Nagyvilág

Csitítják az izraelieket és a palesztinokat

Mély aggodalmukat fejezték ki a gázai és dél-izraeli feszültség láttán és nyugalomra szólítottak hétfőn a közel-keleti kvartett tagjai New Yorkban.

Az ENSZ székhelyén tartott megbeszélésük nyomán kiadott nyilatkozat megismétli a kvartett – az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország – képviselőinek felhívását: minden fél maradjon elkötelezett a békefolyamat iránt és tartózkodjék mindenfajta provokációtól.

A testület külön elismeréssel adózik Jordániának “fontos erőfeszítéseiért”, amelyeket azzal fejtett ki, hogy januárban nem hivatalos érintkezéseknek adott otthont izraeliek és palesztinok között.

A kvartett tagjai elhatározták, hogy áprilisban ismét találkoznak Washingtonban. Dátumot nem jelöltek ki.

A kvartett mostani találkozója volt az első hat hónapja. A tanácskozáson megjelent Hillary Clinton amerikai, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, továbbá Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Catherine Ashton, az EU diplomáciájának vezetője videokapcsolat révén vett részt az ülésen.

Egyedül hétfőn öt palesztin halt meg a Gázai övezet elleni légitámadásokban, míg az övezetből vagy hatvan rakétát indítottak izraeli célpontok ellen. A mostani konfliktus múlt pénteki kezdete óta összesen 23 palesztin vesztette életét, akiknek több mint a fele az Iszlám Dzsihád radikális szervezet fegyverese volt.

A budapesti izraeli nagykövetség az MTI-nek eljuttatott tájékoztatójában azt hangoztatta, hogy “a jelenlegi helyzet kezdetét a Népi Ellenállás Bizottsága elnevezésű terrorszervezet egy 2011 augusztusában az izraeli-egyiptomi határon történt véres támadás megismétlését célzó előkészületei jelentették”. Ezek miatt “Izrael cselekvésre kényszerült a támadás megakadályozása érdekében” – állt az ismertetésben. Az övezetből péntek óta több mint 200 rakétát lőttek ki Izrael területére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik