Nagyvilág

Arab dominóról ír a francia sajtó

Az egyiptomi forradalmat címlapjain üdvözlő francia sajtó azt kérdezi, hogy Ben Ali tunéziai és Mubarak egyiptomi államfő lemondása után távozik-e Buteflika algériai elnök is.

A szombati algíri tüntetés résztvevői – a szervezők szerint mintegy 10 ezer, a hatóságok szerint 1500 ember – demokratikus változást és a hatalmon lévő tekintélyelvű elnök, Abdel-Azíz Buteflika lemondását követelték. A tüntetők végig akartak vonulni a belvároson, de több ezer rohamrendőr állta útjukat, és ezért a tiltakozás kudarcba fulladt. A rendőrök lezárták a fővárosba vezető utakat is, felfüggesztették a vasúti közlekedést, úttorlaszokat állítottak fel, hogy a buszokkal érkező tüntetők ne tudjanak eljutni Algírba. Sebesülésekről nem érkeztek jelentések.

A szombati tüntetés során a hatóságok – az algériai LADDH emberi jogi szervezet jelentése szerint – “több száz állampolgárt” vettek ideiglenesen őrizetbe, köztük ellenzéki politikusokat is, de végül mindenkit elengedtek.

Ellenzéki csoportok vasárnap bejelentették, hogy folytatni fogják a rendszerellenes tüntetéseket, és ezentúl minden szombaton demonstrációt tartanak, mindaddig, amíg nem kerül sor kormányváltásra.

Algériában az elmúlt hetekben jelentősen nőtt – a tunéziai és egyiptomi események által is feltüzelt – harag a politikai rendszer ellen. Sokan vágyódnak jobb életkörülményekre, nagyobb demokráciára és esélyegyenlőségre. Az észak-afrikai országban hetek óta szinte mindennaposak a sztrájkok. Algériai fiatalok több ízben önégetéssel és éhségsztrájkkal próbálták meg felhívni a figyelmet az országukban fennálló kilátástalanságra. A tiltakozások hatására Buteflika elnök egyebek között bejelentette, hogy véget vetnek a 19 éve érvényben lévő szükségállapotnak, és csökkentik az alapvető élelmiszerek árát.

Tüntetések voltak a hét végén a jemeni fővárosban is. Szanaában vasárnap ismét összecsaptak a rendőrök és az Ali Abdullah Szaleh államfő azonnali lemondását követelő tüntetők.

Jemenben – akárcsak Algériában – a tunéziai és egyiptomi tömegmegmozdulások hatására kezdődtek el a tüntetések, amelyek arra késztették a 32 éve hatalmon lévő Szaleh elnököt, hogy jelentős engedményeket ajánljon az ellenzéknek. Bejelentette például, hogy jelenlegi mandátuma lejárta után, 2013-ban nem indul az elnökválasztáson, és fiára sem próbálja átörökíteni a hatalmát, majd tárgyalásokat javasolt az ellenzéknek.

A francia sajtó a hét végén azt a kérdést tette fel, hogy Ben Ali tunéziai elnök elmenekülése és Mubarak egyiptomi államfő lemondása után “ki lesz a következő” az arab dominóban. A prognózisok élen Buteflika algériai elnök áll.

“A rettegés térfelet cserélt, és a félelem befurakodott a diktátorok koponyájába … Kevesebb, mint száz nap alatt Tuniszban és Kairóban két legyőzhetetlennek tűnő rezsim került a történelem süllyesztőjébe” – hangsúlyozta a baloldali Libération.

A liberális Le Monde szerint az egyiptomi vezetés élén bekövetkező változás alapjaiban érintheti a politikai status quót a Közel-Keleten, ahol – Izraelt kivéve – mindegyik ország ugyanazoktól a betegségektől szenved, mint Egyiptom: a paternalizmustól, a politikai rendőrségtől és a választási csalásoktól. A lap szerint az egyiptomi forradalom “a politikai érettség példája, a polgári engedetlenség olyan modellje, amilyenből keveset látott még a világ: erőszakmentesség, bátorság a rezsim kiszolgálóival szemben és abszolút elszántság”.

A konzervatív Le Figaro szerint “számos tekintélyelvű rezsimnek kell alkalmazkodnia az új helyzethez vagy pedig fel kell készülnie a távozásra”.

A La Montage című regionális lap azt írta, hogy “a szabadság járványa továbbterjed az arab világban, amiről eddig azt hittük, hogy a diktatúra szemfedője alatt mozdulatlan, mint a múmiák. Ma minden tekintet Algéria felé fordul, ahova a társadalmi elégedetlenség miatt már beszivárgott a szabadságvágy. Nem tudhatjuk, hogy a tuniszi és a kairói friss levegő milyen gyorsan jut el oda. Ám, amikor a történelmi szél fújni kezd, nem áll meg a határoknál” – fogalmazott a vidéki lap.

AJÁNLOTT LINKEK:

«Et de deux!» (Libération)

Algérie : l’opposition manifestera “jusqu’à ce que le régime tombe” (Le Monde)

Algérie : l’opposition appelle à manifester tous les samedis (Le Figaro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik