Az már teljesen biztos, hogy Joe Bidennek nem sikerült elsöprő győzelmet aratnia, és szoros lesz a végeredmény. És ezzel együtt egyre valószínűbbé vált, hogy nem tudjuk meg ma, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ezt leginkább három olyan államnak köszönhető, amelyek megnyerésével 2016-ban Donald Trump megnyerte az elnökválasztást: Wisconsin, Michigan és Pennsylvania.
Ez a három állam a demokraták úgynevezett „kék falának” legfontosabb része, amelyek eldöntheti a végeredményt. Az idén a koronavírus-járvány miatt különösen nagy arányban leadott levélszavazatok feldolgozása azonban lassan halad, és akár napokat is igénybe vehet.
A pennsylvaniai Philadelphia választási tisztségviselői már bejelentették, hogy ma már nem fognak több eredmény közölni a levélszavazatokból. Mostanáig nagyjából 76 ezer darabot számoltak össze a 350 ezer darabból, ami beérkezett. Hasonló a helyzet az állam harmadik legnépesebb megyéjében, ahol a 239 ezer kedden beérkezett levélszavazatból csak 83 ezret dolgoztak fel, és a száz százalékos feldolgozottságra 40 órát is várni kell majd.
Wisconsin állam választási tisztségviselői már hétfőn arra figyelmeztettek, hogy a rekordszámban beérkezett levélszavazatok miatt lassabban tudnak majd eredményt hirdetni a szokásosnál. Az állami választási bizottság hétfő reggeli közlése szerint 1,9 millió levélszavazat érkezett be, ami több mint a duplája a 2016-os számnak. A feldolgozásukat pedig csak helyi idő szerint kedden reggel 7 órától kezdhették meg, ami lassú és körülményes feladat.
Hasonló a helyzet Michiganben is. Ott az állam belügyminiszterének közlése szerint több mint 3,1 millió levélszavazat érkezett be az elnökválasztás napjáig. Jocelyn Benson közlése szerint a végső eredményre várhatóan péntekig kell majd várni. Mint elmondta, augusztusban 40 órába telt 1,6 millió levélszavazat feldolgozása, így az elnökválasztáson akár 80 óra is kell majd a végeredmény kihirdetéséhez.