Nagyvilág

Az előző diktátor halálának tizedik éfordulójára emlékeztek Észak-Koreában

KIM Won Jin / AFP
KIM Won Jin / AFP
A jelenlegi vezető, Kim Dzsongun a tízéves uralmának alighanem legnehezebb évén van túl.

Észak-Korea pénteken emlékezett meg Kim Dzsongil korábbi kommunista diktátor halálának tizedik évfordulójáról ennek során egységre szólítottak Kim Dzsongun jelenlegi vezető mellett, aki a közlés szerint azért küzd, hogy kisegítse az országot a világjárvány okozta nehézségekből.

Az AP hírügynökség arról ír, hogy az apja halála óta Észak-Korea élén álló harminchét éves Kim Dzsongun ugyanazt az abszolút hatalmat gyakorolja, mint felmenői, Kim Dzsongil és Kim Ir Szen, ország azonban az Egyesült Államokkal való rossz kapcsolata okozta gazdasági nehézségek ellenére sem mutatja a politikai instabilitás jeleit. Egyes megfigyelők szerint ezzel együtt – mint írják – Kim Dzsongun uralmának hosszú távú stabilitása megkérdőjelezhető, ha nem sikerül megoldásokat találnia a folyamatos nehézségek kezelésére és a lakosság megélhetésének javítására.

Kim Dzsongun eddig minden évban lerótta kegyeletét abban a mauzóleumban, ahol Kim Dzsongil bebalzsamozott holtteste fekszik Kim Ir Szen testével együtt. Az észak-koreai vezető korábban országos találkozókat hívott össze apja tiszteletére a kerek évfordulókon, így például halálának az első és az ötödik évében. Noha most is ezt várták tőle, az észak-koreai állami média még nem számolt be Kim Dzsongun péntek reggeli nyilvános szerepléseiről. Az állami lapok viszont Kim Dzsongilre emlékező cikkeket tettek közzé, az állami tévé propagandadalokat és dokumentumfilmeket sugárzott a néhai vezetőről.

A Rodong Szinmun című lap az ország nehézségeinek említése nélkül azt írta:

minden erőfeszítést meg kell tennünk egységünk megerősítésére azáltal, kiállunk a tisztelt Kim Dzsongun elvtárs mögött.

Csütörtökön az ország lakosai hódolatukat fejezték ki Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen óriási bronzszobrai előtt a phenjani Mansu-dombon.

Kim Dzsongun az idei évforduló idején súlyos nehézségekkel küzd. Észak-Korea kereskedelme a legnagyobb partnerével, Kínával mintegy nyolcvan százalékos visszaesést mutatott tavaly, idén pedig az első kilenc hónapban ismét zsugorodott. A dél-koreai kormány becslései szerint tavaly az észak-koreai gazdaság a legsúlyosabb visszaesését szenvedte el 1997 óta. Az ország gabonatermelése például a legalacsonyabb szinten volt Kim Dzsongun hivatalba lépése óta.

A kommunista vezető a  nehézségek ellenére sem hajlandó visszatérni a Washingtonnal és Szöullal folytatott tárgyalásokhoz, inkább erősebb, önálló gazdaság kiépítését szorgalmazza, és megtartaná a szigorú víruskorlátozásokat, beleértve a határzárat is. A hírügynökség által hivatkozott elemzők szerint a vezető úgy vélheti, hogy országa megromlott közegészségügyi infrastruktúrája nem engedhet meg magának egy jelentősebb járványt. Eközben a hivatalos propaganda fenntartja megkérdőjelezhető állítását, miszerint Észak-Korea továbbra is koronavírus-mentes.

Hacsak nem fogadja el az Egyesült Államokkal folytatandó, nukleáris tárgyalásokra vonatkozó ajánlatokat, Észak-Korea továbbra is erőteljes nemzetközi szankciókra számíthat. Nemzetközi együttműködés hiányában pedig Észak-Koreának továbbra is zárva kell tartania a határait a koronavírus-járvány miatt, ami komoly dilemma elé állítja az országot

– írta Cseong Szeongcsang elemző, a dél-koreai Szedzsong Intézet kutatója egy friss elemzésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik