Koszticsák Szilárd / MTI
Nagyvilág

Salvini: Orbán Viktor az európai reneszánsz lelke, motorja

Az olasz Liga vezetője jobban szeret „egy meccsen játékos lenni, mint néző”.

Matteo Salvini a Mandinernek azt mondja, Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel azon dolgoznak, hogy Európának alternatívát kínáljanak a baloldallal és az egyre inkább balra forduló jobbközéppel szemben. Az olasz Liga vezetője azt mondja, az új mozgalmat „európai reneszánsznak” hívják és az a céljuk, hogy az az első számú erő legyen az európai intézményeken kívül és belül.

Orbán Viktort az új európai jobboldal egyik lelkének, motorjának nevezi, és méltatja, amiért

volt ereje elhagyni az egyre inkább balossá laposodó Európai Néppártot.

Rögvest cáfolja is, hogy be akarna lépni az Európai Néppártba. Ő az EPP-től jobbra állók szövetségében hisz, amely akár a második legnagyobb erővé is válhatna az Európai Parlamentben.

Inkább játékos, mint néző

Salvini figyeli a magyar belpolitikát, orgiának nevezi az ellenzéki összefogást, amelynek csúfos vereséget jósol, amit azzal magyaráz, hogy

a nép a közérthetőséget szereti.

Úgy látja, aki csak a hatalomért fog össze másokkal, nem nyer, de  pártja koalíciójára a demokratákkal már az a magyarázata, hogy nem akarták a baloldalnak átengedni Olaszországot, ráadásul azt is elárulja, jobban szeret „egy meccsen játékos lenni, mint néző”.  Salvini abban bízik, nem kell két év ahhoz, hogy közös frakciója legyen a két jobboldali frakciónak (Identitás és Demokrácia, illetve  Európai Konzervatívok és Reformerek) az Európai Parlamentben.

Kapcsolódó
Salvini a mi hősünk
Fogalmazott a miniszterelnök, amikor az olasz jobboldal erős emberével, illetve a lengyel miniszterelnökkel folytatott találkozójáról kérdezték. Azért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.