Nagyvilág
Élő
Az orosz parlament alsóháza (Állami Duma) csütörtökön minden korosztályra kiterjesztette az LMBT-propagandát tiltó törvényt, amely eddig csak a kiskorúakra vonatkozott.
2022. 10. 27. 16:45
Élő
Litvániába szökött Kszenyija Szobcsak, Vlagyimir Putyin egykori mentorának, Anatolij Szobcsaknak a lánya – írja a Guardian.
Élő
Naiv illúzió, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai-orosz tárgyalásokra van szükség, ehhez viszont fontos lenne, hogy a két ország vezetője találkozzon a G20-csoport közelgő csúcsértekezletén - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Buenos Airesben.
2022. 10. 27. 14:52
Élő
Egyszerre négy, Lengyelország különféle részeiben fekvő községben bontották le csütörtökön a Vörös Hadsereg emlékművét, az eseményt élőben közvetítették a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.
Élő
Az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint az Egyesült Államok és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai célponttá válhatnak Oroszország számára, ha részt vesznek az ukrajnai háborúban, írja az MTI.
2022. 10. 27. 11:57
Élő
Ukrajna megerősítette erőit a Fehéroroszországhoz közeli északi régiókban, mert komolyan számolnak azzal, hogy újabb orosz támadás éri őket abból az irányból, tomácsolta a kijevi vezérkar szavait a Guardian.
2022. 10. 27. 11:44
Élő
Az orosz fővárosban a háborús helyzethez mérten is szokatlan dolog történt tegnap éjjel.
2022. 10. 27. 09:51
Élő
Az orosz elnök véglegesítette annak a 45, részben külföldi tulajdonban álló oroszországi banknak a listáját, amelyeknek átmenetileg lesz tilos bizonyos tranzakciókat kötni.
2022. 10. 27. 08:41
Élő
Egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik, hogy keserves harcok törjenek ki Herszonban, írja szintén a Guardian.
2022. 10. 27. 08:05
Élő
Az orosz csapatok a Donyeck megyében fekvő Bahmut városának elfoglalására törnek.
2022. 10. 27. 07:58
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 5419-en léptek be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4917-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
2022. 10. 27. 07:48
Élő
A Guardian helyi sajtóértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy ég egy olajraktár az oroszok által megszállt Sahtarszk városában, Ukrajna Donyeck régiójában.
2022. 10. 27. 07:39
Élő
Egy Twitter-videó tanúsága szerint szokatlan eseményeknek volt tanúja Oroszország legrégebbi egyeteme Szentpéterváron.
2022. 10. 26. 17:34
Élő
Nukleáris hadgyakorlatot végzett az orosz hadsereg Vlagyimir Putyin elnök vezetésével, hogy „felkészüljön az ellenséges nukleáris csapásokra” – írja a Meduza független orosz lap Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter nyilatkozata alapján.
2022. 10. 26. 16:58
- 23:46 Ijesztgetett a Benfica, de végül a Real Madrid bejutott a BL-nyolcadönttőbe
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:16 Vér, VAR és 98. perces dráma után esett ki a Dortmund a BL-ből
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
