Hétfőn nulla óra óta harmadfokú az árvízvédekezési készültség minden budapesti Duna-szakaszon, Orbán Viktor összehívta az árvízvédelmi operatív törzset, Karácsony Gergely tájékoztatása szerint pedig a hét második felében érkezik az évtized legnagyobb árhulláma, melyen egyelőre az időjárás sem segít.
Eközben a környező országok is küzdenek az árvízhelyzettel.
Szlovákia
Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában, a Duna a fővárosban, Pozsonyban délután tetőzhet – jelentette hétfő reggel a szlovák média.
A Morva folyó mentén fekvő Kopcsány községben a szlovák meteorológusok által előrejelzettnél gyorsabban emelkedik a vízszint. A Duna reggel, Pozsonyban 866 centiméterre emelkedett, és a nap folyamán a vízszint várhatóan kilenc méternél is magasabb lesz. A magas víz miatt a fővárosban egyes villamos-, busz- és trolibuszjáratok módosított útvonalon közlekednek. Az óvárost árvízvédelmi gátakkal igyekeznek megvédeni a Dunától.
Nyugat- és Közép-Szlovákiában közlekedési problémákkal kell számolni, egyes szakaszokat elöntött a víz, máshol pedig kidőlt fák okoznak gondot.
Az eredeti előrejelzésektől eltérően a legnagyobb nehézségek Szlovákiában nem a Morva medencéjében, hanem a Dunán várhatók, mivel a Németország és Ausztria felől érkező árhullám a vártnál nagyobb lesz – mondta Tomas Taraba környezetvédelmi miniszter.
Ausztria
Ausztriában hétfőn is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét – jelentette az osztrák közmédia.
A tűzoltóság reggeli tájékoztatása szerint az éjszaka nyugalmasan telt a vasárnap katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánított Alsó-Ausztriában. Ugyanakkor keddig, az előrejelzések szerint még akár négyzetméterenként 60 liter eső is lezúdulhat a tartományra. Tiroltól Kelet-Ausztriáig helyenként még ennél is nagyobb mennyiségű csapadék eshet.
Múlt hét végén több száz bajba jutott ember kért segítséget Alsó-Ausztriában. Vasárnap egy tűzoltó életét vesztette Rust im Tullnerfeld faluban, miközben egy elárasztott pincéből igyekeztek a vizet kiszivattyúzni.
Stephan Pernkopf, Alsó-Ausztria tartomány kormányfőhelyettese elmondta: a gátak megerősítésére koncentrálnak, és sok embert már elővigyázatosságból ideiglenesen kitelepítettek. Kiemelte, hogy az esőzés újra felerősödhet, és emiatt esetleg újabb gátszakadásokra lehet számítani. Hétfő délelőttől kezdődően Alsó-Ausztriában újra emelkedni fog valamennyi folyó vízszintje – figyelmeztetett.
Christoph Firlinger, Hadersdorf am Kamp település tűzoltóságának vezetője elmondta: hajnalban homokzsákokból második védelmi vonalat építettek ki, és hétfőn ismét Black Hawk helikopterek segítenek majd a gátak megerősítésében. Bár az éjjel csökkent a vízszint, hétfőn délután (a csapadék mennyiségének függvényében) újabb tetőzésre kell számítani – mondta.
A Bécstől dél felé haladó A2-es autópálya kora reggel óta újra járható, viszont számos le- és felhajtó továbbra is megközelíthetetlen, és több egyéb út is le van zárva Alsó-Ausztriában. A tömegközlekedésben is problémákat okozott az időjárás: a Linz és Bécs közötti vasúti pálya nyugati szakaszán nem közlekednek a vonatok.
Bécsben hétfőn is komoly közlekedési fennakadásokat okozott az árvíz, bár a vízállás valamelyest csökkent. A metróvonalak többségén szakaszos lezárások vannak érvényben, és az osztrák állami vasút (ÖBB) szerelvényei nem közlekednek a fővárost délről és nyugatról elérő vonalakon.
A bécsi tűzoltósághoz 24 óra alatt több mint 1300 segélykérés futott be a heves esőzés és a szélvihar miatt. A tűzoltókat többnyire kidőlt fák, leszakadt ágak és víz alá került épületek és pincék miatt riasztották – közölte Gerald Schimpf szóvivő.
(MTI)