Több embert letartóztattak Iránban a diáklányok ellen elkövetett tömeges mérgezéses esetekkel kapcsolatban – jelentette be a síita állam belügyminiszter-helyettese kedden. Az MTI az iráni állami médiára hivatkozva írja, hogy Madzsíd Mírahmadi azt mondta: a hatóságok összesen öt tartományban hajtottak végre letartóztatásokat, a nyomozások pedig tovább folynak. Mírahmadi úgy vélte, a mérgezéses támadások kitervelői iskolákat akarnak bezáratni, és újra rendszerellenes lázongást akarnak szítani. További részleteket nem azonban közölt.
Az ügyben még Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője is megszólalt. Ő megbocsáthatatlan bűntettnek nevezve a diáklányok elleni támadásokat, és figyelmeztetett, hogy a hatóságoknak komolyan kell vennie az eseteket, az elkövetőket pedig szigorúan meg kell büntetni.
A támadások novemberben kezdődtek a síita iszlám egyik legfontosabb zarándokhelyén, Komban, majd átterjedtek Irán 31 tartománya közül 25-re. Az Iran Iternational szerint vasárnap legalább újabb 80 iskolából jelentettek mérgezéses eseteket országszerte.
Az iráni parlament vasárnapi ülése botrányba fulladt, amikor a költségvetési vitában egy képviselő megpróbálta megakadályozni, hogy egy másik képviselő hangot adjon a választók dühének az iskolai mérgezések miatt. Az ultrakonzervatívok és a kormány emberei egyre gyakrabban „diákcsínyként” aposztrofálják vagy „az Iszlám Köztársaság ellenségeinek” tulajdonítják a diáklányok ellen iskolákban elkövetett gáztámadásokat.
A hatóságok – bár ígéretet tettek rá – egyelőre nem adtak ki jelentést a több mint 1500 diáktól vett minták alapján elvégzett vizsgálatokról. A mintákat olyan lányoktól vették, akiket kórházban kellett ápolni a gáztámadások után.
A Hámenei ajatollahhoz szorosan köthető Kayhan című lap szombaton azt állította, hogy ellenzéki csoportok, például az emigráns Népi Mudzsahedek (MEK) követték el a támadásokat, és az iráni vallási vezetőkre illetve a kormányra akarják kenni. A lap burkoltan a CIA lehetséges felelősségére is utalt, azt írván, hogy ezek a külföldi titkosszolgálatok már számos biológiai terrorcselekményt elkövettek.
Az ilyen állításokat a tiltakozó irániak többnyire azzal szokták elhárítani, hogy
mégis hogyan tud az „ellenség” ilyen kiterjedt támadásokat végrehajtani, ha a kormány ellenőrzése alatt tartja az országot?
Tekintettel a támadások nagymértékben összehangolt jellegére, Iránban sokan azzal vádolják a kormányt, hogy közvetlen szerepe lehet az iskoláslányok megmérgezésében. Szerintük ez a kormány bosszúja, amiért az utóbbi hónapokban sok diáklány elutasította a kötelezően előírt fejkendő viselését. Megint mások úgy vélekednek, ha ugyan szélsőséges csoportok állnak is a vegyi támadások mögött, a kormány bizonyára segít eltussolni a bűneseteket.
Mohammadreza Hasemian, a teheráni Masih Dánesvari kórház orvosa rámutatott, hogy a támadók által használt gázok a jelek szerint olyan vegyi anyagokból állnak, amelyekhez átlagemberek nem férnek hozzá.