egy külügyminisztériumi tisztségviselő.
Katonai rendőrök és katonák vették körül hétfőn a kairói Tahrír téren még kitartó néhány tucatnyi tüntetőt, és felszólították őket, hogy egy órán belül távozzanak, különben őrizetbe veszik őket.
Katonai rendőrök és katonák vették körül hétfőn a kairói Tahrír téren még kitartó néhánytucatnyi tüntetőt, és felszólították őket, hogy egy órán belül távozzanak, különben őrizetbe veszik őket.
Lezuhant a thaiföldi királyi légierő két F16-os vadászgépe hétfőn egy közös amerikai-thai hadgyakorlat során, a két pilótát kimentették.
Védelmébe vette a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, Julian Assange-t egy Washington által körözött radikális hitszónok egy hangfelvételen.
A közelmúltbeli egyiptomi események állítólag aláásták Hoszni Mubarak volt államfő egészségét. Több egyiptomi és arab lap arról számolt be, hogy a hatalomból távozott idős politikus állapota súlyos.
Egy utcai lövöldözésben hét ember meghalt és egy megsebesült vasárnapra virradóra Mexikóváros egyik külvárosában mexikói belügyi tisztségviselők közlése szerint.
Újabb nagy erejű földrengés rázta meg Chile partvidékét, az első jelentések 6,6-es erősségűre teszik a helyi idő szerint vasárnap este regisztrált földlökést.
Újabb nagy erejű földrengés rázta meg Chile partvidékét, az első jelentések 6,6-es erősségűre teszik a helyi idő szerint vasárnap este regisztrált földlökést.
Utoljára nyolc évvel ezelőtt volt választás az országban, s azon Idriss Deby államfő Hazafias Megmentési Mozgalma szerzett erős többséget a parlamentben. A mostani voksolás megfigyelők szerint megmutatja, milyen eséllyel indulhat az 1990-ben államcsínnyel hatalomra jutott tábornok államfő az áprilisban esedékes elnökválasztáson. Az Európai Unió megfigyelőinek vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem tapasztaltak semmilyen csalási kísérletetet a [...]
Az amerikai kormány tíz év alatt 1,1 billió dollárral (ezeregyszáz milliárd dollárral) csökkentené a szövetségi költségvetés hiányát, főleg kiadások lefaragásával.
Terjed az egyiptomi minta: tüntetések Algériában és Jemenben is.
Egyiptom legnagyobb internetszolgáltatói kárpótlást fizetnek az internetezőknek, mert a Hoszni Mubarak elleni tüntetések idején egy ideig nem tudták használni a világhálót - jelentette vasárnap az állami hírügynökség.
Elismerően szólt az Obama-kormányzatnak az egyiptomi helyzettel kapcsolatos magatartásáról az amerikai képviselőház republikánus elnöke.
Szexbotrányai miatt nők százezrei tüntettek vasárnap Rómában és több mint kétszáz olasz városban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen.
- 15:37 A CÖF nylít levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 15:16 Mire érdemes időt szánni? Indul a BookLab és a 24 Extra üzleti könyvklubja
- 15:14 „Jó gyerek, mert bement a ringbe, és bunyózott” – Nagy Ervin esélyei Dunaújvárosban
- 15:02 Gokart, akkumulátor-bajnokság és videojáték – megoszlanak a vélemények az új F1-es autókról
- 14:53 „Nagyon elmentek mellettünk” – Jaksity György és Szikra Dorottya legjobb mondatai
- 14:41 Dobrev Klára megkongatta a vészharangot, mi vezethet el a Fidesz–Mi Hazánk-koalícióhoz
- 14:33 Tíz év után újra Budapesten koncertezik a Placebo
- 14:31 Orosz rakétával kilőtt ukrán vonat maradványaiból kapott Oscart helyettesítő díjat Sean Penn
- 14:30 Márki-Zay teázni hívta Orbánt
- 14:22 Egy letűnt rendszer utolsó képviselője – vajon megtalálja a Galata ellenszerét a Liverpool vagy BL-kiesés lesz a vége?
- 14:14 Brooklyn Beckham felesége havi 1 millió dollárnyi zsebpénzt kap milliárdos apjától
- 14:03 A vezérigazgató a ChatGPT segítségét kérte a 250 milliós bónusz elkerüléséhez - nagyon nem jött be
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 13:29 Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
