Nagyvilág

Trump megdicsérte Putyint, de a republikánus párt már korántsem ennyire egységes

liya Pitalev / Sputnik / AFP
liya Pitalev / Sputnik / AFP

Ez a legnagyobb békefenntartó erő, amelyet valaha láttam,

jelentette ki Donald Trump két nappal azelőtt, hogy Oroszország megtámadta volna Ukrajnát, így ez a mondat minden bizonnyal bekerül majd a történelem legrosszabbul öregedő mondatai közé.

A volt amerikai elnök azonban más meghökkentő megjegyzéseket is elejtett az egyik konzervatív rádióadónak adott interjújában. Például:

  • „Ez zseniális” – arra utalva, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, Oroszország függetlennek ismeri el a kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat
  • „Zseni.” „Csodálatos.” „Nagyon rafinált.” – így jellemezte Trump magát Putyint
  • „Ezt mi is használhatnánk a déli határon.” – mármint békefenntartónak nevezett támadó egységeket.

Aki figyelemmel követte Trump elnökségét, az tudhatja, hogy mindig is csodálta az autoriter vezetőket és diktátorokat, legyen az Putyin, Recep Tayyip Erdogan, vagy Kim Dzsongun. Trump kijelentései tehát alapvetően nem meglepők, itt azonban mégis csak arról van szó, hogy egy szuverén állam elleni támadás lehetőségéről úgy beszélt, mint egy értékes ingatlan megszerzéséről, amelyért megéri „2 dollár értékű” szankciókat vállalni.

Csütörtökön aztán már arról beszélt Trump, hogy „rettenetes dolog” az Ukrajna elleni támadás, de azért hozzátette, hogy szerinte Putyinnak nem ez volt az elsődleges célja, csak valami félrement a tárgyalások során és az orosz elnök „látta a gyengeséget”. A volt amerikai elnök tehát nem határolódott el Putyintól és az lenne a meglepő, ha ez a jövőben bármikor megtörténne.

Putyin rossz, de…

Jóval komplikáltabb a helyzet viszont a Republikánus Pártban (GOP), ahol egy helyen tömörülnek azok a politikusok, akiknek a gondolkodását a hidegháború formázta, és azok, akik Trump megingathatatlan támogatói, és ez a csoport gyakran fedi egymást. Elise Stefanik, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője „zsigeri, vérszomjas, tekintélyelvű diktátornak” nevezte Putyint, miközben Trump egyik legfontosabb szövetségese a pártban.

Josh Hawley szenátor, aki a Capitolium 2021. január 6-i ostromakor támogatásáról biztosította a támadókat, egyetértett azzal, hogy átfogó szankciókkal kell sújtani Putyint és környezetét, de közben azt is vallja, hogy meg kell akadályozni Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, ami pont az orosz elnök egyik fő célja.

SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Trump támogatói gyülekeznek az amerikai Capitolium épülete előtt a „Stop the Steal” (Állítsuk meg a lopást) tüntetést követően 2021. január 06-án Washingtonban.

A GOP egyik erős embere, Mitch McConnell, aki a saját céljainak megfelelően hol támogatja, hol bírálja Trumpot, „rossz embernek” és autoriternek nevezte Putyint, de amikor a volt elnök kijelentéseiről kérdezték, kitért a válasz elől. Annyit azonban elmondott, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy Putyint megállítsák.

Mike Pence, Trump volt alelnöke karakán hangnemet ütött meg:

A Republikánus Pártban senkinek sem szabad Putyint dicsőítenie. Ő egy volt KGB-tiszt, egy diktátor és egy verőlegény. Ezzel legyünk tisztában.

Láthatóan még azoknak is meggyűlt a baja Trump szavainak értelmezésével, akik közel állnak hozzá. A Washington Postnak egy névtelenséget kérő tanácsadó azt mondta, hogy Trump sokszor beszélt arról, hogy briliáns és nagyon okos stratégának tartja Putyint és hogy Biden a nyomába se érhet. A tanácsadó úgy fogalmazott:

Trump nagyon tiszteli Putyint, de egy eléggé perverz formában.

Egy másik tanácsadó szerint Trump megjegyzései nem azt a célt szolgálták, hogy támogassa Putyint, hanem csak érzékeltetni akarta, hogy Biden nem alkalmas elnöknek. Lindsay Graham, Trump egyik leghűségesebb bizalmasa, úgy fogalmazott: bár nem tetszett neki a „zseni” kifejezés, de érti, mire gondolhatott Trump.

Egy valamiben ugyanakkor egységesnek tűnnek a republikánusok: a jelenlegi helyzetet is megpróbálják arra használni, hogy a demokrata párti elnök munkáját kritizálják, főleg azok, akik a 2024-es elnökválasztási indulást fontolgatják. Mike Pompeo volt külügyminiszter és a CIA egykori igazgatója előbb „elegánsan kifinomult kollégának” nevezte Putyint, majd szerdán már azt mondta, hogy az orosz elnök gonosz és „el kell taposni”.

A Kreml szócsövei

Azért vannak olyanok Trump környezetében, akik annyira támogatják Putyint, hogy arra még az orosz állami média is felfigyelt. Tucker Carlson, aki nemrégiben Magyarországon járt és az itt forgatott riportjában az Orbán-kormányt dicsérte, olyan szinten visszhangozta a Kreml propagandáját a Fox hírcsatornán, hogy a Putyin-barát RT orosz televízió rendszeresen megismételte a vonatkozó bejátszást. Carlson szerint a helyzet eldurvulása a „liberális amerikaiak” (értsd Biden) és Kína számlájára írható, de azt is hozzátette, hogy ő és a Fox nem drukkol sem Putyinnak, sem Ukrajnának, csak békét szeretnének.

Szigetváry Zsolt / MTI Tucker Carlson előadást tart Esztergomban a Mathias Corvinus Collegium Feszten (MCC Feszt), a Széchenyi téren 2021. augusztus 7-én.

A korábban ugyancsak hazánkban vendégeskedő Steve Bannon, Trump egykori főtanácsadója arról beszélt, hogy Európa nem érzi úgy, hogy meg kellene védenie magát és hogy az „amerikai beavatkozás” csak felszította az indulatokat. Sőt, Bannon egyenesen odáig ment, hogy szerinte el kellene indítani Biden ellen az alkotmányos vádeljárást, vagyis az impeachmentet, amiért „háborút szított Ukrajnában”. Fontos megjegyezni, hogy a Kreml a kezdetektől fogva Ukrajnát próbálta meg feltüntetni agresszorként, illetve azt is tudni kell, hogy egyetlen amerikai katona sem tartózkodott vagy tartózkodik Ukrajnában és – ahogy azt az amerikai elnök többször is elmondta – ez a későbbiekben is így marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik