Nagyvilág

Ujjongó tömeg várta a teheráni reptéren a hidzsáb nélkül versenyző falmászónőt, de nem tudni, mi vár rá

Rhea Kang / Nemzetközi Falmászó Szövetség / AFP
Rhea Kang / Nemzetközi Falmászó Szövetség / AFP
Pár napig eltűntként kezelték Elnaz Rekabit, miután teljesítette a falmászó versenyt Szöulban. Kedden előkerült, és azt posztolta, hogy csupán véletlenül nem volt rajta verseny közben a fejkendő. Ám kétséges, hogy nem kényszer hatása alatt nyilatkozott-e így.

Az iráni falmászót, Elnaz Rekabit ujjongó tömeg várta a teheráni repülőtéren, miután Dél-Koreában az Ázsia-bajnokságon fejkendő nélkül, haját lófarokba kötve versenyzett, pedig az iszlám köztársaság megköveteli a hidzsáb használatát a sportolónőitől.

A szerdai hazaérkezéséről készült videókon a 33 éves Rekabi nevét skandálják és hősként ünneplik.

Elnaz egy hős

– kiabálták.

A sportolóért sokan aggódtak, mert a fejkendő nélküli versenyzését úgy értelmezték, ez egyfajta kiállás a szeptember 16-án rendőrségi őrizetben elhunyt, 22 éves, Mahsza Amini miatt elindult, öt hete tartó tiltakozások mellett. Aminit az iráni erkölcsrendőrség a nem megfelelő öltözéke miatt tartóztatta le, egészen pontosan azért, mivel nem takarta el az arcát az előírások szerint. A rendőrség tagadta azokat a beszámolókat, miszerint bottal a fejére mért ütések okozták a nő halálát – a hivatalos verzió szerint szívrohamban vesztette életét. Halála sok iráni nőt arra késztetett, hogy a kötelező hidzsábot levegyék, esetleg el is égessék, a hajukat pedig nyilvánosan levágják.

Az iráni nők által nemrég indított tiltakozások 2009 óta – a vélhetően elcsalt választást követő tömegtüntetések után – a legnagyobbak. Emberi jogi szervezetek becslése szerint több mint száz városban tartottak demonstrációt, több mint 200 embert – köztük 23 gyereket – öltek meg a közelmúltbeli tüntetéseken, illetve az azokat követő erőszakos válaszlépések során. Feltételezések szerint több ezer embert tartóztattak le.

A külföldön iráni zászló alatt versenyző sportolónőktől a kormányzat megköveteli, hogy folyamatosan, még a viadalok alatt is hidzsábot viseljenek, karjukat, lábukat laza öltözet takarja. A CBS News tudósítójának Rekábi barátai azt mondták, szerintük a sportoló szándékosan döntött úgy, hogy a tiltakozások támogatásaként nem visel fejkendőt.

Az aggódást erősítette, hogy a versenyt követően keddig nem adott életjelet magáról, majd a csendet egy neki tulajdonított, 200 ezer követővel rendelkező Instagram-bejegyzés törte meg, amelyben az olvasható, hogy „nem szándékosan” nem viselte a fejkendő. Azt ugyanakkor nem tudni, valóban ő írta-e a posztot, és ha igen, vajon milyen állapotban, milyen körülmények között. Az iráni rezsim ugyanis sokszor helyez nyomást iráni aktivistákra mind a hazájukban, mind külföldön, gyakran az állami tévében sugározzák ezeket a „kikényszerített vallomásokat”, ahogy azokat a jogvédő csoportok nevezik. Épp emiatt sokan szkeptikusak a Rekabinak tulajdonított Instagram-poszttal szemben is.

A belbiztonsági szolgálatokhoz közeli Tasznim hírügynökség megszólaltatta a sportoló fivérét, Daoudot szülővárosukban, Zandzsánban. Ő így fogalmazott:

Elnaz hazajön Iránba, mert Irán gyermeke, és nagyon szereti Iránt.

Az iráni ellenzékhez közeli IranWire viszont arról ír a Wall Street Journal szerint, hogy a fivért, akit nem is sikerült elérniük, letartóztatták a belbiztonság ügynökei.

Szerdán reggel aztán a fekete baseballsapkát és fekete kapucnis pulcsit viselő Rekabi besétált az iráni forradalom és az azt követő iszlám köztársaság első vezetőjének nevét viselő Imám Homeini Nemzetközi Repülőtér termináljára, ahol családja, az állami tévé kamerákkal, a rajongók pedig virágokkal várták. Itt a falmászó megismételte, hogy „nem szándékosan” nem viselt hidzsábot, és hogy az utazása úgy történt, ahogy azt előzőleg tervezték.

Rekabi arról is beszélt, hogy a női öltözőben várakozott a mászása előtt.

Hirtelen és váratlanul hívtak versenyezni. El voltam foglalva a cipőm és a felszerelésem felhúzásával, elfelejtettem felvenni a hidzsábomat, amit viselnem kellett volna

– nyilatkozta.

Nyugodt lélekkel tértem vissza Iránba, bár sok volt bennem a feszültség és a stressz. De eddig, hála Istennek, nem történt semmi. Elnézést kérek az iráni emberektől a felfordulásért és az aggodalmakért.

Rekabi tagadta, hogy nem a tervezettek szerint utazott volna haza, ahogy azt is, hogy nem léphetett kapcsolatba a családjával.

A repülőtér előtt azonnal egy kisbuszba ült, amely az ujjongó, több száz fős tömegen áthajtva ismeretlen helyre ment.

Rekabi kedden reggel indult el Szöulból. A BBC perzsa szolgálata egy meg nem nevezett, az ügyre rálátó forrásától úgy tudja, az iráni tisztviselők a falmászótól elvették a telefonját és az útlevelét. Eredetileg úgy volt, hogy szerdán indul vissza Iránba, de a járatát váratlanul egy nappal korábbra tették, a szállodáját a tervezetnél két nappal korábban hagyta el, és Szöulban az iráni nagykövetségre vitték – írta az IranWire a Guardian beszámolója szerint. A BBC szerint az Instagram-bejegyzés nyelvezete is azt sugallja, hogy azt kényszer alatt írták.

Más iráni sportolónőkre – akik szintén fejkendő nélkül versenyeztek – korábban az iráni hatóságok nyomást gyakoroltak, hogy hasonlóan kérjenek elnézést. Néhányan úgy döntöttek, nem is térnek vissza a hazájukba.

2019-ben a bokszoló Szadaf Hadem volt az első, aki az iráni forradalom óta győzni tudott egy másik kontinensen. Hadem végül Franciaországban maradt, miután az iráni hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert kendő nélkül, rövidnadrágban bokszolt.

Két évvel ezelőtt a sanghaji női sakkvilágbajnokság iráni bírója halálos fenyegetéseket kapott, miután olyan kép terjedt el róla, amelyen túl lazán volt a fején a kendő. Arra is figyelmeztették, hogy börtönbe kerülhet, ha nem kér elnézést, azóta Nagy-Britanniában kért menedéket. Shohreh Bayat a BBC-nek most azt mondta Rekabiról:

Úgy gondolom, a tettek többet mondanak, mint a szavak. És ő egy nagyon erős kijelentést tett azzal, hogy nem viselt fejkendőt.

Irán szöuli nagykövetsége egy Twitter-bejegyzésben „álhírnek és félretájékoztatásnak” nevezve tagadott minden, Rekabi állítólagos kényszerítésével kapcsolatos vádat. A poszthoz egy képet is csatoltak, ezen azonban nem a szöuli versenyen látható a sportoló, hanem a tavalyi moszkvai világbajnokságon, amelyen bronzérmet szerzett. Rekabi Szöulban egyébként a negyedik helyen végzett.

A keményvonalas iráni Fársz hírügynökség vezércikkében – neve említése nélkül – kritizálta Rekabit, és feltette a kérdést, a „nyugati, cionista és szaúdi” média miért nem fordít figyelmet az utóbbi napokban atlétikában és súlyemelésben győzelmet szerző, fejkendős iráni nőkre, miért csak „egy szokatlan viselkedésű lány teljesítményét emelik ki”?

Rekabi még 2016-ban adott interjút az Euronews-nak, amiben arról beszélt, a hidzsáb mászás közben fizikai nehézségeket okozhat, túl meleg van a kendő és a hosszú ruha alatt, ami hátrányt jelenthet a többiekkel szemben.

A versenyt szervező Nemzetközi Sportmászó Szövetség kapcsolatban van a sportolóval, közleményük szerint figyelemmel kísérik a fejleményeket, és megpróbálják tisztázni a tényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik