Nagyvilág
Élő
Péntek óta több mint négyszázötven ember halt meg Iránban az izraeli katonai csapások következtében – tudatta az Iránban Működő Emberi Jogi Aktivisták (HRANA) nonprofit szervezet, amely az offenzíva kezdete óta követi a halálos áldozatok és sérültek számát.
2025. 06. 17. 16:09
Élő
Israel Katz, Izrael védelmi minisztere figyelmeztette az iráni legfelsőbb vezetőt, Ali Hámenei ajatollah-t, hogy ha nem hagy fel a harci tevékenységgel, könnyen a néhai iraki diktátor, Szaddám Husszein sorsára juthat.
2025. 06. 17. 13:49
Élő
Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2025. 06. 17. 12:53
Élő
Újabb bejegyzéssel jelentkezett az amerikai elnök a közösségi oldalán, ezúttal azokra a korábban megjelent információkra reagált, miszerint jelenleg is keresi a kapcsolatot az iráni féllel a közel-keleti konfliktus rendezésének érdekében.
2025. 06. 17. 12:16
Bulgária januártól várhatóan csatlakozik az euróövezethez. Bár a leva kurzusát már évtizedekkel ezelőtt az euró árfolyamához kötötték, tehát az árak elszabadulása nem fenyeget, a lakosság egy jelentős része mégis tüntet a közös pénz ellen, és az államfő is „fúrja” a csatlakozást.
2025. 06. 17. 11:15
Élő
Izrael azzal indokolta az Irán elleni támadássorozatának megindítását a múlt héten, hogy akadályát képezzék annak, hogy Irán a saját atombombái álal nukleáris fenyegetéssé váljon.
2025. 06. 17. 10:40
Élő
Néhány órával ezelőtt Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, hogy Donald Trumpnak van egy megoldási javaslata az izraeli-iráni helyzet kezelésére, és utalt arra is, hogy az amerikai elnök épp a közel-keleti helyzet miatt távozott idő előtt az épp zajló G7-es csúcsról.
2025. 06. 17. 09:03
Élő
A Reuters információi szerint Izrael likvidálta az iráni fegyveres erők újonnan kinevezett verérkari főnökét, Ali Shadmanit.
2025. 06. 17. 08:42
Élő
Irán újabb rakétasorozatot indított Izrael ellen, Tel-Aviv és Jeruzsálem térségében is több hangos robbanásról számoltak be szemtanúk – írja a BBC az izraeli fegyveres erők közlése nyomán.
2025. 06. 17. 08:27
Élő
Valószínűleg megsemmisültek az iráni Natán urándúsító üzem centrifugái az Izrael által végrehajtott támadások következtében – mondta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főigazgatója.
2025. 06. 17. 07:24
Élő
Hivatalos közleményt adott ki a konfliktussal kapcsolatban a világ vezető gazdaságait tömörítő G7 csoportosulás, melynek tagjai épp a napokban tartják csúcstalálkozójukat Kanadában.
2025. 06. 17. 07:15
Élő
Az amerikai hadsereg fennállásának 250.
2025. 06. 17. 07:06
Élő
A G7-es csúcstalálkozón szólalt fel a a közel-keleti történésekkel kapcsolatban Emmanuel Macron francia elnök, aki megemlítette, hogy Donald Trum tarsolyában lapul egy javaslat, ami első körben a mielőbbi tűzszünetre irányulna Izrael és Irán között, hogy aztán szélesebb körű tárgyalások kezdődhessenek.
2025. 06. 17. 06:52
Élő
Az iráni főváros Teherán azonnali evakuálására vonatkozó figyelmeztetést tett közzé hétfőn saját közösségi oldalán, a Truth Social-ön Donald Trump amerikai elnök, aki a közel-keleti helyzet miatt a G7-csúcstalálkozóról is a tervezettnél korábban távozik.
2025. 06. 17. 06:29
Élő
„Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából” – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
2025. 06. 17. 06:14
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
