Megállapodás született a NATO-országok között arról, hogy az atlanti szövetség hétfőn vagy kedden átveszi a több ország által folytatott líbiai katonai akciók - alapvetően légi műveletek - irányítását.
Több ezer tüntető vonult fel csütörtökön az EU kormány- és államfőinek csúcstalálkozójával egyidőben Brüsszelben. A demonstrálók az Unió gazdasági reformcsomagja ellen tiltakoznak, mondván: az túlságosan is üzletbarát.
Megállapodás született a NATO-országok között arról, hogy az atlanti szövetség hétfőn vagy kedden átveszi a több ország által folytatott líbiai katonai akciók - alapvetően légi műveletek - irányítását.
A török parlament csütörtökön jóváhagyta a kormány döntését, hogy részt vesz abban a tengeri NATO-műveletben, amely érvényt szerez az ENSZ Líbia elleni fegyverembargójának.
A japán rendőrség már több mint 9800-ra teszi a két héttel ezelőtti földrengés és cunami halálos áldozatainak számát, míg 17 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Két, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart (korábbi nevén Burmát), illetve Thaiföldet - jelentette az amerikai földtani szolgálat.
Több mint száz ember vesztette életét rendőrségi tűz miatt szerdán a dél-szíriai Daraa városban - közölték csütörtökön szemtanúk és emberi jogi aktivisták.
A magyar turisták nyugodtan utazhatnak Tunéziába, a helyzet biztonságos - véli a tunéziai magyar nagykövet, aki szerint az országban lassan, de biztosan halad előre a demokratikus átmenet.
Fejenként hét eurót kínál a romáknak Rimaszombat és Királyhelmec környékén két politikai párt, ha a népszámláláskor magyar nemzetiségűeknek vallják magukat.
Bár az unióhoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamoknak még mindig sokat kell tanulniuk, már nem passzív megfigyelők az EU-ban, hanem egyre fontosabb szereplői a döntéshozatalnak - mondta Vida Krisztina, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) kutatója.
Fejenként hét eurót kínál a romáknak Rimaszombat és Királyhelmec környékén két politikai párt, ha a népszámláláskor magyar nemzetiségűeknek vallják magukat – jelentette ki csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján Frantisek Tanko, a Roma Unió Pártjának elnöke.
Az ütőképes éjszakai légitámadások ellenére folytatódtak a harcok a Tripolitól keletre fekvő Miszrata városában. A koalíciós erők számos harckocsit kilőttek, ám néhány beszivárgott a városba. Továbbra sem tudni, ki irányít, de tárgyalnak róla.
Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának napirendjén szerepel a líbiai helyzet is, ám emellett fontos döntéseket hoznak a tagországok állam- és kormányfői az unión belüli gazdasági együttműködés fokozásával kapcsolatban is.