Nagyvilág

Férfiimportra szorulhatnak az ukrán lányok

Drámai gyorsasággal csökken a férfiak száma Ukrajnában. A 45,6 milliós országban jelenleg a gyengébb nem lélekszáma már 3,5 millióval haladja meg a férfiakét.

Ukrajnában a 60 éven felüli lakosság nemi részarányát tekintve egy nagypapára pillanatnyilag két nagymama jut – adta hírül a TSZN híradóműsor internetes hírszolgálata. A fiatalabb nemzedékek esetében pedig még ennél is rosszabbak a demográfiai mutatók. Az ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia szociológiai intézetének adatai szerint Ukrajna rövidesen az idős, magányos asszonyok országává válhat.

Anna Geraszimenko tudományos főmunkatárs szerint az ukrán férfiak zöme tulajdonképpen önmagát pusztítja. Ha véletlenül nem felelőtlen közlekedési baleset áldozataivá válnak, akkor az alkohollal és más káros szokások révén irtják önmagukat. Jefim Sabsaj társadalompszichológus szerint az ukrán férfilakosság túlélőképességét a civilizáció ártó tényezői ásták alá jelentős mértékben.

Tény, hogy az 1993-ban még több mint 52 milliós lélekszámmal büszkélkedő Ukrajna lakossága 2012-re 7 millió fővel, azaz háromnegyed Magyarországnyival csökkent. A férfiak véges átlagéletkora éppen hogy eléri a nyugdíjkorhatárt. Ennek fő okát a szociológusok a kivándorlás mellett az elégtelen orvosi ellátás, és a férfilakosság önpusztító életmódja mellett abban látják, hogy az országban riasztó mértékben visszaesett a fiúgyermekek születési aránya, aminek eddig nem találják az okát. Sőt, ha ez a tendencia folytatódik, az sem kizárt, hogy külföldről kell majd férfierőt importálnia Ukrajnának, hogy ki ne haljon a helyi lakosság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik