Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Több órányi káosz után kiszorították Trump híveit a megostromolt Capitoliumból

Win McNamee/Getty Images
Win McNamee/Getty Images
  • Donald Trump hívei szerdán tüntetést tartottak Washingtonban, a demonstráción a két hét múlva leköszönő elnök is felszólalt, és arról beszélt: soha nem fogják elfogadni a vereséget.
  • A tüntetés több száz résztvevője a rendezvény után összecsapott a rendfenntartókkal és megostromolta a kongresszus épületét, ahol a törvényhozás szentesíteni készült a demokrata Joe Biden győzelmével végződött novemberi elnökválasztás eredményét.
  • A Capitoliumba bejutó Trump-hívek elfoglalták az épület egy részét.
  • Egy tüntetőt meglőttek, ő az NBC szerint meghalt, több rendőr is megsérült.
  • A kongresszus vezetőit, Mike Pence jelenlegi és Kamala Harris leendő alelnököt biztonságba helyezték.
  • Joe Biden megválasztott elnök szerint példátlan támadás érte az amerikai demokráciát.
  • Vezető republikánus politikusok is az erőszakos akció azonnali befejezésére szólították fel a tüntetőket.
  • Végül Trump is arra kérte támogatóit, hogy menjenek haza, bár továbbra is elcsalt választásról beszélt.
  • Magyar idő szerint este 11 órakor megkezdődött a tüntetők kiszorítása, estére pedig kijárási tilalom lép életbe Washingtonban.

A Donald Trump elnököt támogató washingtoni tüntetés több résztvevője megrohanta a kongresszusnak otthont adó Capitolium épületét szerdán, rendőrökkel csaptak össze, és voltak, akik bejutottak az épületbe, amit a rendőrség ezután lezárt.

A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz tüntető ellen, és erősítést kértek.

A Capitoliumban folytatódott az, ami az épület előtt elkezdődött, a tüntetők rátámadtak a rendőrökre:

Az AP hírügynökség információi szerint a tüntetők behatolása közben egy nőt meglőttek.

Az egyelőre nem világos, hogy milyen körülmények között érte a tüntetőt lövés. A CNN úgy tudja, hogy a nőt mellbe lőtték. Az alább videón látni, ahogy hordágyon viszik el:

Az NBC később azt jelentette, hogy a nő meghalt.

A hírek szerint az épület ostroma közben több rendőr is megsebesült, és közülük legalább egyet kórházba kellett szállítani.

A washingtoni rendőrkapitány azt mondta, 13 tüntetőt tartóztattak le eddig, és számos fegyvert koboztak el.

Kritikus állapotban van az a 24 éves férfi, aki több mint 30 métert zuhant, miután felmászott és leesett az állványzatról az épület nyugati oldalán.

Biden példátlan támadásról beszélt, Trump vonakodva, de hazaküldte híveit

Példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia

– jelentette ki Joe Biden, Trump utódja szerda este, aki szerint a leköszönő elnöknek kamerák elé kell állnia, és fel kell szólítania híveit a Capitolium „zendüléssel határos ostromának” azonnali beszüntetésére.

Trump ezt később megtette, a Twitterre feltöltött videóüzenetében azt kérte a Capitoliumot megostromló támogatóitól, hogy hagyják el az épületet, menjenek haza.

Tudom, hogy fáj, tudom, hogy a választást ellopták tőlünk, földcsuszamlásszerű győzelmet arattunk, ezt mindenki tudja, különösen a másik oldal. De most haza kell mennetek, békére van szükségünk, törvényre és rendre van szükségünk. (…) Csalás történt, de nem játszhatunk a kezükre. (…) Tudom, hogyan éreztek, de menjetek haza békében

– mondta.

Az előzmények: Trump kijelentette, soha nem fogja elismerni a vereségét

A törvényhozás két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori szavazatok megszámlálásával kezdődött meg a demokrata Joe Biden győzelmével zárult elnökválasztás végeredményének szentesítése.

A január 20-án távozó elnök előzőleg maga is felszólalt a washingtoni tüntetésen, és arról beszélt, hogy soha nem fogják feladni, és nem fogják elismerni a vereséget. Trump bírálta az eredményt elfogadó „gyenge” republikánusokat, de még Mike Pence alelnököt is, felszólítva őt arra, hogy ne hirdesse ki Biden győzelmét. Pence ugyanakkor kijelentette: nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan elutasítsa az elektori szavazatok kihirdetését a szenátusban.

A CNN azt írja, hogy Pence-t kimenekítették az épületből, Kamala Harris szenátorról, Biden leendő alelnökéről pedig azt közölték, biztonságban van. A képviselőknek gázmaszkokat adtak a helyszíni jelentések szerint, az üléstermeket kiürítették, azokat egy időre tüntetők foglalták el. A CNN magyar idő szerint este fél tíz után azt jelentette, hogy a szenátus üléstermét megtisztították a tüntetőktől, a képviselőház oldaláról azonban nem érkeznek hírek.

Win McNamee/Getty Images

Kijárási tilalom, jön a nemzeti gárda

Washington polgármestere helyi idő szerint délután 6 órától kijárási tilalmat rendelt el. A fővárossal szomszédos Virginia állam kormányzója pedig veszélyhelyzetet hirdetett.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere a nemzeti gárda mozgósítását kérte a Capitoliumot ostromló Trump-párti tüntetőkkel szemben.

A tüntetés azonnali beszüntetésére szólított fel Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője is. A Fox News televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a Capitolium rendőrségének tagjaival van, és hallotta a rádiójukon, hogy lövések is dördültek. Hozzátette, hogy beszélt Trumppal, és sürgette az elnököt, hogy adjon ki nyilatkozatot a tüntetők lecsillapítása érdekében.

Drew Angerer/Getty Images

Trump az épület ostromáról szóló híreket követően Twitter-üzenetében arra szólította fel támogatóit, hogy békésen tüntessenek.

Drew Angerer / Getty Images

Magyar idő szerint este 11 órakor az még teljesen bizonytalan, hogy a kongresszus ülése mikor folytatódhat, de a kongresszusi vezetők a CNN beszámolója szerint még éjszaka befejeznék az elnökválasztási eredmény kihirdetésének procedúráját.

A tüntetők kiszorítása az épületből megkezdődött, az épületet magyar idő szerint kevéssel éjfél előtt biztonságosnak nyilvánították.

A Capitolium előtt azonban a kijárási tilalom ellenére még sokan csoportosulnak, igaz, egyre hátrébb szorítják őket.

A beszámolók szerint a nemzeti gárda első, 150 fős alakulata fegyvertelenül érkezik a helyszínre, azzal a feladattal, hogy támogassa a Capitolium rendőrségét. A New York Times szerint a nemzeti gárda bevetésére nem Trump, hanem alelnöke, Mike Pence adott utasítást.

Tasos Katopodis/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik