Külföld

Megkezdődött Putyin pere

admin
admin

2011. 02. 14. 11:31

Megkezdődött a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen rágalmazás miatt indított per tárgyalása Moszkvában.

A kormányfő egy betelefonálós TV-műsorban azzal vádolta meg három politikai ellenfelét, hogy az 1990-es években több milliárd rubelt emeltek el az államkasszából.

A Kreml-hű orosz bíróságoktól szokatlan módon a jelenlegi polgári keresetet megvizsgálják. Egyes megfigyelők szerint az eljárás gondosan megrendezett kísérlet arra, hogy bebizonyítsák a megtépázott hírnevű igazságszolgáltatás elfogulatlanságát. A pert Putyin ellenlábasainak elnémítására is felhasználhatják, ha a miniszterelnök jogi csapata végül a felperesek ellen fordítja azok saját fegyverét, és bizonyítékkal támasztja alá Putyin állításait.

A hétfői kihallgatás előtt Nyemcov, aki ma az egyik legünnepeltebb ellenzéki, azt mondta, hogy nem vár győzelmet, és már az is elégedettséggel tölti el, hogy a keresetet a bíróság elfogadta.

A moszkvai Szavjolovszkij Körzeti Bíróságon egyedül Ruzskov nem jelent meg, Putyint ügyvédje képviselte. A felperesek azt követelik a miniszterelnöktől, hogy vonja vissza kijelentését, és fizessen egymillió rubel (34 ezer dollár) kártérítést.

A betelefonálós műsorban Putyin arról kérdezték, hogy mit akarhat a fent említett három politikus. “Pénzt és hatalmat, mi mást?” – válaszolta a kormányfő, hozzátéve, hogy korábban több milliárdot loptak Borisz Berezovszkij iparmágnással és másokkal együtt, akik most rács mögött vannak. Berezovszkij a posztszovjet privatizációs időszakban hatalmas vagyonra tett szert, és 2000-ben – miután összeveszett Putyinnal – elhagyta Oroszországot.

Nyemcov, Ruzskov és Milov – Mihail Kaszjanov volt miniszterelnökkel együtt – új politikai csoportosulást hozott létre. Az igazságügyi minisztérium által egyelőre még be nem jegyzett párt a júniusi előválasztásokon elnökjelöltet választ, aki a 2012-es elnökválasztáson képviseli majd a politikai szervezetet a kormányzó tandem (Putyin és Dmitrij Medvegyev orosz elnök) kiválasztottjával szemben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.